Kövess minket: Telegram — XVkontakte

Adolf Hitler egyik beszédének 30 másodperces részletét játszották be a hangosbeszélőn az osztrák vasúttársaság (ÖBB) egyik vonatán, mielőtt a járat beért volna Bécsbe, írja a BBC.

Nemcsak a Führer beszéde hallatszott a vonaton, hanem az is, ahogy a tömeg „Sieg Heil” és „Heil Hitler” kiáltásokkal élteti őt.

A BBC-nek nyilatkozó utas elmondása szerint „mindenkit sokkoltak a történtek”. A vonaton utazott egy idős nő is, akiről kiderült, hogy holokauszttúlélő, ő például állítólag elsírta magát a felvétel hallatán. Az illető korát nem adták közre, így az homályba vész, de valószínűleg egy matuzsálem lehetett.

A vonat személyzete megpróbálta leállítani a felvételt, de hiába. Az ÖBB tájékoztatása szerint a bejelentésekre használt telefonon keresztül játszották be a Hitler-beszédet. A vállalat természetesen elhatárolódott az esettől, két ember ellen tettek bejelentést a rendőrségen. A beszéd lejátszásért akár 20 év börtönbüntetés is kiszabható a „demokratikusnak” mondott Ausztriában.

Kövess minket: Telegram — XVkontakte

A berlini rendőrség és az Állami Bűnügyi Rendőrség vizsgálatot indított az Alternatíva Németország (AFD) ellen, amiért a párt székházának teraszára egy integető hóemberfigurát helyeztek ki.

Felvétetett Budapesten, a Budapesti Államrendőrség Politikai Rendészeti Osztályán, 1945. december 3-án 15 óra 17 perckor. Jelen vannak: Dr. Szabó Ferenc népügyész, Harangozó Piroska jegyzőkönyvvezető, Szálasi Ferenc terhelt.

Az emberiség egyik óriási bravúrja a nemzetiszocializmussal kapcsolódik össze: ötven éve a holdra szállás magába olvasztotta a III. Birodalom történetének egy részét.

Robert Rundo, az amerikai fehér nacionalista Rise Above Movement társalapítóját a Los Angeles-i Megyei Kerületi Bíróságon fogják meghurcolni, mert a hatóságok szerint „erőszakos lázadásokat” szervezett.

A 20. századi magyar történelem legsötétebb időszaka köthető Rákosi Mátyás nevéhez, aki hasonlóan a legtöbb kommunistához, a legmesszebbmenőkig álságosan élt.

Joe Biden amerikai elnök a „zsidó örökség hónapja” alkalmából a Fehér Házban rendezett eseményen elítélte az „antiszemitizmust” és megerősítette Izrael támogatásának politikáját.

A New York-i Citibank kirúgta egyik alkalmazottját, aki Instagramon „politikailag nem korrekt” megnyilvánulást tett közzé a Führerrel kapcsolatban.

Egy francia zsidó újságíró a Jerusalem Post-nak nyilatkozva mondta el, hogy az utcájában számos épületet megjelöltek az antiszemita aktivisták.

A második világháború magyarországi hadszínterén folytatott végső küzdelmek közül a Vértes hegység területén vívott harcok magyar szempontból jelentős haditetteknek számítottak.

Az ausztrál kormány a „szélsőjobboldal erősödése” miatt a nemzetiszocialista jelképek betiltását fogja kezdeményezni, jelentette be Mark Dreyfus igazságügyi miniszter.

A biztonsági erők több száz fegyvert, valamint horogkeresztes zászlókat és kellékeket foglaltak le Ausztriában hazafias motorosokhoz köthető ingatlanokban.

Egy fehér fajvédő aktivista három négert lőtt agyon a floridai Jacksonville-ben lévő boltban, egy korábbi rasszista akció évfordulóján.

Kevesen tudják, ki az az olasz, akit közel egy éve tartanak fogva egy magyar börtönben azzal a váddal, hogy 2023-ban antifasiszta támadásokban vett részt a magyar fővárosban – írta meg az olasz il Giornale nyomán a Magyar Nemzet.

Megmondom őszintén, hogy e sorok írása közben visszasírtam bármit, akármelyik cikkemet az elmúlt évekből. Nem azért, mert az Oppenheimer egy rossz film, vagy mert nem szerettem volna kritikát írni róla, sőt, épp ellenkezőleg.

Gyakorlatilag belső emigrációra kényszerült egy német iskola két tanára, miután elmenekültek a „szélsőjobboldali” diákok elől. Egy „jogvédő” szerint „a nácik otthonuknak kiáltották ki” Brandenburg tartományt.