Kövess minket: Telegram — XVkontakte

Ugyanaz a kéz, amely most segélyért folyamodik, megfogja a kést, és szép lassan ellenünk fordul, figyelmeztet a magyarországi kopt keresztények vezetője. 

Már nem lehet megállítani a migránsáradatot – mondta a Magyar Nemzetnek a Magyarországi Kopt Ortodox Egyház vezetője, aki szerint tíz év, és az európaiak nem találnak maguknak helyet a saját országukban.

Youssef Khalil egyetért a bevándorlással kapcsolatos intézkedésekkel, mert úgy véli: „ugyanaz a kéz, amely most segélyért folyamodik, megfogja a kést, és szép lassan ellenünk fordul”.

A főpap azt követően jutott arra a meggyőződésre, hogy a magyar miniszterelnöknek igaza van, miután elolvasta a külföldre akkreditált nagykövetek előtt tartott kormányfői intelmek szövegét. Szerinte Orbán az egyetlen európai politikus, aki érti, hogy mi is történik valójában kontinensünkön. Egyetért azzal a megközelítéssel is, hogy a magyar határokat ostromló migránsok nem menekültek, hiszen ha azok lennének, akkor az olajmilliárdokban dúskáló Öböl menti országokba mennének.

Khalil úgy látja, hogy fenti országok és a törökök is tudatosan irányítják Európa felé a bevándorlási hullámokat. Utóbbiak abból a sértettségből fakadóan választották az iszlamizáció ezen formáját, hogy nem csatlakozhattak az unióhoz, előbbiek pedig egészen egyszerűen egy megszállási folyamatot generáltak vele, amit anyagilag is támogatnak. Történelmi párhuzamként a kopt vezető saját hazájának 1400 évvel ezelőtti megszállását említi, amikor is Egyiptom őslakossága elhitte, hogy az arabok szándékai békések.

"Ugyanaz megy végbe most a földrészen, ami ezernégyszáz évvel ezelőtt történt Egyiptomban. Megszállták az országunkat. A koptok naivan elhitték az araboknak, hogy békés szándékkal érkeztek és szeretnének az országban letelepedni. Mintha csak újraolvasnám a történelmet, csak most sokkal gyorsabb a ritmus. Tíz év, és az európaiak nem találnak maguknak helyet a saját országukban" – vonta le a következtetést a kialakult helyzetből a főpap, aki hazánkba történt letelepedése óta ezen az állásponton van, noha rendszeresen vádolták gyűlölködéssel véleménye miatt.

Szerinte a beáramló muszlim tömegek kihasználják az alapvető keresztény értékekre épülő európai mentalitást és meggyőződéssel állítja, hogy a muszlim migránsok nem integrálhatók ateista társadalmakba. Érkezésük egyik oka az iszlám terjesztése és csak idő kérdése, hogy Európa mikorra válik mohamedán kontinenssé. Az biztos – mondja Khalil –, hogy akik ide érkeznek, abban hisznek, hogy kontinensünk országainak iszlám hitre térítése kikövezi számukra az utat a mennyországba. Ráadásul közben Európa az adófizetők pénzéből finanszírozza „egy férfi négy feleségtől született húsz gyermekének” iskoláztatását, egészségügyi ellátását, és a többit.

"Akik megérkeztek, már bőven elegen vannak. Számoljon utána, mennyibe kerül az államnak, ha valakinek négy felesége van, és mindegyiktől születik öt gyereke, a kormány mindannyiuknak fizeti az iskoláztatást, egészségügyi ellátást. Azután átveszik a magyarok helyét. (…) Meg fogják szállni egész Európát. A csalit már bekapta a földrész."

Kövess minket: Telegram — XVkontakte

Amerika rohamosan sodródik a harmadik világ felé, közben pedig a harmadik világból özönlő bevándorlók lépnek a fehér amerikai­ak helyébe.

Az ausztrál kormány a „szélsőjobboldal erősödése” miatt a nemzetiszocialista jelképek betiltását fogja kezdeményezni, jelentette be Mark Dreyfus igazságügyi miniszter.

A szélsőjobboldali zenei színtéren nem ritka, hogy a zenekarok fel- és átdolgozzák más bandák közkedvelt dalait. Például az angol Skrewdriver és a német Landser különösen sok nép fiait megihlette.

Rudolf Hess, Adolf Hitler helyettese, a második világháború alatt  szerepet játszó politikusok közül az egyik legkülönösebb és legérdekesebb egyéniség.

Halála óta számos összeesküvés-elmélet terjed, miszerint legszűkebb környezete megölte, hogy Berija megfojtotta, vagy újabban: patkányméreggel végeztek vele, miközben pár nappal később pedig a hasonmásával rendezték meg a „hivatalos” halálát.

Az 1930-as években a hollywoodi stúdiófőnökök is Adolf Hitler előtt hajlongtak a Metro-Goldwyn-Mayer médiatársaság egyik vezetője pedig még zsidó feleségétől is elvált a német nemzetiszocialisták javaslatára.

A Római Birodalom és Oroszország történelmi példája meggyőzően bizonyítja, hogy a kollektivista-bolsevista ideológia pszichésen-mentálisan beteg társadalmakban alig talál ellenállásra.

Egyre szélesebb körűvé válik az X (volt Twitter) elleni nagyvállalati hirdetési bojkott, sőt, az amerikai cégek mellett az Európai Bizottság is közölte, hogy felfüggeszti a hirdetéseit az oldalon, mert nem akarja, hogy azok „antiszemita és náci” tartalmak mellett jelenjenek meg.

Ausztria 2019 óta a nemzetiszocializmus 26 ezer „áldozatának”, illetve leszármazottjaiknak adott állampolgárságot – közölte Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter.

„Kaptam már olyan levelet is, hogy ezeket el kellene égetni” – mutat Bácsmegi Gábor, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója azokra a második világháborús tárgyakra, melyek 2019-ben egy családi ház felújításakor kerültek elő.

Egy felüljáró alatt tűnt fel egy graffiti Pesten, amely egy akasztófán lógva ábrázolta az Ilaria Salis nevezető olasz antifasiszta bandavezért, az antifa-per első számú vádlottját.

Bajtársaink, a RED Angers (Rassemblement des Étudiants de Droite - Jobboldali Diákgyűlés) klubházában házkutatást tartott a rendőrség, most pedig több tag előzetes letartóztatásba helyezése mellett döntöttek – írja a Nacionalista Zóna Telegram csatornája.

Hatalmas felháborodást váltott ki Rébecca Chaillon bevándorló hátterű francia „művész” legújabb színi előadása, melyben fehér játékbabákat húznak karóba a „rasszizmus ellen tiltakozva”.

A brazil szövetségi rendőrség szerint 2019 óta megugrott a „neonácizmusra való felbujtás” miatt indított nyomozások száma, amely idén is „jelentős növekedést” mutat.

Másodjára állt bíróság elé az antifa támadások elsőrendű vádlottja, Ilaria Salis a Fővárosi Törvényszéken. A Markó utcai épület tárgyalótermébe ismételten széles vigyorral a képén nézett végig a hallgatóságon. 

A 350 kilós német birodalmi sas bronzszobrát, amely a Graf Spee nehézcirkálót díszítette egykor, még 2006 elején emelték ki a tengerből Uruguay partjainál.