Kövess minket: Telegram — XVkontakte

„Kiállok Izrael mellett és szeretem Izraelt, meg akarom törni a családom csendjét” – hangzik el a videóban németül egy nemzetiszocialista tiszt unokájától.

 (zsido.com nyomán)

A March of Life nevű  nemzetközi mozgalom olyan aktivistákból áll, akiknek felmenői egykor a Nagynémet Birodalom szolgálatában álltak. A videóban szereplő személyek az izraeli himnusz (Hatikvah) eléneklése mellett német nyelvű rappel és személyes történetük megosztásával szállnak nyíltan szállnak szembe németségükkel és állnak ki Izrael mellett.

„A családom tagjai mindkét oldalról lelkes nácik voltak” – ismeri el egy fiatal lány a videóban. „Az egyik dédpapám részt vett a darmstadti zsinagóga porig égetésében. Sokkolt, amikor szembesültem a családom múltjával. Kiállok Izrael mellett, szeretem Izraelt; meg akarom törni a családom csendjét és kijelenteni, hogy ezek a dolgok soha többé nem történhetnek meg újra”.

A March of Live nevű szervezetet 2007-ben alapították azzal a céllal, hogy segítsenek a nemzetiszocialista felmenőkkel rendelkező személyeknek bemocskolni a felmenőiket.

„Nagy krízisen esnek át, amikor szembesülnek azzal, miket tettek a családtagjaik” – mondta Yigal Even-Ziv, egy holokauszt-túlélő gyermeke, aki három és fél éve csatlakozott a szervezethez. „Vannak közöttük gazdag üzletemberek, tudósok, lelkészek – mindenféle emberek” – tette hozzá. „A cél felrázni a világot az antiszemitizmussal szemben és megvédeni Izrael államát, a zsidó embereket” – olvasható a Ynetnews honlapján.

Kövess minket: Telegram — XVkontakte

Megvonta az állami támogatást a következő hat évre a német alkotmánybíróság a zsidó-liberális sajtóban „neonáciként” számon tartott Die Heimat nevű párttól.

Az 1944 őszén szovjet megszállás alá került Kecskeméten a nyugat-magyarországi harci cselekmények és a világháború vége után is még fél évvel, 1945 karácsonyán is előfordultak a szovjet katonák által elkövetett rablások és gyilkosságok a polgári lakossággal és az újonnan felálló rendőrség tagjaival szemben egyaránt.

„Vádat emeltek négy férfival és egy nővel szemben, akik egy marokkói férfira a származása miatt támadtak rá” – közölte a Fővárosi Főügyészség az MTI-vel.

Az, hogy az emigrációban minden a nemzeti irányt képviselő férfi ellen a legaljasabb hajsza folyik, lassan már természetes lesz még azok számára is, akiken a rágalom ostora csattog.

Kannibálszigetnek vagy a halál szigetének nevezik a Szibériában, az Ob folyó mentén található Nazino-szigetet, amely a sztálini terror egyik legsötétebb fejezetének helyszínéül szolgált.

1944 szeptember utolsó napjaiban sajátos közjáték zajlott le az német 503. nehézpáncélos-osztály otthont adó Sennelagerben. Noha az újabb bevetés helyszínét még nem ismerték a katonák, egyes részek már el is indultak.

Közismert az oroszok alábbi szövege: azért kell ide vagy oda terelni az embereket, hogy megkapják az igazolást, amivel aztán nyugodtan hazamehetnek.

A brazil Nemzeti Emberi Jogi Tanács nevezetű szervezet különböző felméréseken alapuló tanulmánya szerint „riasztóan növekszik a náci csoportok jelenléte” a dél-amerikai országban. 

Több tízezer zsidó és zsidószimpatizáns vonult fel Izrael mellett Washingtonban, ám ez nem mindenkinek volt kedvére.

Az idahói rendőrség elfogta az Aryan Knights (Árja Lovagok) két tagját, Skyler Meade-t, aki a börtönkórházból szökött meg társa, Nicholas Umphenour segítségével – írja a BBC.

Egy céges prezentációtechnika tréningre készülve érdekes dolgot fedeztem fel az OpenAI képrajzoló mesterséges intelligenciájával való interakcióban.

Bajtársunk és barátunk Cseresznye György, a Titkolt Ellenállás egykori énekese már lassan egy évtizede, idén 9 éve, hogy a Hadak Útjára távozott.

Eredménytelennek nevezte az olasz baloldal a Magyarországon fogva tartott antifasiszta terrorista, Ilaria Salis szabadon engedéséért folytatott politikai kampányát Giorgia Meloni miniszterelnök az RAI1-nek adott televíziós interjúban.

Alig néhány hónappal a harcok után elindult a feleslegessé vált eszközök hasznosítása a megszállt és kettészakított Németországban.

Sok amerikai nagyváros annyira tele van bűnözéssel, droggal és hajléktalanokkal, hogy nemcsak élhetetlenek, hanem egyenesen no-go zónák.

Egy hétköznapi történet rendkívüli véget ért az egyik elszakított országrészben. A nyugat-felvidéki Vágegyháza-Alsózáros vagy Zárosegyháza nevű községben egy gazda ekéje szántás közben valami keménynek ütközött, amiről azt hitte, egy szikla.