white-pride-world-white-polo
dirlewanger-polo
schwarze-sonne-triko-noi
white-pride-world-wide-triko-ferfi
awb-polo
totenkopf-polo
viking-fekete-nap-polo
waffen-ss-wallonien-polo

Napjaink médiamanipulátorai senkinek a nevét sem kapcsolják össze oly erõsen a "hazugságokkal és csalással bûvészkedõ propagandával", mint Dr. Joseph Göbbelsét.

De errõl a férfirõl a nép körében elterjedt elképzelés, különösen az USA-ban, durva karikatúra. „Nagy Hazugnak” nevezték (amely elnevezéssel az angolszász propaganda ruházta fel), de õ sohasem szûnt meg harcolni azért, hogy a propaganda a lehetõ legpontosabb legyen. Paul Joseph Göbbels 1897-ben Rheydt-ben, a német Rajna-vidék középnagyságú városában született, és egy szolid, középosztályhoz tartozó, hithû római katolikus családban nevelkedett.

Noha nem volt megnyerõ külsejû, sõt testileg hátrányos helyzetûnek számított (egyik lába rövidebb volt, mint a másik), intelligenciával, gyors beszédkészséggel és dallamos hangszínnel rendelkezett. Kitûnõ tanuló volt. Szigorú humán gimnáziumi évek után különbözõ német egyetemeken folytatott tanulmányokat, és a Heidelbergi Egyetemen 1921-ben szerzett doktorátust.

Maradj velünk kapcsolatban!
 Iratkozz fel hírlevelünkre:

Miután sikertelenül próbált elhelyezkedni újságíróként a jelentõsebb országos napilapoknál, kilenc hónapig egy kölni bankban hivatalnoki munkát végzett, majd a szárnyait bontogató nemzetiszocialista párt aktivistája, valamint a Párt két periodikájának, a Völkische Freiheit címû hetilapnak, és késõbb az NS-Briefe-nek a fõszerkesztõje lett. A munkásosztály iránti erõs rokonszenve, sõt bizonyos kommunistabarát érzelmei miatt ebben az idõszakban, mint a Párt „balszárnyának” egyik tagja volt ismeretes.

Hitler 1926-ban kinevezte Berlin Gauleiterévé. Õ azonnal erõskezû irányítás alá vonta az ott lévõ kicsi, viszálykodó pártszervezetet és új dinamizmust vitt belé. Belevetette magát a feladatába és hamarosan mesteri szervezõnek és nyilvános szónoknak bizonyult. Németország legfontosabb városában kifejtett szüntelen erõfeszítésének részeként 1927 júliusában saját újságot indított, Der Angriff címmel. Göbbels fáradságos küzdelemmel számolt, mivel mindenekelõtt a városi munkásság támogatását akarta megnyerni – amely túlnyomóan a marxista Szociáldemokrata és Kommunista Pártot támogatta – és ugyanakkor nem akarta elidegeníteni a középosztályhoz tartozó szavazókat.

Ez a stratégia legsúlyosabban talán az 1932-es berlini közlekedési dolgozók sztrájkja folyamán volt próbára téve, amely megbénította a nagyváros busz-, magasvasúti és földalatti vasúti rendszerét. Csak a nemzetiszocialisták és a kommunisták támogatták a munkásokat sztrájkjukban a kormány ellen, amely szociáldemokrata irányítás alatt állt. A következmény egy furcsa idõleges „náci-komcsi” szövetség volt, amely riasztóan hatott számos középosztályhoz tartozó németre. Göbbels nem mulasztotta el a kínálkozó alkalmat a humorra, gúnyolódásra, vagy a szarkazmusra. Amikor a szociáldemokrata kormány megtiltotta a Párt paramilitáris polgári milíciájának egyenruha viselését, Göbbels azzal gúnyolta ki a tilalmat, hogy az embereit nyilvánosan cilinderben, papírból készült fejfedõben és más hasonlókban meneteltette.

Egy másik nagy mutatványa volt egy „vita” Heinrich Brüning kancellárral. Mivel Brüning visszautasította a részvételt, Göbbels egy üres székkel „vitatkozott”, Rush Limbaugh stílusban válaszolt egy fonográfnak, amely rögzítette a kancellárnak egy beszédét. Göbbels szellemességével és szarkazmusával „laposra vasalta” a színtelen ellenfelét, ami a hallgatóság tömegébõl harsogó nevetést váltott ki. A berliniek szerették az ilyen merész látványosságokat, és értékelésüket kimutatták a szavazás alkalmával. 1928 májusában Göbbelst a Német Parlament (Reichstag) képviselõjévé választották. És hat hónappal késõbb beválasztották a városi tanácsba.

1929-ben Hitler az egész nemzetiszocialista párt propagandájának irányítójává, egy sokat igénylõ, komoly felelõsséggel járó posztra nevezte ki õt. A félelmetes, olykor erõszakos hatalmi szembeszállás ellenére – például a Párt szónokainak beszédeit rendszerint betiltották, és Hitler nem szólalhatott meg a Német Rádióban – a nemzetiszocialista mozgalom gyorsan növekedett ebben az idõszakban. 1932-re Hitler pártja lett Németország legfontosabb pártja, amelynek messze a legnagyobb frakciója volt a Reichstagban.

A Párt hatalmas propaganda- és kiadói birodalma – amelyet Göbbels felügyelt – 120 napi-, illetve hetilappal rendelkezett, amelyeket rendszeresen mintegy 1 millió ember olvasott országszerte. A nemzetiszocialista mozgalom, különösen fiatal vezetõségével elsõsorban a német fiatalok körében volt népszerû. Például abban az idõben, amikor Hitler kancellár lett, a nemzetiszocialisták már átütõ sikert arattak a német egyetemeken a hallgatói tanács választásain.

1933. január 30-án Paul von Hindenburg elnök kancellárrá nevezte ki Hitlert. A 43 éves egykori elsõ világháborús tizedest bízta meg azzal a kötelezettséggel, hogy kormányozzon egy gazdaságilag tönkretett, polgárháború küszöbén álló nemzetet.

Hat héttel a nemzetiszocialista „hatalomátvétel” után, a 35 éves Göbbels lett kinevezve „ birodalmi propaganda- és népfelvilágosítási” miniszterré. Ebben a tisztségében, és mint a „Birodalmi Kultúrkamara” elnöke, széleskörû irányítást gyakorolt Németország Rádiója, filmjei, újságjai, periodikái, könyvkiadása és általában a nemzet kulturális élete felett.

A második világháború elsõ éveiben, 1939-1942 között Göbbels propagandaminiszteri feladata viszonylag könnyû volt. A német gyõzelmek és a tengely katonai sikereinek csaknem töretlen láncolata idején a közmorál fenntartása nem volt nehéz. Az õ legnagyobb kihívása a háború utolsó éveiben jött le, amikor Németország hadseregei egyre borzalmasabb katonai vereségeket szenvedtek, nagy városai romhalmazzá váltak és az angol-amerikai bombázások egyre növekvõ méretû rohama következtében, a totális vereség fenyegetõen közeledett.

Ebben az idõszakban bizonyította be Göbbels a legdrámaibb módon a közvélemény formálójaként tehetségét. Annak ellenére, hogy drasztikusan rosszabbodott a helyzet – mind katonailag, mind az otthoni fronton –, nagymértékben sikerült neki fenntartania a közmorált és a hitet Hitler vezetésében, sõt a reményt is.

Jóllehet Helmut Heiber német történész nagyon kritikus és általában kedvezõtlen képet fest Göbbelsrõl a „Goebbels” (New York, Hawethom, 1972) címû biográfiájában, ugyanakkor elismeri Göbbels tehetségét és erõsségét. „(Göbbels) a legutolsó percig képes volt bátorítani és kiaknázni a Hitler és géniusza iránti vak bizalmat. A Harmadik Birodalom egyik valóban hátborzongató jelensége, hogy a német nép tömege még országuk agóniájában is engedelmes és hûséges volt Hitler zászlajához… Mindazok ellenére, amiket tapasztaltak, megtartották a hitet.” (133. o.) A sztálingrádi nagy vereség után, 1943. február elején Göbbels volt az elsõ hivatalos személy, aki nyíltan elismerte a veszély komolyságát, amivel a nemzetének és Európának szembe kell néznie, és nyíltan elismerte, hogy Németország elveszítheti a háborút.

Háborús beszédei közül valószínûleg, hogy a legismertebb volt a briliánsan felépített „Totális Háború” címû szónoklata, amelyet 1943. február 18.-án mondott el. A berlini Sportpalota termében nagy hallgatóság elõtt,mesterien elõadott beszédét közvetítette a Német Rádió, és részletek voltak láthatók a heti „Deutsche Wochenschau” filmhíradóban. A sztálingrádi katasztrófa utóhatásáról szólva Göbbels hangsúlyozta a borzalmas igazságot, hogy a katasztrofális vereség reális lehetõség, és beszédét az országos mozgósításra való lelkesítõ felhívással zárta.

(Németország nemzetgazdasága még mindig nagyjából a békeidõk szintjén mûködött, gyárai a nem okvetlenül szükséges fogyasztási cikkek hosszú sorát termelték.) Egy hatalmas zászló hirdette meg a nagygyûlés jelszavát: „A totális háború a legrövidebb háború.”

Göbbels nyíltsága, sõt bátorsága elnyerte a nép bizonyos fokú csodálatát.

Heiber ezt írja: „Megértette a kudarcok, sõt az idõnkénti tévedések beismerésének értékét; az ilyen ’õszinteségre’ való készsége egyfajta intelligens kacsintás volt a hallgatóság felé – ’Látjátok, komolyan veszlek benneteket. Legyünk õszinték egymáshoz.’ – és ez képessé tette, hogy minden továbbira elcsábíthassa õket. Az eredmény az volt, hogy késõbb, 1943. után, miután Churchillhez hasonlóan „vért, verejtéket és könnyeket” ígért…, a nép kész volt hinni abban a reménysugárban, amelyet õ agyafúrtan átragyogtatott a beszédeit színezõ komorságon. (134. o.)

Amikor más befolyásos nácik megkezdték a visszavonulást a nyilvánosságtól, Göbbels meg mert jelenni a nép elõtt, és nem csak meghallgatást nyert, hanem hitet és reményt is keltett…” (134. o.)

Amikor a háború elhúzódott, Göbbels címoldalas fõszerkesztõi cikkei a Das Reich címû hetilapban egyre fontosabb szerepet játszottak a közmorál fenntartásában. Számos példányban újranyomtatták, és rendszeresen felolvasták azokat a Rádióban. „A Das Reich-ben megjelenõ cikkei valóban kiválóan, briliáns módon voltak megírva, telítve ragyogó gondolatokkal…” (235. o.) – ismeri el Heiber.

Ezt is megjegyzi: „ Göbbels cikkei gondosan ki voltak dolgozva több mint egy héttel a megjelenésük elõtt. Kiválóan csiszolt német nyelvezetûek, stilisztikailag élvezetesek és tartalmilag viszonylag józanok voltak. Gyakran úgy tûnt, hogy egy nagy gondolkodó magasztos bölcsessége világítja meg õket.

Címeik a filozófiai értekezésekre emlékeztettek: ’A háború jelentõsége’, ’A válság lényegi természete’, ’A lélek munkájáról’, ’A beszédrõl és a hallgatásról’, ’A szabadság nélkülözhetetlenségérõl’, ’A nemzeti kötelességrõl a háborúban’ … Mindezek igen-igen kimunkált és nagyon tömör gondolatok. Ezek a cikkek hatásosak voltak, és Göbbels tudta ezt.” (252. o.)

Sajnos abból, amit Göbbels leírt és elmondott az utolsó háborús években – amikor a hatalma csúcsán volt – csak kevés lett angolra lefordítva.

Göbbels egyik legnagyobb háborús propagandateljesítménye a katyni tömegmészárlás történetének kiaknázása. 1943 áprilisában a megszállt Oroszországban Szmolenszk közelében, Katynban a németek felfedezték azoknak a lengyel tiszteknek egy tömegsírját, akiket a szovjetek 1939-ben ejtettek foglyul, és a szovjet titkosrendõrség 1940 áprilisában lõtt agyon. Göbbels rendeletére a német újságok és magazinok nagy figyelmet szenteltek a történetnek, heteken át közöltek róla részletes, gyakran címoldalas cikkeket.

Göbbels körmönfont okossággal kezelte ezt a történetet, és jelentõsen hozzájárult a szövetségesek egyik nagy politikai vereségéhez,: a szovjet kormány és az emigráns lengyel kormány közötti kapcsolatok megszakadásához. (Ezalatt az amerikai és brit hivatalos személyek, és az angol-amerikai sajtó támogatták azt a szovjet hazugságot, hogy a németek felelõsek az atrocitásért.)

A nemzet fõ propagandistájaként végzett munkája kiegészítéseként a háború alatt Göbbels egyre növekvõ szervezési és politika-alakítói feladatot vállalt magára, amely egyre fontosabb szerepet játszott abban, hogy a nemzet ipari és szociális mechanizmusa mûködjön. 1942 februárjában Hitler különleges felhatalmazással, azzal a feladattal bízta meg, hogy felügyelje a szövetséges légitámadások során károsultaknak nyújtandó segítséget. Ez a poszt egyre jelentõsebbé vált, mivel Németország légi bombázása egyre nagyobb mértéket öltött.

1944 nyarán Hitler kinevezte „a totális háborús mozgósítás teljhatalmú birodalmi megbízottjává”. Így a háború végsõ katasztrofális hónapjaiban Göbbels irányította Albert Speer fegyverkezési miniszterrel együtt Németország emberi és anyagi erõforrásait a maximális haditermelés érdekében, mialatt ezzel egyidejûleg valamiképpen továbbra is mûködött az országos elektromos és vízszolgáltatás, a szállítási és telefon rendszer, az élelmiszer- és tüzelõanyag ellátást biztosító hálózat; mûködött az iskolarendszer és a Rádió, és az újságok naponta megjelentek.

A lényeges szociális és közösségi szolgáltatások mûködésben tartásának szervezési hõstette, ezzel egyidejûleg a fegyvergyártás egyre erõteljesebb növekedésének biztosítása – a pusztító légi bombázások és az egyre rosszabbodó katonai helyzet ellenére – történelmi párhuzam nélküli, egyedülálló teljesítmény./

„Mi a védelem népévé váltunk. Dolgozunk és harcolunk, vándorlunk, elhagyjuk otthonainkat, szenvedünk és tûrünk, és mindezt olyan csendes méltósággal tesszük, amely végül az egész világ csodálatát fogja kiváltani. Európa nagyon is boldog lehet, hogy még mindig van ilyen nép. Ezért ez a nép holnap Európa büszkesége lesz.”/ – írja Göbbels a Das Reich 1945. február 11-i számában. Utolsó rádióbeszédét 1945. április 19-én mondta el az összerombolt rádióhálózat maradványán. Mint 1933. óta minden évben, most is beszélt Hitler születésnapjának elõestéjén. Még ez alkalommal is, amikor a borzalmas vég szembetûnõen világos volt mindenki számára, Göbbels még mindig ékesszólóan, fegyelmezett szenvedéllyel beszélt, nyíltan elismerve a helyzet rendkívül súlyos voltát, miközben sugallta a reményt. Nem veszítette el azt a képességét, hogy szenvedélyességével és egyfajta látszólagos nemességével felrázza honfitársait.

„Ne engedd, hogy megzavarjon az a világméretû lárma, ami most fog elkezdõdni. El fog jönni egy nap, amikor minden hazugság összeomlik a saját súlya alatt, és ismét gyõz az igazság.” – hangsúlyozta egy levélben, amelyet mostohafiának írt, csupán néhány nappal halála elõtt.

Hitler – csak néhány órával a halála elõtt – végrendeletében utódjául Göbbelst nevezte meg, mint kancellárt – tisztelettel adózva Göbbels rendíthetetlen hûségének, amely kitartott egészen a keserû végig. De Göbbels ezt az üres pozíciót csupán néhány óráig birtokolta. Miután õ és felesége végzett a hat gyermekükkel, és a szovjet csapatok már csak néhány száz yardnyi távolságra voltak, 1945. május 1.-én este Joseph és Magda Göbbels véget vetett az életének a Führerbunkeren kívüli udvaron.

A népi hiedelemmel ellentétben Göbbels nem azért volt sikeres propagandista, mert a „nagy Hazugság” mestere volt, hanem a tényekhez és az igazsághoz való hûsége következtében.

Amint életrajzírója, Heiber megjegyzi:

„Göbbels ilyenformán nem csak azzal dicsérhette a maga információs politikáját, hogy magasabb rendû az ellenségénél a maga egységes jellegében, hanem azzal is, hogy „komoly és hitelre méltó”, ami „egyszerûen felülmúlhatatlan”. A dicsekvés bizonyos mértékig jogos volt. Hosszú távra tekintve Göbbels azt hirdette, hogy a legjobb propaganda az, amely nem több mint az igazság szolgálata.” (254. o.)

Göbbels valódi hazugságai, tudatos hazugságai mindig csupán a részletekre vonatkoznak. Göbbels hazugságai inkább kétértelmû és kitérõ természetûek, amik által a kormányok szóvivõi mindenhol a ’nemzeti érdeket’ törekednek védeni” – írja Heiber (134, 135. o.)

Az is gyakori elképzelés, hogy Göbbels – bármilyen tehetséges is volt – alig volt több mint egy ügyes szónok, aki azzal nyerte el honfitársai támogatását, hogy az irigység, bosszú, önteltség és arrogáns büszkeség alapvetõ érzéseire hatott. Ez a szemlélet, amely burkoltan a németeket érzelmileg és értelmileg fogyatékos néppé alacsonyítja le, különösen az USA-ban terjedt el. A tipikus amerikai, ha egyáltalán gondolkodik errõl, úgy képzeli, hogy ha õ a Német Harmadik Birodalomban élt volna, nem „dõlt volna be” Göbbels „nyilvánvaló” hazugságainak. Egy ilyen öntetszelgõ szemlélet tudatlanságon alapul. Jacques Ellul francia tudós „Propaganda” címû klasszikus tanulmányában (54. o.) rámutatott, hogy Göbbels háború utáni képe maga is propagandisztikus torzítás.

Megoldatlan marad Göbbels hírnevének problémája. „Nagy Hazugnak” nevezték (amely elnevezéssel az angolszász propaganda ruházta fel), de õ sohasem szûnt meg harcolni azért, hogy a propaganda a lehetõ legpontosabb legyen. Inkább akart cinikus és brutális lenni, mint hogy rajtakapják egy hazugságon.

Ezt szokta mondani: /„Mindenkinek meg kell tudni, mi a helyzet.” /

Mindig elsõként adta hírül a végzetes eseményeket, vagy a nehéz helyzeteket, anélkül, hogy bármit is elrejtett volna. Az eredmény az volt, hogy 1939. és 1942. között az általános meggyõzõdés szerint a német kommunikáció nem csak tömörebb, világosabb és kevésbé túlzsúfolt, hanem valósághûbb is volt, mint a szövetségesek kommunikációja (amerikai és semleges vélemény) – és ezen felül a németek minden hírt két-három nappal elõbb tettek közzé, mint az ellenségeik. Mindez annyira igaz, hogy a „Nagy Hazug” elnevezésnek Göbbelsre való alkalmazását teljesen a propaganda következményének kell tekinteni.

Mark Weber

(The Journal of historical Review 1995 January / February)

(Fordította.: Tudós -Takács János)

Forrás: Szittyakürt 2007. június

reenactor-polo
leibstandarte-triko-ferfi
thor-mit-uns-polo
wewelsburg-schwarze-sonne-polo-2
polizei-division-polo
hugin-es-munin-polo
thor-mit-uns-polo-2
totenkopf-polo

Maradj velünk kapcsolatban!

 Iratkozz fel hírlevelünkre: