valknut-runa-kor-polo
das-reich-polo
white-power-triko-ferfi
florian-geyer-waffen-ss-lovashadosztaly-polo
gotz-von-berlichingen-polo
adolf-smiley-face-polo
30-januar-onkentes-granatos-waffen-ss-hadosztaly-polo
thor-mit-uns-triko-noi

"Amerika gengszterei egyszerre repülőtisztek lettek... A cél gyilkolni, rombolni, pusztítani, aztán haza Amerikába, ahol már vár a viszki, a görl, és a vérdíj", írta a Magyar Szó a főváros bombázási szezonjának kezdő hónapjában. 

Ha a magyar főváros második világháborús veszteségei és áldozatai kerülnek szóba, a Dunába omló hidak, a romos Várnegyed és a törmelékké vált háztömbök látképe sejlik fel. Valóban, a Hitler által a Duna gyöngyszemének tartott Budapest 1944 novemberétől történelmének egyik legpusztítóbb időszakát élte át.

A háború pedig már hamarabb elérte a magyar fővárost, mégpedig a levegőből. A szövetséges gépek 1944 áprilisától rendszeresen bombázták „Európa szívét", miközben a magyar légvédelem és légoltalom hősies küzdelmet folytatott a kioltott életek és vagyonkárok mérsékléséért.

Maradj velünk kapcsolatban!
 Iratkozz fel hírlevelünkre:

A főváros bombázása Pesthidegkút felől nézve

Légiháború háború nélkül?

Mikor Magyarország még nem volt hadviselő fél, a budapestiek napját váratlan légiriadó zavarta meg. 1941. április 6-án, a Jugoszlávia elleni német offenzíva megindulásával párhuzamosan a jugoszláv légierő hajtott végre bevetéseket (többek között) Magyarország felett, így a jugoszláv gépek közeledtére 18:00-kor megszólalt a sziréna. A legfeljebb "presztízsértékkel" bíró berepülést követően több mint egy évig nem volt félnivalójuk a budapestieknek, már ami a légitámadásokat illeti.

1942 szeptemberére Sztálin közép-európai fő- és nagyvárosok ellen tervezett megtorló jellegű légitámadásokat - annak ellenére, hogy birodalma erejét igencsak lekötötte a német gőzhenger megállítása. Szeptember 5-ére virradó éjszaka szovjet bombázók jelentek meg az éjszakai életét élő Budapest fölött, amely kivilágítva könnyű célpontot nyújtott. A bombák rendszertelenül hullottak különböző városrészekre, így a Rózsadombra is. Az öt nap múlva megismételt támadás eredményeképpen elrendelték a (háború elején rövid idő után feloldott) éjszakai elsötétítést az egész országban és megkezdte állandó működését a légoltalmi szolgálat.

A háború előrehaladtával felvetődött, hogy nyilvánítsák Budapestet nyílt várossá. Ez háborús időkben azt jelenti, hogy hadászatilag „magára hagyják" védői a várost, kitelepítik a katonailag fontos létesítményeit, cserébe pedig elvárják, hogy az ellenség ne bombázza, ne ostromolja azt. Ilyen esetekben a város elfoglalása egyszerű bevonulással történt. Ez ugyan az adott város gyors elvesztésével járt, de megmentette a pusztítástól polgáraival együtt.

A második világháború során számos város kerülte így el a devasztációt: Brüsszel, Oslo, Párizs (1940), Belgrád, Penang vagy éppen Manila (1941), de a Kállay-kormány kérése feltehetően Róma példája nyomán született meg 1943 augusztusában. Az amerikai titkosszolgálat azonban elutasította a magyar indítványt - ehelyett magyarországi célpontokat gyűjtve megkezdték a légi felderítést. Budapestre vészterhes idők vártak.

Barlangba menekülő nehézipar

1944. április 3-án köszöntött be az égi háború időszaka Budapesten. Innentől több mint fél éven keresztül heti rendszerességgel érte bombatámadás a várost. A kezdőnapon több száz bombázó által kieresztett töltetek érték Ferencvárost és Csepelt, ezernél is több halálos áldozatot okozva a  meglepett fővárosnak.

A Soroksári úti rendező pályaudvar bombázása (Fortepan)

A Honvédelmi Minisztérium kihasználta, hogy április 7-11-ig a rossz időjárás megakadályozta az ellenséges berepüléseket: átalános kiürítést hajtottak végre, ami nem vonatkozott a közlekedéshálózati-, pénzügyi-, egészségügyi dolgozókra, tűzoltókra, az élelmiszerellátásban tevékenykedőkre, kisiparosokra, a temetkezési alkalmazottakra és természetesen a légoltalmi szolgálatosokra. Az evakuációnak köszönhetően 2-300 ezer lakos hagyta el a várost, ami Budapest lakosságának nagyjából egyötöde volt.

A bombázásokra már „készen álló" fővárost április 12-én 64 brit Wellington bombázó szórta meg 80 tonnányi bombával. A bombaszőnyeget a britek általában pontatlanabbul dobták le, mint amerikai szövetségeseik, így a csepeli Fantó olajfinomító és a ferencvárosi pályaudvar mellett rengeteg bomba hullott a IX., X. kerületekre és a Csepelhez hasonlóan akkor még szintén önálló település Kispeste és Pesterzsébetre is. A szövetséges munkamegosztásnak megfelelően még éjjel amerikai bombázók váltották a briteket.

Májusban már a csepeli olajipari góc, annak kikötői és a Horthy-ligeti Dunai Repülőgépgyár Rt. került a kiemelt célpontok közé. Utóbbit, melyet a Weiss Manfréd nehézipari konszern az állammal közösen alapított, rombolóbombákkal igyekeztek a földdel egyenlővé tenni. A vezetőség ekkor döntött úgy, hogy a budatétényi barlangrendszerbe költözteti a repülőgépmotor-gyártó részlegét.

A Weiss Manfréd Acél- és Fémművek bombázása Budaörs felől nézve (Fortepan)

A Weiss Manfréd üzemekre a honvédelem a 206. honi légvédelmi tüzérosztály I. ütegét telepítette, Csepelt pedig az 5/3-as vadászrepülő-század védte - természetesen egész Magyarországon Budapest volt ellátva a legjobb légvédelemmel és ún. „légópince" hálózattal. Óvóhelyek építésére az állam kötelezte a főváros környéki gyárakat, ami hatalmas összegeket emésztett fel, de azt a vállalatok leírhatták adójukból.

A csepeli gyárak fontos szerepet játszottak a Magyar Királyi Honvédség és a Wehrmacht hadianyag-ellátásában, de még nagyobb szerepet tulajdonítottak a támadók az olajfinomítóknak és a petróleumkikötőnek is, ahol a németek számára oly fontos román olajat is tárolták. A kőolajat leginkább gyújtóbombákkal szórták, melyek általában félórás késleltetésre voltak beállítva, robbanásuk után lángba borítva a tartályokat.

A fekete füstfelhő Budapest minden pontjáról látszott, sőt egy ízben 60 kilométeres távolságból is látni vélték. Májusban már előfordult, hogy 600 amerikai gép, zömükben Boeing B-17-esek, más néven Repülő Erődök ("Flying Fortress") motorjai zúgtak a székesfőváros felett.

A budai Vár, háttérben a Bazilika (Fortepan)

Bombákkal teli nyár

1944 nyara a sorozatos bombázások jegyében telt nemcsak Budapesten, de szerte az országban. Június 2-án, amikor átfogó, a legtöbb áldozattal járó támadás érte Magyarországot, Budapestet oly szívósan védték, hogy bár a főváros megmenekült a pusztítástól, a vidékre védtelenül hullottak a bombák. A légvédelem mellett a 101. „Puma" vadászrepülő osztály hősiesen vette ki a részét a számbeli és technikai fölényben küzdő amerikai és brit légirővel. Június 30-án például 400 bombázót szórtak szét, amelyek Bécs és Budapest fölött akarták kioldani bombaterhüket.

Az esetek többségében a légi fölény számszerűleg is megmutatkozott. Július 2-án 717 Liberator és Flying Fortress 180 Mustang vadászgép kíséretében támadta a fővárost, amelyekből mindössze 50-et sikerült lelőnie a légvédelemnek és a Pumáknak. Annak ellenére, hogy ez viszonylagos siker volt a légi győzelmek tekintetében, a szőnyegbombázást nem tudta megállítani. A szőnyegbombázást (nevét a sajtó onnan adta, hogy a bombák egy legördülő szőnyeghez hasonlóan értek földet) 27-én a 15. amerikai légi hadsereg 800 gépe ismételte meg tíz hullámban; veszteségük ezúttal 29 gépre rúgott.

1944. augusztus végére az ipari termelés akadályozása és az infrastruktúra lerombolásán túl az ellenséges légitámadások deklarált célja Magyarország "kibombázása" volt a háborúból (Légi háború Magyarország felett). Ezzel az augusztus 23-25-i román kiugrás, majd átállás példájának követésére akarták ezzel rákényszeríteni a magyar vezetést. Emellett a közelgő ostromot jelezte, hogy a már hazánk területére lépett Vörös Hadsereg bombázta a ferihegyi repülőteret is.

Új-Lipótváros, mögötte a lángoló Angyalföld az ipartelep szőnyegbombázása után, Buda felől nézve (Fortepan)

1944 augusztusában a US Army vezérkara elutasította a Budapest politikai célú bombázására irányuló tervet, amely a hidak és az államirányítás pusztításával járva totális adminisztrációs zűrzavart okozott volna. Ehelyett inkább az átállásra kívánták sarkallni a politikai vezetést, a fentinél szerényebb eszközökkel.

Szeptember 17-én élte meg Budapest a leghosszabb légiriadót: 3 óra 49 percen át szólt a sziréna a déli órákban, amíg a kikötőket és az olajfinomítókat célzó pilóták az elcsúszó bombaszőnyeg révén ismét tetemes károkat okoztak a városnak. Másnap amerikai rombolóbombák pusztították a vasúti hidakat, vasúti aluljárókat és a Kopaszi gátat is, de a (mai) Petőfi-híd pesti lábától délre fekvő Hungária Gőzmalom is súlyos veszteségeket szenvedett. Az amerikaiakat aznap 200 szovjet bombázó követte. Szeptember 19-én érte a 25. légitámadás Budapestet. Akkorra már az ejtőernyőre erősített szovjet világítóbombák, (amit a köznép csak „Sztálin-gyertya" névvel illetett) is megszokott éjszakai látványosságok voltak.

A szovjetek közeledtével a német uralom alatt álló, immár nyilas országban szó sem lehetett a város - ha már nyílt várossá nyilvánítással nem, csak feladás révén való - megóvásáról. 1944 októberére a nyugati légierők már csak a Dunántúlt bombázták, nem avatkoztak be a közvetlen szovjet harci zónákba. A magyar légierő „amerikai szezon"-nak nevezett időszaka is véget ért: november 7. után már csak a Vörös Hadsereg ellen teljesítettek bevetést.

Robbanó játékbabák?

1944 tavaszától kezdtek el szerte az országban rémhírek terjedni a szövetséges bombázások egy különös módjáról. Ezen rémhírek szerint amerikai és brit bombázók játékbabákat, töltőtollakat és cipőkrémes dobozokat, pontosabban azoknak álcázott bombákat dobtak le a települések utcáira, hogy azok mit sem sejtő járókelők, nem egy esetben gyerekek kezében robbanjanak fel.

A Magyarország feletti légiháborút talán legjobban összefoglaló műben (Pataky Iván-Rózsa László-Sárhidai Gyula: Légi háború Magyarország felett) a szakértők megállapítják, hogy a támadó repülők magasságából szabadon nem dobhattak le ilyen szerkezeteket, konténert pedig nem találtak, így a sajtóban 1944 áprilisától megjelent ilyen jellegű hírek a fantázia szüleményei lehetnek.

Sokkal elképzelhetőbb, hogy ezek az ellenséges titkosszolgálatok akciói voltak, de ezt, ahogy magát az akciót sem lehet se pro, se kontra bizonyítani, mert már a háborúban megsemmisült a klinikai kórlapok zöme. A szövetséges légierők elleni propagandahadjárat része már annál inkább lehetett, ugyanis 1943 tavaszán hasonló eseményekről számolt be a német- és az olaszországi sajtó is.

A megbilincselt Szálasi Ferenc a budai Duna-parton, a felrobbantott Lánchíd közelében áll

A bombázások nem okoztak a főváros és környéke iparában katasztrófális károkat. Bár a csepeli Fantó olajfinomító és az újpesti Wolfner bőrgyár teljesen tönkrement, a többi 1944 szeptemberéig termelt - ha nem is teljes kapacitással. Budapest vasúti közlekedését is maximum néhány napra sikerült blokkolni, bár a német hadigépezetnek - Oláh András Pál találó szavaival élve - éppen elvesztegetni való időből volt a legkevesebb.

A polgári veszteségeket 1946-ban Sneyder Árpád statisztikus kísérelte meg felmérni, aki arra az eredményre jutott, hogy az ostromot megelőzően 6500 civil vesztette életét a bombatámadásokban, amelyben nincsenek benne a sérülésekben később meghaltak száma. Érezhető volt a lakosság lelkierejének csökkenése is: 1944 áprilisától fél éven át havonta 11%-kal az idegrendszeri betegségekben szenvedők, 22%-kal a szívbetegségben elhunytak száma nőtt, és havonta 15%-kal többen követtek el öngyilkosságot. Ugyanakkor a szakirodalom megjegyzi, hogy a lakosság morális meggyengülése nem a bombázásokra, hanem a front közeledtére, a román átállásra és az egyre kilátástalanabb háborús helyzetre vezethető vissza.

thor-mit-uns-kapucnis-pulover
white-power-triko-ferfi
awb-polo
white-pride-world-white-polo
white-power-triko-noi
otto-von-skorzeny-polo
white-pride-world-wide-triko-ferfi
white-pride-world-wide-triko-noi

Maradj velünk kapcsolatban!

 Iratkozz fel hírlevelünkre: