Kövess minket -on és -en!

Készítői számára a lehető legkínosabb hibát hozta össze a Flickr webes képtárhely,

megbokrosodott az automatikus képcímkéző szolgáltatásuk, amit pár hete kezdtek el ráerőltetni az 1 terabájtos ingyenes tárhely miatt alaposan meghízott, több tízmilliós felhasználói táborra. Kicsit benácult az automata: egy képet, amin egy fekete férfi is szerepelt, a „majom”, illetve az „állat” címkékkel látott el.

De itt nem állt meg a "náci program": a dachaui koncentrációs tábor bejáratáról készült képre például a jungle gym címkét tette. Ez amúgy egy kerti fajátékok, mászókák, gyerekvárak és hasonlók gyártásából és forgalmazásából világsikert elérő cég.

A Flickr persze folyamatosan oltja a tüzet, és az illetékesek nem győzik hangsúlyozni, hogy a gép nem rasszista, csak még "tanulnia kell". Ezért a felhasználók akkor járnak el jól, ha a felháborodás vagy röhögés után egyszerűen törlik a címkét a képről. Az automatika ilyenkor feljegyzi magának, hogy ha majomnak nézett egy négert.

A Flickr új automatájának programozói nyilatkozták még az indulás előtt, hogy a rendszer alapja egy olyan számítógépes hálózat, ami az emberi agy működését próbálja utánozni.

(Index nyomán)

Kövess minket -on és -en!

1951. május 21-én kezdődtek meg a kitelepítések Budapesten. A kommunista rendszer által nemkívánatosnak nyilvánított személyek ingatlanjait elkobozták, őket pedig kijelölt lakhelyre költöztették, ahol mezőgazdasági kényszermunkát kellett végezniük.

1945 telén tekintettel az önkéntesek magas számára, a magyar Honvédelmi Minisztérium kezdeményezésére Neuhammerben a Waffen-SS második magyar fegyveres-gránátoshadosztályának felállításába kezdtek.

Ásatások kezdődtek Lengyelországban egy feltételezett SS-bunkernél, ahol második világháború végén elrejtett aranyat és műkincseket keresnek.

Megkezdődött pénteken a drezdai tartományi felsőbíróságon a "militáns neonáci csoportként" számon tartott Szász Szeparatisták nyolc tagjának pere.

Körülbelül ezer aktivista – sokan feketébe öltözve és maszkot viselve – vonult végig Párizs utcáin, hogy megemlékezzenek egy nacionalista diák 1994-es haláláról.

Az újrafegyverkező hitleri Nagynémet Birodalomban fejlesztették ki, és olyan jól sikerült, hogy azóta globálisan mindenki ezt használja.

1915. június 23-án kezdődött az a több mint két évig elhúzódó összecsapás-sorozat az észak-olaszországi Isonzó folyó mentén, amelyben az első világháborúban elesett több mint ötszázezer magyar katona mintegy fele lelte halálát.

Rákosi Mátyás, az idealizált népvezér, 160 centiméterével és rövid nyakával szinte gnómnak tűnt, pingvinnek csúfolták.

A belga főváros, Brüsszel egyik éke az Atomium, amit az 1958-as világkiállításra készítettek. Ugyanerre az expóra egy másik, teljesen őszinte, ma már elképzelhetetlen bemutatót is létrehoztak.

A XX. század első felének jobboldali politikusai közül talán a legfordulatosabb életű, legindulatosabb és egyik legtehetségesebb személye Rajniss Ferenc volt, az 1935-1945 közötti időszak legismertebb újságírója, akit először a szocializmus, majd a nacionalizmus eszméje bűvölt el.

Diszkréten szállították le a nyomozók Ulain Ferencet a Bécs felé tartó gyorsvonatról. Bár a nemzetgyűlési képviselő és ügyvéd meghallgatása és társainak elfogása minden paláver nélkül történt meg, az ügy mégis nagyot robbant.

Adolf Hitler kultusza és a nemzetiszocialista korszellem számos neves német és külföldi állampolgár lelkét megihlették az 1930-as, ’40-es években, köztük több olyan ismert hírességét, akikről legtöbben ma már nem is gyanítanák, hogy rajongással tekintettek a Führerre.

Egy angol nemzetiszocialista csoport ünnepelte Adolf Hitler születésnapját az angliai Oldhamben található Duke of Edinburgh nevű pubban – számolt be róla a Manchester Evening News.

1945 februárjáig Európa egyik legszebb barokk városát, az Elba menti Firenzeként is emlegetett Drezdát megkímélte a második világháború vérzivatara, és elkerülték az 1943 nyara óta folyamatos, a Németországot romba döntő szövetséges terrorbombázások.

Az Amerikai Egyesült Államokban működő fehér fajvédő szervezet, a Ku Klux Klán története több szakaszra osztható, és tulajdonképpen minden időszakban aktívan szerepelnek benne a nők is.