Kövess minket -on és -en!

"Nagyon szomorúan" érzi magát az migránsvédő, nyitott határokért küzdő német aktivista,

akit egy drezdai pizzéria előtt szúrtak kétszer hátba arab bevándorlók. A 29 éves Julius G. a Drezdai Műszaki Egyetemen szerzett műszaki diplomát, majd úgy érezte aktívan részt kell vállalnia a politikai életben.

Most úgy tűnik, saját politikai nézeteinek esett áldozatául.

A fiatalember, mikor Drezda, Neustadt városrészében ˝anarchista baloldali˝ barátait várta, egy 6-8 fős arab társasággal futott össze, majd két késszúrást kapott a hátába. A rendőrség azonnal átkutatta a környéket, a szemtanúk beszámolói alapján észak-afrikai arab csoportot keresve.

˝Nem tudom miért támadtak meg, csak két barátomat vártam a pizzéria előtt, akik pizzát vásároltak. Talán ki akartak rabolni, nem tudom. Nagyon elszomorít az, hogy épp azok támadtak meg, akik mellett kampányoltam.” – mondta az áldozat.

(Breibart.com, Napimigrans.com nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Édesapám – Kremnicsán János – is azok közé tartozott, akik már letöltötték sorkatonai szolgálatukat, amikor 1944 májusában tartalékosként behívták őket, őt az utászokhoz Tokajba. Édesanyámmal itthon kistestvérem születését vártuk.

Egy ottawai nemzetiszocialistát elítéltek az miatt, hogy „gyűlöletet, félelmet és megosztottságot keltett”, amikor segített létrehozni fajvédő toborzóvideókat és más fehér nacionalista propagandát a mostanra megszűnt szélsőjobboldali Atomwaffen division számára.

Amikor 1945 nyarán Voronyezsben kiszálltunk a vagonokból, szinte összeestünk a gyengeségtől és a kimerültségtől. Az elénk táruló látvány is rontotta amúgy is rossz kedélyállapotunkat.

A kelet-poroszországi Farkasverem olyan volt, akár egy szigorúan őrzött és álcázott kisváros. A Führer több mint 800 napot töltött itt.

A francia állami vasúttársaság (SNCF) munkatársai a párizsi Austerlitz pályaudvaron hétfőn két emberre rálőttek és megsebesítették őket, köztük egy férfit, aki egy horogkeresztet festett egy falra.

Az 1944. évi fogságba esésem után a zaporozsjei 100/1-es hadifogolylágerben kerültem. Repülőgépgyárba jártunk munkára. 

A földbe épített barakk 1945 júliusában így nézett ki: a lépcsőlejárat mellett volt az ablak, amelyet nem lehetett kinyitni. Bár a nap magasan járt az égbolton, a barakkban mégis félhomály volt.

1971. február 5-én halt meg az oroszországi Gorkijban (Nyizsnyij Novgorod) Rákosi Mátyás kommunista politikus, volt miniszterelnök, "Sztálin legjobb magyar tanítványa", a magyar történelem legsötétebb korszakának névadója.

Archív filmfelvétel került elő a Magyarország történő német bevonulásról, ami 1944. március 19-én történt. A film tanúsága szerint a magyarok barátságosan fogadták a szövetséges csapatokat.

Ferenc pápa a napokban végre felrezzent sztenderd szunyókálásából és félénken megpendítette, hogy a Gázában egy éve zajló genocídium talán mégiscsak az, aminek látszik.

„A »Lázadó Franciaország« (LFI) egy antifasiszta aktivista megmentésére sietett, akinek Magyarország kéri a kiadatását erőszakos cselekmények miatt” – írta meg a Le Figaro.

🌍 Ősi motívumok modern köntösben – bemutatjuk a Sunwheel Shopot A Harcunk.info most egy különleges nemzetközi webáruházra hívja fel olvasói figyelmét: a Sunwheel Shop egy olyan online bolt, ahol a történelmi és kulturális szimbólumok modern ruhadarabokon és használati tárgyakon jelennek meg – világszinten elérhető formában, angol nyelven.

„Nem engedhetjük meg, hogy a zsidókból nácikat csináljanak” – üzente a rabbi, aki büszke a garázdaságra, amit elkövetett.

Felmérések szerint az amerikai nép nem akar háborút. Legalábbis momentán még nem, de csak médiakampány kérdése az egész. Kezdetben a második világháborúba is vonakodott belépni, aztán a sajtónak köszönhetően már égett a vágytól, hogy Sztálin segítségére siessen.

Az utóbbi időben a népességszám alakulása a migrációs politika, a gazdaság és az összeesküvés-elméletek középpontjába került. Egyesek úgy vélik, hogy a fehér országoknak milliószámra kell idegeneket befogadniuk, mert a születési arányszámuk túl alacsony, mások arra buzdítják a fehéreket (és csak őket), hogy a bolygó megmentése érdekében egyáltalán ne szaporodjanak.