Kövess minket -on és -en!

Kongó után Svédországban követik el a legtöbb nemi erőszakot a világon.

A Svéd Bűnmegelőzési Tanács (Brottsförebyggande radet vagy BRA) szerint a megtorlástól való félelem miatt az áldozatok alig 5-10 százaléka tesz feljelentést a rendőrségen. Svédországban évente 60 ezer (!) nemi erőszakot követnek el, vagyis ötezret havonta, kb. 165-öt naponta - hússzor többet, mint a többi európai országban. 2009 és 2010 között 12 százalékkal növekedett a nemi erőszakok száma.

 Az Emberi Jogi Szolgálat felfedi, hogy a csoportosan elkövetett nemi erőszakok száma 1995 és 2006 között 377 százalékkal nőtt, a közterületen elkövetett erőszakos közösülések száma pedig 1975 és 2007 között megháromszorozódott.

És hogy mindennek mi az oka? A meglehetősen "halvérű" hírben álló svéd férfiak valójában ilyen vérmesek lennének? Szó sincs róla. Az európai kontinensen (Franciaországgal holtversenyben) Svédország szenvedte el a legnagyobb mértékű harmadik világbeli, muzulmán bevándorlást, olyannyira, hogy például Malmö lakosságának egyharmada muzulmán, a svéd lakosság médiatikus agymosása viszont olyan mértékű, hogy ellenállás szinte nem tapasztalható a bevándorlással szemben, sőt.

Elin Krantz svéd antirasszista aktivista tagja volt a "We like diversity" (Szeretjük a különbözőséget) internetes közösségnek és egy etnikai keveredést hirdető videóklipben is szerepelt, amely felvételén egy afrikai négerrel való nemi aktus közben a svéd himnuszt énekelte. Egy este azután alkalma volt stúdión kívül, testközelből is a szenvedélyének hódolni, miután a diszkóból hazafelé a villamoson összeakadt az egyik valóban "különböző" barátjával, egy bizonyos Ephrem Yohannesszel, Afrikából. Íme, "baráti találkozójuk" eredménye:

A források szerint a svédországi bűncselekmények 75-85 százalékát afrikai muzulmán bevándorlók követik el. A nemi erőszakok elkövetői főleg algériai, líbiai, tunéziai és marokkói arabok és muzulmán vallású négerek, akik a nem lefátyolozott (tehát európai) nőket gyakorlatilag prostituáltnak és szabad prédának tekintik. Amint azt egyikük bevallotta: "jobb egy svéd nőt megerőszakolni, mint egy arabot, mert az előbbi utána segítséget kap, és őt korábban már mások is megdugták, miközben az arab lánynak problémája lesz a családjával, és az erőszak miatt szégyenbe kerül, holott fontos, hogy szűz legyen a házasságkötéséig."

Persze Svédországban senki sem tesz közzé etnikai statisztikákat, és még kevésbé tartja számon a bevándorláshoz kötődő bűnözést. A parttalan liberalizmus, az elpuhító jóléti rendszer és a svéd férfiakat "kiherélő" intézményesített feminizmus következtében ugyanis Svédország néhány évtized alatt Nyugat-Európa első muzulmán befolyású országává vált!

A svéd hatóságok pedig mindenáron igyekeznek elrejteni a bűnözők faji identitását, és a multikulturalizmus és a "békés egymás mellett élés" nevében - börtönbüntetés terhe mellett - tilos negatívan beszélni a színes bőrű bevándorlásról és az iszlámról.

Az eredmény magáért beszél.

Kövess minket -on és -en!

A 61 éves Peter Lynch több mint két év börtönt kapott augusztusban erőszakos rendbontás miatt, mert állítólag rasszista dolgokat kiabált a rendőröknek. Október 19-én hirtelen meghalt a börtönben.

„Ellenforadalmi összeesküvésért” végezték ki Lavrentyij Beriját, a sztálini terror egyik rettegett végrehajtóját, a Szovjetunió marsallját, belügyi és állambiztonsági miniszterét, akinek lefogása és bírósági pere, majd a kivégzése a Sztálin halálát követő hatalmi harc része volt.

Felállva tapsolt a német hallgatóság a 2023-as antifa támadások egyik vádlottjának a Fővárosi Törvényszék dísztermében. Az előkészítő ülésen az ügyészség 14 év fegyházbüntetést ajánlott, ha beismeri a tettét.

A fehér fajvédelmet hirdető Patriot Front csoport vonult fel Des Moines belvárosában, arcukat biztonsági okokból eltakarva és zászlókat lengetve. 

Lakossági bejelentés alapján egy körülbelül 25 fős, Wehrmacht-egyenruhát viselő csoportot igazoltatott szombaton a berni kantoni rendőrség a Simmental-völgyben.

1971. február 5-én halt meg az oroszországi Gorkijban (Nyizsnyij Novgorod) Rákosi Mátyás kommunista politikus, volt miniszterelnök, "Sztálin legjobb magyar tanítványa", a magyar történelem legsötétebb korszakának névadója.

A német szövetségi ügyészség közölte, hogy a kelet-németországi Szászországban és Lengyelországban őrizetbe vették egy „szélsőjobboldali terrorszervezet” nyolc feltételezett tagját.

Budapest belvárosában „neonáci, fajvédő eszmék terjesztői verhettek tanyát” – kongatja a vészharangot Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere.

Az alábbi írás eredetileg Substacken jelent meg egy Zander nevű szerzőtől, aki a fehér emberek egyre nagyobb öntudatra ébredését vizsgálja az elmúlt év és az angliai események kapcsán.

Az Árpád-vonalban estem fogságba 1944 novemberében. Az elszállítási útvonal: Mikulics, Nedvorna, Samburg. Az utóbbi helyen lehettünk már 20-25 ezren. A halottakat hajnalonként két tevehúzta kocsival szállították ki a táborból.

Véget vetett több mint öt hétig tartó éhségsztrájkjának Maja T. felvett néven futó antifa terrorista – közölte a német dpa hírügynökség.

A CIA dokumentumaiból kiderül, hogy ügynökök 10 évig keresték Adolf Hitlert Dél-Amerikában, miközben Argentína arra készül, hogy feloldja a titkosítás alól a második világháború végén az országba menekült németekről szóló kormányzati aktákat.

A második világháborúban utolsó évében, 1945. február 13-án foglalták el a szovjet csapatok teljes egészében a magyar fővárost.

Csaknem pontosan 60 éve, 1964. november 28-án Hannoverben megalakult a Német Nemzeti Demokrata Párt (Nationaldemokratische Partei Deutschlands - NPD). Az elmúlt hétvégén tartotta meg az immár Die Heimat (Szülőföld) névre keresztelt szervezet a 39. rendes pártkongresszusát.

Kétnapi hajóút után megérkeztünk Szevasztopolba. A kiszállás után a kikötő melletti nagy rétre tereltek bennünket. Rongyos, kiéhezett lakosság rohant meg bennünket – ruhát, cipőt és ennivalót kunyeráltak tőlünk.