Kövess minket -on és -en!

Egy Bulgáriában turistáskodó izraeli hölgy balkáni utazása során nem várt élményekkel gazdagodott, amikor betért egy szuvenír boltba az általa meglátogatott városkában.

Az izraeli újságokban négygyermekesként említett 45 éves családanya, Janna Kushnir, 13 éves fiával érkezett a zsidó turisták körében népszerű bolgár síparadicsomba, ami 150 kilométerre található a fővárostól, Szófiától. Az 5 napos kirándulás során az első megrázó élmény akkor érte, mikor a szuveníreket árusító üzlet polcain a népi jellegű medálok között Adolf Hitler arcképével és horogkeresztekkel díszített bögréket és egyéb hasonló csecsebecséket talált.

 A sokk hatására kiszédelgett a boltból, de hamar szembesülnie kellett vele, hogy ez a bolt nem az egyetlen volt, ahol ilyesmit árultak, a sétálóutcán a többi kirakatban is feltűntek ehhez hasonló termékek.

Később újra betért egy másik üzletbe, hogy felelősségre vonja az eladót, miképpen árulhat ilyen tiltott termékeket, de itt arról tájékoztatták, hogy szó sincs róla, hogy Bulgáriában be lenne tiltva az ilyesmi. Ezek után a morális oldaláról próbálta megközelíteni a kérdést és így próbált hatni az eladóra, kiemelve, hogy zsidó származású emberként teszi fel a kemény kérdéséket, de a bolti eladó ezek után sem jött zavarba: "Nem értem mi a gond ezzel. Hitler jó ember volt".

Így már tényleg nem tudott mit kezdeni a helyzettel, átmenetileg beletörődött a dologba, de mikor hazatért Izraelbe, széles körben tájékoztatta az ilyen tapasztalatokra rendkívül figyelmes hazai sajtót, s a megrázó kirándulás részletei innentől kezdve futótűzként járták be az egész nemzetközi sajtót, Új-Zélandtól Alaszkáig.

(www.ynetnews.com nyomán)

Kövess minket -on és -en!

A legutóbbi Ohio állambeli események, melyek a közelmúltban történt fehér fajvédő felvonulások mintáját követik, zsidók és liberálisok felzúdulását váltotta ki helyben és országosan is.

Egy észak-német kisvárosból szóló hír háborította fel a németországi zsidókat: egy flensburgi bolt kirakatában a Nagynémet Birodalom időszakát idéző felirat jelent meg. 

Iszonyatos dráma folyt a mai Széll Kálmán tér környékén 1945. február 11-én, amikor Budapest magyar és német védői megpróbálták áttörni a szovjet ostromgyűrűt. 

Adolf Hitler álmainak egyike Berlin nagyszabású, pénzt, időt, energiát nem sajnáló átalakítása volt, hogy az a győztes háború után a világ fővárosa lehessen.

Kedden reggel hiába várták az antifa támadások második olasz vádlottját, nem jelent meg a tárgyalóteremben, így a bíróság nem tudott érdemben továbbhaladni az ügyben. 

A hatóságok megerősítették, hogy a horogkeresztek és különbőz feliratok, köztük a zsidók gázkamrákba küldésére való felhívások „antiszemita cselekményeknek” minősülnek.

Három náció volt az óriási lágerben: németek, japánok és magyarok. Nekünk, magyaroknak a japánok jelentették a szenzációt. Voltak vagy tízezren. Az atombomba ledobása után magát megadó mandzsúriai hadsereg egy része került ide. Fegyelmezettségük, összetartásuk csodálatra méltó volt.

1987. augusztus 17-én repült világgá a hír, hogy Rudolf Hess, Hitler egykori helyettese, a Nürnbergben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt "nemzetiszocialista háborús főbűnös", a spandaui fegyház utolsó foglyaként, 93 éves korában meghalt.

1951. május 21-én kezdődtek meg a kitelepítések Budapesten. A kommunista rendszer által nemkívánatosnak nyilvánított személyek ingatlanjait elkobozták, őket pedig kijelölt lakhelyre költöztették, ahol mezőgazdasági kényszermunkát kellett végezniük.

Az alábbi írás eredetileg Substacken jelent meg egy Zander nevű szerzőtől, aki a fehér emberek egyre nagyobb öntudatra ébredését vizsgálja az elmúlt év és az angliai események kapcsán.

Miután a britek megválasztották Keir Starmert, a hatóságok gyorsabban bebörtönzik a „rasszista anyukákat”, mint az erőszakos bűnözőket.

Világháborús megemlékezést tartottak a Gánt község közelében található Kápolnapusztán.

Undorítón aljas és bestiális bűncselekmény borzolja a kedélyeket Ausztráliában, melynek az elkövetője egy kínai bevándorló. Az esetre a Nacionalista Zóna Telegram-csatornája hívta fel a figyelmet, írja a Kuruc.info.

Egy norvég anya meglepődve fedezte fel, hogy Adolf Hitler Mein Kampf című könyve a legnépszerűbb kötetek között van egy gyerekeknek szóló digitális olvasási kampányban – jelentette a norvég TV2 a Budstikka újságra hivatkozva.

Oroszországban visszatért egy hazafias trend: a tettre kész nacionalisták elrettentő támadásokat osztanak meg invazív etnikumok és más idegenhonos személyek ellen.