Kövess minket -on és -en!

Több mint 22,5 millió dollárt kell visszafizetnie Misha Defonsecának, aki korábban könyvben írta meg, hogy gyerekként hogyan élte túl a második világháború borzalmait.

Harcunk.info (Könyves Blog nyomán)

Pár éve viszont kiderült, hogy az egészből egy szó sem volt igaz. A jelenleg 76 éves Misha Defonseca teljes mértékben kitalálta a Misha: A Mémoire of the Holocaust Years című kötet cselekményét. Az 1997-es megjelenésű kötetet eddig 18 nyelvre fordították le, magyarul Túlélni farkasok közt címmel jelent meg 2008-ban. Néhány éve a franciák filmet is forgattak a regény alapján.

"1941. Misha menekültként él Belgiumban a szüleivel, akiket deportálnak. Egy család pénzért elrejti őt, de kihallgatja őket, hogy ezek átadnák őt a náciknak, ha súlyosbodna a helyzet, ezért megszökik. Kelet felé indul, mert azt mondják neki, hogy a szüleit keletre vitték. Németország, Lengyelország, Ukrajna… Misha faluról falura vándorol, táplálékát, ruháját lopással szerzi meg. Aztán erdősségekbe húzódik be, és egy farkaspár magához fogadja. A kislány alkalmazkodik hozzájuk, megtanulja szokásaikat, viselkedésmódjukat, és elfogadtatja magát a falkával. Így legalább néhány hétig nincs egyedül, társai vannak… Négy évig bolyong, keresztüljárja a véres, lángokban álló Európát, felfedezi az ember állati kegyetlenségét és az állatok emberségét. Vándorútja végén visszatalál az emberek világába, ahol csak újabb megpróbáltatások árán tanul meg élni… A Túlélni farkasok közt nem mindennapi vallomás, egy iszonyatos erővel végigjárt út leírása." (Részlet a fülszövegből)

Defonseca azonban gyerekként nem vándorolt végig fél Európán, ráadásul nem is zsidó (valódi neve Monica Ernestine Josephine De Wael), a nő ugyanakkor végig azzal védekezett, hogy miután a szüleit az ellenállásban kifejtett tevékenységük miatt a németek letartóztatták és megölték, ezért ő zsidónak érezte magát. A plágiumvádakra korábban csak annyit mondott, hogy egy idő után már nem tudta megkülönböztetni, hogy mi volt az, ami valóban megtörtént vele, és mi volt a fantáziája szüleménye.

Az egész ügyet az a per robbantotta ki, melyet Defonseca és a kötetben szellemíróként közreműködő Vera Lee indított kiadójuk ellen a kifizetetlen honoráriumok miatt. Azt a pert meg is nyerték, a kiadó pedig kénytelen volt 32,4 millió dollárt átutalni a két nőnek (ebből Defonseca része 22,5 millió volt).

A kiadó vezetőjét, Jane Danielt azonban nem hagyta nyugodni a dolog, elkezdett kutatni, és kiderítette, hogy Defonseca sztorijában - melyet korábban mások már kétségbe vontak - elég sok a homályos pont. Így derült fény arra is, hogy a szerzőnek nem is ez a valódi neve, és 1943-ban, amikor a regény tanúsága szerint éppen farkasokkal kellett volna kóborolnia valahol Európában, Brüsszelben volt iskolás. 2010-ben azután a massachusettsi fellebviteli bíróság a kiadó javára döntött, a múlt heti végső ítélet pedig a 22,5 milliós összeg visszafizetésére kötelezte a nőt.

Kövess minket -on és -en!

Hans Baur altábornagy évtizedeken át komolyan kötődött Adolf Hitlerhez. Ő volt a magánpilótája, de a vezérkar több más, magas rangú tisztjét is rendszeresen szállította.

A legtöbb ifjú kommunista átment Rákosi kezei alatt a szegedi Csillagban, miközben a moszkvai emigráció tagjai fogyatkoztak – a későbbi diktátor nagyobb biztonságban volt itthon a rácsok mögött, mint a Szovjetunióban.

Bár a kommunisták rémtettei közül a Magyar GULAG, azaz a recski haláltábor története viszonylag jól feltárt, ennek ellenére vannak olyan történések, amelyek bár Recskhez kötődnek, mégis alig, vagy egyáltalán nem ismertek.

Megkezdődött pénteken a drezdai tartományi felsőbíróságon a "militáns neonáci csoportként" számon tartott Szász Szeparatisták nyolc tagjának pere.

Donald Trump külpolitikai hiperaktivitása nemcsak az egyre jobban a körmére égő Epstein-ügyről való figyelemelterelést szolgálja, hanem az amerikai gazdaság és a dollár mind súlyosabb gyengélkedését is jótékony homályban tartja.

Egy most előkerült rendőrségi dokumentumból kiderül, hogy a több a híres német orvos, doktor Josef Mengele 1959-ben megpróbált Argentínából visszatérni Németországba – írja az MDR német televízió értesülései nyomán a világsajtó.

Egy brit házaspár igencsak megdöbbent, amikor második világháborús „náci bunkert” találtak közvetlenül az otthonuk alatt. „Ilyet nem talál az ember minden nap!” – mesélte a 35 éves Shaun Tullier a South West News Service-nek a „teljesen őrült” felfedezésről.

Nyugaton a fehér tömegek az etnomazochizmus (Guillaume Faye) és az önpusztítás között ingadoznak, és ez a magatartás felelőtlen toleranciában nyilvánul meg minden iránt, ami valójában pusztítja a társadalmukat.

Az ember által használt egyik legősibb szimbólumot, a horogkeresztet a modern kori Európában a régészeti és archeológiai kutatások tették ismertté az 1880-1920-as években, és mint a jó szerencse szimbóluma terjedt el széleskörűen.

„Magyarország egy Franciaországban menedékstátuszt kapott szír antifasiszta kiadását kéri, akit a magyar hatóságok azzal vádolnak, hogy erőszakcselekményeket követett el egy budapesti gyűlésen” – közölte a párizsi fellebbviteli bíróság.

A hatóságok szerint a szélsőjobboldali „Letzte Verteidigungswelle” (Utolsó Védelmi Hullám) csoport célja Németország demokratikus rendszerének összeomlasztása.

Az 1945 novemberében kezdődő nürnbergi koncepciós perben a Nagy-Britannia, Franciaország, a Szovjetunió és az Egyesült Államok által létrehozott Nemzetközi Katonai Törvényszék a legyőzött nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 24 prominens katonai, politikai és gazdasági vezetőjének egyoldalú felelősségét állapította meg a második világháború bűneiben.

Talán sohasem derült volna ki, hogy mit rejt a zernikowi erdő, ha nincs egy lelkes gyakornok az Ökoland Dederow nevű cégben.

Számos olyan kommunista szörnyeteg volt, akik emberek kínzásáért és haláláért feleltek, ezért nem meglepő módon az ő halálukat is rengetegen kívánták. A leginkább gyűlöltebb személy a Szovjetunió kegyetlen diktátora, Sztálin volt, aki egészen rejtélyes körülmények között hunyt el.

Akkor is így köszöntött a tavasz és a március. A budai hegyek felől hideg, még a télre emlékeztető szél söpört végig a pesti utcákon.