Kövess minket -on és -en!

Ez az interjú 10 éve a Deutsche Stimme c. német lapban jelenet meg Dr. Wolfgang Schmidtkével, aki  1969-től 1972-ig a pretóriai egyetem virológiai intézetében dolgozott, majd 1972-ben a zürichi egyetemen virológus doktorrá avatták. 

1975-től 1978-ig Nigerben tevékenykedett, mint fejlődést elősegítő tudományos munkatárs és onnan kiterjedt utazásokra vállalkozott Burkina Fasóban, a korábbi Felső-Voltában. A nyolcvanas években kétszer átszelte a Szaharát, 1995-ben felderítette Kamerunt, majd tíz évvel később Ugandát.

- Schmidtke úr, a jelenkor témája a harmadik világ adósságának elengedése. Kinek használ ez az intézkedés?

- Az adósság elengedése egy propaganda-manőver a harmadik világ számára és korántsem válik a fogadóállamok hasznára. A felhalmozódó gigantikus adósságok rossz benyomást keltettek, mert megmutatták, hogy akár a normális kereskedelem is veszélyes alulfejlett országokkal, hiszen a szállításokat nem fizetik ki. Ha azonban, mint most, a szállító országokban az államháztartás a szállító cégekkel szemben követelésekkel áll elő, akkor megint csak semmi nincs rendben. Ugyanakkor ezzel az adósságelengedéssel a fejlesztési segélyek teljes kudarcát kendőzik el. Az egyetlen, ami fejlődött, az elsősorban a néptömegek mennyisége Fekete-Afrikában. Ezek a tömegek mozgásba lendültek, hogy Európába jöjjenek. A meghívást a jelenlegi európai kormányoktól kapták!

- Miben látja Ön a harmadik világ elszegényedésének okait?

- Sok tudós felismerte és megnevezte már ezeket az okokat. Őket viszont a "politikailag korrektek" ezért kirekesztik és el akarják hallgattatni. A londoni egyetem professzora, Eysnec felállította Európa számára a statisztikus szabályt. Ennek értelmében északról-délre, nyugatról-keletre csökken az IQ szint, miközben ezzel szemben a bűnözés és a korrupciós hajlam emelkedik. Zsidó hitű tudósként azt hitte, hogy ezzel tabukat tud dönteni és utalt a feketék alacsony IQ szintjére. Erre őt diákok egy csoportja – akik között nem volt néger – félholtra verte. Miután pár hét után visszatért a kórházból nagyon hallgataggá vált és az is maradt a haláláig. A tudós Röpke professzor egy, a fejlesztési segélyekről szóló vitával összefüggésben azt magyarázta, hogy sem a termékeny vidékek, sem a jó klíma, a halban gazdag tengerek és az ásványi kincsek sem jelentenek garanciát a szegénység és a nyomor ellen. A döntő tényező mindig a lakosság képessége. Ezt a képességet – úgy vélem – mindig a teljesítmény alapján lehet felismerni. Ez tudományos tesztekben kutatható is. Mindkét út ugyanarra az eredményre vezet: a harmadik világ néptörzsei lényegében 1500-as évek óta kapnak fejlesztési segélyeket, de fejlődés azóta nem tapasztalható. Afrika 1400-ban a vaskor kezdetét élte és ma még mindig ott tart. A körülmények javulása és az életminőség emelkedése csak magasan fejlett népekből származó embereknél volt tapasztalható. Ha ők újra elvonulnak, akkor minden összeomlik és csak a hagyományos kontármunka tér vissza.

Engedje meg, hogy egy életszerű példát hozzak: mezőgazdaság trágya nélkül. Ebben a formában nem működőképes, mert humuszsorvadáshoz és egy úgynevezett csontváztalaj kialakulásához vezet, amit az esők elmosnak és a folyókon át a tengerekbe kerül. Ez a talajerózió a hasznos területet egyre kisebbé teszi, miközben a lakosság egyre csak nő, akiket aztán Európa táplál, ahogy az most Niger és Szudán esetében jól látható. A mi parasztjaink jó terméshozamokat értek el az emberi ürülék felhasználása által, úgy, hogy a latrinák süllyesztőgödreit ürítették. A feketék ezzel szemben gyakran nem készítenek toaletteket és ha a segélyszervezetek munkatársai ilyeneket építenek nekik, azokat nem használják. Egyszerűen könnyítenek magukon falvaik nyílt környezetében, megfertőzve így a mezítláb szaladgáló gyerekeket bányaféreg lárvákkal, amelyek a talpon keresztül befúródnak és vért szívnak a vékonybélből. Ennek hatására a gyermekek vérszegénységben szenvednek. Arra a kérdésre, hogy miért nem használják a toaletteket, a feketék többnyire egy ellenkérdéssel válaszolnak: mivel táplálkoznának akkor a disznók? A disznók szabadon szaladgálnak és részben emberi ürülékkel táplálkoznak, így azok is megfertőződnek a bányaféreg lárváival. Én magam is láttam frissen levágott disznókat, melyek izomrostjai a bányaféreg lárvái hatására sűrűn fehér foltosak voltak. Ezt gyakran nem ismerik fel és a húst elfogyasztják anélkül, hogy azt ésszerűen megfőznék. A paraziták keringése ezáltal bezárul.

Uganda területének egyharmada vízzel borított. Sok tóban nem lehet már fürdeni a bilharziáris veszély miatt. Ezek a férgek fekélyeket okoznak a húgyhólyagban és a bélben, amelyek fájdalmas vizelési ingerrel és hasmenéssel járnak együtt, miáltal a férgek petéi kívülre kerülnek. Sok ember hajlamos az ürüléktől a vízben megszabadulni, ez a dolgot még inkább súlyosbítja. A féreglárvák ugyanis a fürdőzők bőrén át újra befúródnak.

- Az intelligencia-különbségek tudományosan bizonyítottak?

- Ezeket a tapasztalatokat a tudomány ténylegesen már igazolta. Az amerikai hadseregben 1941-től az újoncoknál IQ teszteket végeztetnek, melyek máig átlagban húszpontos különbséget adnak meg. A tesztek elérhetőek a "Testing of Negro Intelligence" című könyvben. Két zsidó származású amerikai tudós, Weyl és Possony, a stanfordi egyetemen nyilvánosságra hozták összehasonlító teszteredményeiket és kiderült, hogy ugyanarra az eredményre jutottak. Az akarás nem jelent tudást!

Nekünk, németek számára – akik az egyenlőség hazugságában nőttünk fel – mindezen tények csak nehezen foghatók fel. Ezeket a tényeket bárki bármikor megtapasztalhatja egy afrikai utazás során. Kár, hogy csak kevés német tud utazást tenni Afrikába. Csak így tudnánk elég tudást megszerezni ahhoz, hogy átlássuk a politikai csuhások hazugságait a tömegmédiában.

- Ha mi a népek értékéről beszélünk, akkor a különféleség fogalma nem lenne helytállóbb? Nem mondhatnánk azt, hogy Afrika népei a nyugati út számára nem alkalmasak és ezért nekik a sajátjukat kell megtalálniuk? Jelenleg Afrika nem más, mint az USA érdekterülete a fontos nyersanyagok kizsákmányolását illetően. A háborúkat vezető elit tagjai nem mások, mint marionett bábuk?

- Én tudatosan kerülöm az érték kifejezést. Az terméketlen vitához vezet, ha hiányos képességeket moralizáló értékítéletekkel összekapcsolunk. Egy diák, aki az osztálycélt nem éri el, nem alacsonyabb értékű ember. Másrészről pedig, ha ezt a diákot egy számára nehéz tanulási feladat elé állítják az bűn: és nem csak az átvert adományozó, hanem a láthatóan megajándékozott is szerencsétlen helyzetbe kerül. A népek és fajok különbözőek a szellemi képességeket és a lelki sajátságokat illetően is. Ha mi ezt továbbra sem vesszük észre, akkor költséges hibákat halmozunk egymásra, mint ahogy az elmúlt 50 év alatt a fejlesztési segélyezésekkor.

Más részről: Afrika nyersanyagot szállít, mert lakói képtelenek abból valamit is csinálni; képtelenek iparral és technikával foglalkozni. A háborúskodó elit mindig megvásárolható, mert ők nem, vagy csak kevés zsoldot kapnak. Így válnak ők idegen hatalmak könnyen gyilkoló kirakatbábújává. A fekete afrikaiak azonban erős hajlandóságot mutatnak a háborúskodáshoz. Fegyverek, mindenek előtt lőfegyverek jelentik Afrikában hatalmat és a lehetőséget ahhoz, hogy másoktól elvegyék a tulajdonuk, illetve az akaratukat másokra rákényszerítsék. Ezért nyomulnak már a gyerekek a hadsereghez és lesznek belőlük fosztogató, rabló és erőszakoskodó bandák.

- Az ENSZ a következő évtizedekre nagy menekülthullámokat jósol Afrikából. Ön éppen az elmúlt évben utazhatta be Afrikát. Hogy látja, mi fog érni minket, ki menekül hozzánk és mindenek előtt miért?

- Ha az ENSZ, ahogy Ön mondja, ilyen menekültáradatot jósol, akkor Európában szólniuk kellene a vészharangoknak. Mert az teljesen világos, mi a menekültek célja: Európa és mindenek előtt Németország. Az ENSZ előrejelzéseit nagyon komolyan kell venni, mert az ENSZ a globális, népellenes elitek végrehajtó hatalmának mindazon része, amely pont azt idézte elő, amit hivatalosan jeleznek is: még több támogatási pénzek kifizetése mint valaha, ezáltal még nagyobb népességnövekedés előidézése Fekete-Afrikában, így a gigantikus "inváziós had" még gyorsabb felduzzasztása. Ez a gondosan megtervezett és célirányosan véghezvitt végső, halálos csapás Európa ellen. A groteszk az egészben az, hogy ezeket a terveket azok az európai politikusok engedélyezik és ellenőrzik, akik állandóan Európa jövőjéről beszélnek, mialatt ők annak megsemmisítését készítik elő!

(fordította: Elek, Blood & Honour)

Kövess minket -on és -en!

Maja Trux, az antifa támadások egyik vádlottja kedden sem hazudtolta meg magát: ahogy annak idején az utcán emberekre támadt, most a börtön falai között is szembeszállt mindenkivel, aki szabályt akar érvényesíteni.

Még tartottak a harcok, amikor az egyik napon arra döbbentünk, hogy hadifoglyok vagyunk. Ez akkor volt, amikor bevagonírozva (Debrecen érintésével) továbbutaztunk, elhagytuk az ország területét, és egy romániai hadifogolytáborban kötöttünk ki.

Egy újabb borzalmas antiszemita merénylet adott alkalmat rettegésre a hivatásos rettegőknek. Az egyik londoni kávéházban olyan cappuccinót szolgáltak fel egy zsidó párnak, amelyen a tejhabot, horribile dictu, kakaóhorogkereszt díszítette. Az esetből világhír lett. Ez nem vicc, bármilyen viccesen is hangzik.

Börtönbüntetésre ítéltek egy 48 éves magyar férfit, miután beismerte, hogy „szélsőséges jobboldali zenéket és anyagokat” birtokolt, illetve terjesztett az Egyesült Királyságban és Európa több országában.

Egy svájci egyetem kiállítást szentelt az egykori olasz diktátor, Benito Mussolini díszdoktori elismerésének, reflektorfénybe állítva a múlt század harmincas éveiben a fasiszta kormány és a svájci társadalom között szövődött kapcsolatokat.

A második világháborúban elesett német katona földi maradványait tárták fel Kecskeméten a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság munkatársai.

A finn légierő kivezeti a szimbólumai közül a horogkeresztet – írja az Associated Press. A légierő hivatalos zászlajáról még 2020-ban törölték a hazafias szimbólumot, de néhány egységnél még ma is használják, a következő időszakban ezek zászlóit és logóit is megváltoztatják majd.

A német Tigris harckocsi minden bizonnyal a második világháború leghíresebb és legfélelmetesebb harckocsija volt.

Donald Trump a maga bumfordi módján nyilvánvalóvá tette, hogy az Egyesült Államok fel akarja számolni az Európai Unió maradék politikai-gazdasági önállóságát.

Akkor is így köszöntött a tavasz és a március. A budai hegyek felől hideg, még a télre emlékeztető szél söpört végig a pesti utcákon.

Teljesen nyilvánvaló, hogy „a D-nap sikere végső soron a fehér civilizáció tragédiája” és ráadásul a fajárulás minősített esete, amelyet elsöprő többségükben európai gyökerű fehér katonák követtek el anyakontinensük ellen, miközben a néger katonák részéről ez faji bosszú volt, amelyet fajáruló fehér vezetők tettek lehetővé számukra.

A német hatóságok letartóztattak egy férfit, akit azzal vádolnak, hogy saját vérével horogkereszteket festett épületekre, valamint csaknem 50 járműre a hesseni Hanau városában.

A nemzetiszocialista vezérkar tagjai között nem kevés zseni akadt, de közülük is magasan kiemelkedett Albert Speer, a Nagynémet Birodalom főépítésze és későbbi fegyverkezési minisztere.

Otto Skorzeny páratlan merészségű és kivitelezésű akcióival kiérdemelte folyamatos előléptetéseit és a Lovagkeresztet. Egyidejűleg a szövetségesek „Európa legveszélyesebb embere”-ként kezdték emlegetni.

Amerika az úgynevezett megállított érzelmi fejlődés (Arrested Emotional Development/AED) járványszerűségében szenved. Lényegében permanens infantilizmusról van szó, és a következők valamilyen kombinációja jellemzi: függőség, kapzsiság, éretlenség, félelem, hibáztatás, szégyen, neheztelés és düh.