Kövess minket -on és -en!

A litván függetlenség napján észt, lett és litván nacionalista hazafiak vonultak fel Lettország fővárosában, Rigában.

A résztvevők közös nyilatkozatban tettek ígéretet, hogy együttes erővel fognak harcolni a nemzetromboló globalizmus ellen és őrizni fogják a Nemzetek Európáját. A világ egyik legnagyobb fáklyás felvonulásán a három ország legjelentősebb nacionalista szervezetei vettek részt, hogy együttesen ünnepeljék meg Lettország 95 évvel ezelőtti függetlenné válását.

Ezt a függetlenséget azután a Szovjetunió tiporta el és a szabadság reményét csak a balti hazafiak által emiatt is nagyra becsült Wehrmacht és Waffen-SS seregek adták vissza egy rövid időre a második világháború alatt. Mindhárom nemzet a Szovjetunió '90-es évek eleji összeomlása után nyerte vissza újra szabadságát.

Kövess minket -on és -en!

1943. október 4-én Himmler Posenben beszédet mondott. Ebben az SS-t „fegyveres rendnek” nevezte, amelynek a jövőben – a Szovjetunió felszámolása után – meg kell védenie Európát az Urálon túli „ázsiai hordáktól”. 

Az ODESSA nevű titkos SS szervezet üldözött nemzetiszocialisták ezreit mentette ki Németországból a világháború utolsó hónapjaiban, a menekülés fő célpontja a biztonságos Argentína volt. A zsidó szupremácisták keresik, hogy élnek-e még olyanok, akiken még bosszút állhatnának.

Focsaniból Krasznogorszkba kerültünk. Itt vettek minket először névjegyzékbe, még számot is kaptunk, egyenkénti kihallgatás után.

A Szent István csatahajó építése idején nemzeti ügy volt, a sajtó rendszeresen nyomon követte a magyar hajógyártás legnagyobb vállalkozásának minden mozzanatát.

1494. november 24-én hunyt el Kinizsi Pál, Mátyás király leghíresebb hadvezére. Félelmetes testi erejéről, vakmerőségéről már életében legendák egész sora született.

A második világháborúban utolsó évében, 1945. február 13-án foglalták el a szovjet csapatok teljes egészében a magyar fővárost.

A 2024-es évet a globális antiszemitizmus soha nem látott mértékű növekedése jellemezte, összesen 6326 dokumentált esettel, ami 107,7 százalékos növekedést jelent 2023-hoz képest.

Egy fiatal brit nemzetiszocialista aktivista, aki zsinagógák elleni terrortámadást tervezhetett, a jövő évben áll bíróság elé.

A brit uralkodó osztály teljes mozgósítást rendelt el a néger suhanc által megkéselt fehér kisgyerekek halála miatt kirobbant spontán tiltakozás leverésére. 

Az újraegyesült Németország történetének legsúlyosabb hazafias elégedetlenségi zavargása tört ki Rostockban 1992 augusztusában.

Vélhetően hazafias aktivisták a kommunizmust a zsidósággal azonosító matricát ragasztottak az érdi vasútállomás egyik padjára. A címkén a következő felhívás olvasható: „Küzdj a zsidó zsarnokság ellen! Harcolj a népedért!”

Embrahim Rasool dél-afrikai nagykövet egy külpolitikai szeminárium résztvevőinek azt mondta, hogy Donald Trump amerikai elnök „fehér fajvédő mozgalmat vezet” Amerikában és világszerte.

Ma a fehérek – egyelőre még csak Nyugaton – egy lealacsonyító rendszer áldozatai, amelynek egy monomániásan ismételgetett vád, a rasszizmus az alapja.

A legtöbb ifjú kommunista átment Rákosi kezei alatt a szegedi Csillagban, miközben a moszkvai emigráció tagjai fogyatkoztak – a későbbi diktátor nagyobb biztonságban volt itthon a rácsok mögött, mint a Szovjetunióban.

Egy fiatal nő tett feljelentést, miután tanúja volt egy antiszemita kifakadásnak a párizsi metrón.