A német belügyminisztérium közölte, hogy betiltott egy „szélsőjobboldali, rasszista csoportosulást, amely arról ismert, hogy gyerekek és fiatalok körében terjeszti antidemokratikus eszméit”.

A szélsőjobboldali zenei színtéren nem ritka, hogy a zenekarok fel- és átdolgozzák más bandák közkedvelt dalait. Például az angol Skrewdriver és a német Landser különösen sok nép fiait megihlette.

A szlovák Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) a „náci” ideológia és az SS iránti szimpátia kinyilvánítása miatt ítélt el öt Slovan-szurkolót.

A nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom egyik első embere, Heinrich Himmlernek bajorországi, festői környezetből álló tóparti villáját szállodává és étteremmé alakították át, amiért „természetesen” áll a bál a zsidó-liberális médiában.

A sztálinista rendszer szétválaszthatatlan magától Sztálin személyétől. A bolsevik rendszer működési mechanizmusa gyakorlatilag Sztálin személye köré épült, és a diktátor 1953-as halálával szükségszerűen meg is változott.

Az NZóna Podcast tematikus Homo Viator sorozata ezúttal az 1945-ös budavári kitörést és a Becsület Napját vizsgálja világnézeti szempontból.

Egy fehér fajvédő aktivista három négert lőtt agyon a floridai Jacksonville-ben lévő boltban, egy korábbi rasszista akció évfordulóján.

Ausztria 2019 óta a nemzetiszocializmus 26 ezer „áldozatának”, illetve leszármazottjaiknak adott állampolgárságot – közölte Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter.

A második világháború minden karácsonya szomorú volt, azonban 1944 decembere kimondottan komoly megpróbáltatásokat jelentett a budapestiek számára.

Kanadában letartóztatták a „Sötét idegent”, az elmúlt évtized egyik legbefolyásosabb nemzetiszocialista propagandistáját.

Az évek során megszámlálhatatlan adaptáció készült már Time Rice és Andrew Lloyd Webber Jézus Krisztus szupersztár című rockoperájához, és az sem lenne igaz, ha azt mondanám, hogy az Ivo van Hove belga rendező által dirigált verzió lenne az első, amely fekete Jézussal hamisít, ám legjobb tudomásom szerint, ha a világon nem is, Európában ez az első ilyen feldolgozás.

Engem és a legjobb barátnőmet együtt vittek ki a Gulágra. Mariska, a barátnőm, öt évvel később térhetett haza, mint én. Ő is visszajött a szülőfalunkba. Azon nyomban meglátogattam...

Bajtársaink, a RED Angers (Rassemblement des Étudiants de Droite - Jobboldali Diákgyűlés) klubházában házkutatást tartott a rendőrség, most pedig több tag előzetes letartóztatásba helyezése mellett döntöttek – írja a Nacionalista Zóna Telegram csatornája.

MÁV dolgozóként a Vas megyei Károlyfa községben tartózkodtam családi ügyben 1945. április 4-én. Úgy 9-10 óra között a szovjet katonák géppisztollyal kényszerítettek a csatlakozásra a már összegyűjtött emberekhez.

Gyászhírek és gyásztáviratok a gyászkeretes újságokban, sírva dolgozó munkásnők a hangulatjelentésekben, és az időjárás-jelentést is kiszorító rádióközvetítések.

A szélsőliberális-zsidó Euronews azon örvendezik, hogy egy belgiumi flamand „szélsőjobboldali” aktivistát ítélt el a helyi bíróság, pusztán azért, mert gyakorolta a szólásszabadsághoz való jogát. Ez természetesen „jogállami” megoldásnak számít Brüsszelben.