Kun Béla, születési és 1916-ig használt nevén Kohn Béla, a 133 napos magyarországi tanácsköztársaság zsidó vezére 1886. február 20-án született.

Zsidó-liberális hisztéria vezette fel a Bayern München és az olasz Lazio visszavágóját, aminek a tétje negyeddöntőbe jutás a Bajnokok Ligájában.

Az ottawai orosz nagykövet szerint a kanadai hatóságok „hajlamosak késleltetni a volt nácik elleni pereket”.

Az tény, hogy november 4-én hajnalban a szovjet csapatok ismét rátörtek Budapestre, Nagy Imre a Jugoszláv nagykövetségre menekült. Az viszont egyáltalán nem igaz, hogy ezen a napon leverték volna a szabadságharcot. Sőt.

Habár Benito Mussolinit, a Ducét 1945-ben, 61 évesen kommunista partizánok bestiálisan meggyilkolták, a dinasztia a mai napig meghatározó az olasz politikai és közéletben, leginkább Alessandra Mussolini miatt.

Robert Rundo, az amerikai fehér nacionalista Rise Above Movement társalapítóját a Los Angeles-i Megyei Kerületi Bíróságon fogják meghurcolni, mert a hatóságok szerint „erőszakos lázadásokat” szervezett.

Időről időre, újra és újra találkozunk a Nagynémet Birodalommal kapcsolatban azzal a megállapítással, hogy a német intellektuális elit a nemzetiszocialista kormányzat 1933 januári hatalomra kerülését és hatalmának megszilárdulását követően elhagyta Németországot és számkivetésbe ment.

Amszterdam önkormányzata 100 ezer eurót fizet kártérítésként amiatt, hogy a város a második világháború alatt a villamosjegyekből származó pénzből 48 ezer zsidót szállított a német munkatáborok felé – írja az MTI.

Az 1944 őszén szovjet megszállás alá került Kecskeméten a nyugat-magyarországi harci cselekmények és a világháború vége után is még fél évvel, 1945 karácsonyán is előfordultak a szovjet katonák által elkövetett rablások és gyilkosságok a polgári lakossággal és az újonnan felálló rendőrség tagjaival szemben egyaránt.

Gyászhírek és gyásztáviratok a gyászkeretes újságokban, sírva dolgozó munkásnők a hangulatjelentésekben, és az időjárás-jelentést is kiszorító rádióközvetítések.

Amikor Imrédy személyes származása körül a közismert polémiák folytak, akkor én magam adtam utasítást Kelecsényinek, hogy figyelje meg Imrédyt és figyeltesse meg másokkal is, hogy faji hovatartozása eldönthető legyen.

Egy szövetségi esküdtszék 63 vádpontban ítélte el Robert Bowerst, azt az ötvenéves férfit, aki 2018 októberében tizenegy zsidóval végzett egy pittsburghi zsinagógában.

A katonai kíséretek a kora középkor hadviselésének meghatározó szerveződései voltak, harcos fiatal férfiak egy karizmatikus vezető köré gyűlve vettek részt a személyes dicsőséget és vagyonszerzést ígérő hadjáratokban.

Őrizetbe vették az Alternatíva Németországért egyik tagját hétfőn, a vád szerint „tiltott totalitárius jelképeket” hordott, többen azt állítják, hallották, ahogy a „Sieg Heil!” üdvözléssel köszönt.

Ausztráliában hétfőtől életbe lépett a nemzetiszocialista tisztelgés és a nemzetiszocialista emléktárgyak tilalmáról szóló új törvény.

Korábban röviden – a „tudományos” értékéhez mérten – már szó esett egy bizonyos Robin DiAngelóról annak kapcsán, hogy az ő agyszüleménye a woke-izmus bibliájának számító White Fragility (Fehér törékenység) című könyv.