Kövess minket -on és -en!

Az Európai Zsidó Szövetség (The European Jewish Association, EJA) igazgatója,

Menachem Margolin rabbi az Európai Unió vezetőinek írt levelében nem kevesebbet követel, mint hogy fegyverezzék fel a zsidókat. Az európai titkosszolgálatok, valamint az EU bábkormányainak erőszakszervezetei persze már jó ideje ellenőrzik és figyelik az „antiszemitizmusra” hajló tömeget. De hogy az európai „zsidó közösségek” legális keretek között viselhessenek fegyvert, az tényleg maga a rémálom.

Az időnként a magyarországi antiszemitizmus baljós növekedésén is lamentáló rabbi levelében azzal érvel, hogy a Párizsban történt terrortámadások megmutatták, hogy „sürgősen be kell fejezni a beszédet és cselekedni kell”. A cselekvés pedig szerinte a fegyverviselés biztosítását jelenti a zsidók számára: „Azt kérjük, hogy a fegyverviselést szabályozó törvényeket vizsgálják felül, és tegyék lehetővé meghatározott zsidó közösségek és intézmények számára a fegyverek birtoklását saját védelmük érdekében, továbbá biztosítsák a közösség tagjai számára a szükséges kiképzést a potenciális terrortámadások elhárítása céljából” – olvasható az Európai Zsidó Szövetség igazgatójának az EU vezetőihez intézett levelében.

Menachem Margolin egy múlt szerdai telefoninterjúban az antiszemitizmus „drámai mértékű növekedéséről” beszélt. Mint mondta, szervezete „régóta követeli az európai kormányoktól, hogy történjenek határozott intézkedések”. De mivel nem történtek, bekövetkeztek a párizsi merényletek, amelyek „minket egyáltalán nem leptek meg” – közölte a rabbi, aki szerint sokan „nem mennek a zsinagógákba, és ők sokkal jobban éreznék magukat, ha tudnák, vészhelyzetben számíthatnak kiképzett emberek segítségére”. De vajon az önvédelem joga miért nem illeti meg például azt a sok százezer magyart, aki a cigánybűnözők mindennapos terrorja alatt él? Vajon a „magyarok nem éreznék jobban magukat, ha tudnák, hogy számíthatnak kiképzett emberek segítségére?”

A zsidó vezető azt is elárulta, hogy már tárgyalások is zajlanak „bizonyos fegyverviselési szabályok könnyítése” érdekében, habár – ismerte el – vannak, akik ellenkeznek. „Egyesek attól tartanak, a helyzet (a zsidó követelések teljesítése esetén) ellenőrizhetetlenné válhat” – tájékoztatott a rabbi. A zsidók közül sem mindenki támogatja Margolin rabbi felvetését.

Abraham Cooper rabbi, a Simon Wiesenthal Központ egyik vezetője sem lelkesedik az ötletért: „Ha fegyverrel rendelkezünk, az hasznos lehet, ha egy zsidó embert megtámadnak, de a Charlie Hebdo elleni akcióhoz hasonló merényletek esetén nem sokat segít. Csak a rendőrség és a titkosszolgálatok tudják megvédeni a franciaországi zsidókat a terrorizmustól” – vélekedett Cooper. Annyit azonban ő is megjegyzett, hogy meg kell tenniük a „megfelelő, szükséges és okos lépéseket” a „gyűlöletből fakadó támadások” elleni védekezés megfelelő módjainak megtalálása érdekében. Amihez természetesen csak a zsidóknak van joga.

Perge Ottó, Kuruc.info - Washington Free Beacon nyomán

Kövess minket -on és -en!

Börtönbüntetésre ítéltek egy 48 éves magyar férfit, miután beismerte, hogy „szélsőséges jobboldali zenéket és anyagokat” birtokolt, illetve terjesztett az Egyesült Királyságban és Európa több országában.

Az időpont: 1946. október 7. A színhely: a kaposvári katonai szűrőtábor. Sólyom András őrnagy táborparancsnok korábban már több ezer embert vett őrizetbe a Magyarországra hazatérők közül. Számára egyegy újabb őrizetbe vétel már nem jelent különösebb eseményt.

Amerika gazdasága rossz bőrben van, és ezt nemcsak én mondom, hanem az amerikai média szalagcímei is erről árulkodnak.

Donald Trump külpolitikai hiperaktivitása nemcsak az egyre jobban a körmére égő Epstein-ügyről való figyelemelterelést szolgálja, hanem az amerikai gazdaság és a dollár mind súlyosabb gyengélkedését is jótékony homályban tartja.

Bűnösnek vallotta magát a glasgow-i Legfelsőbb Bíróságon az a nemzetiszocialista, Hitler által inspirált skóciai tinédzser, aki egy mecsetben tervezett mészárlást, és ennek érdekében úgy tett, mintha áttért volna az iszlámra, hogy bejuthasson oda, írja a Sky News. 

M. Katonka Mária (1913–1997) hungarista újságírónő a II. világháború után Nyugat-Európába, majd Kanadába került és onnan politikai meggyőződése miatt soha haza nem térhetett.

A XX. század első felének jobboldali politikusai közül talán a legfordulatosabb életű, legindulatosabb és egyik legtehetségesebb személye Rajniss Ferenc volt, az 1935-1945 közötti időszak legismertebb újságírója, akit először a szocializmus, majd a nacionalizmus eszméje bűvölt el.

Kevesen tudják, hogy a második világégés idején a Szent Korona földjét védő honvédeink a német fegyvertársaktól igazi nagymacskákat is kaptak. A magyar kezek által megszelídített ragadozók sokszor nagyot haraptak a vörös rém testéből. A legsikeresebb vadász Tarczay Ervin páncélos százados volt.

Magyarországon köztudomásúlag zéró tolerancia érvényesül az antiszemitizmussal szemben, ami kiterjed Izrael bírálatára is. A magyarok körében nyilvánvalóan teljes nemzeti konszenzus mutatkozik legalább e tekintetben.

„Ha nincs intervenció, akkor nem éltem volna túl. Ezt soha nem fogom elfelejteni. Ha nincs január 7-e, akkor ez a jelen sem létezne” – Chum Mey, a rettegett vörös khmerek által működtetett egyik kambodzsai börtöntábor túlélője.

„Azokat a károkat, melyeket Magyarország a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának okozott hadműveleteivel és ez országok területének megszállásával, – Magyarország megtéríti a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának.

Nyolc évtizednyi piacdemokrácia, konzumidiotizmus, feminista imperializmus és rendszerszintű férfiellenesség nyomán a nyugati fehér férfi mentálisan jórészt elvesztette a férfiasságát.

Mind a mai napig széles körben elfogadott az a téves nézet, miszerint a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 1941. június 22-én egy meglepett, katonailag felkészületlen Szovjetuniót támadott meg, amelynek Németországgal szemben semmiféle agresszív szándéka nem volt.

A White Australia párt – más néven a Nemzetiszocialista Hálózat – a „gyűlöletkeltő” minősítés felfüggesztését kéri a legfelsőbb bíróságon, miközben politikai párttá kíván alakulni.

Gömbös Gyula egykori miniszterelnök fia katonatisztként fontos szerepet játszott a magyar rohamtüzérség létrehozásában. Gömbös Ernő a nyilas hatalomátvétel után Szálasi Ferenc mellett szolgált szárnysegédként.