Kövess minket -on és -en!

Mi van, ha az amerikai haditengerészet San Diegó-i bázisa felülről egy óriási horogkeresztnek tűnik?

Egy darabig nyilván semmi; amikor 1967-ben megépítették a hat épületből álló komplexumot, még senki sem gondolt rá, hogy ez felülnézetből sértheti egyesek érzékenységét. 

Már csak azért sem, mert az eredeti tervekben két központi épület és egy L alakú barakk szerepelt, csak menet közben módosítottak a terveken.

Mire a Naval Amphibious Base Complex 320-325 nevű létesítmény 1970-ben elkészült, már négy L alakú épület kapcsolódott egymáshoz a megfelelő szögben.

John Mock, az épületegyüttes főépítésze nemrég azt nyilatkozta, hogy ő is tudta, milyen alakja lesz az épületnek felülnézetből, de nem asszociált róla a horogkeresztre – hasonlít, persze, de ez mégis csak négy L alakú épület, akárhonnan nézzük.

Ebből nem is volt probléma, amíg a Google Earth népszerűvé nem vált, ugyanis onnantól fogva mindenki rettegni kezdett a gigantikus horogkereszttől - mi tagadás, tényleg messziről kivehető a jellegzetes forma. Ez viszont annyira felháborította a zsidókat, hogy szokatlan érdekszövetségbe tömörített egy csomó döntéshozót, "emberjogi aktivistát" és bloggert, akik lobbizni kezdtek a horogkereszt eltüntetéséért.

De nem a térképről, hanem a valóságból. A haditengerészet végül jóváhagyta, hogy 600 ezer dollárt költsenek az épületegyüttes álcázására. A komplexumot napelemekkel, sziklákkal és tereprendezéssel próbálják felismerhetetlenre alakítani.

Most már csak azt kell kitalálni, hogy mi legyen a közeli épületekkel, amiknek kereszt alakja van, és Jeruzsálem irányába mutatnak.

Kövess minket -on és -en!

Otto Skorzeny páratlan merészségű és kivitelezésű akcióival kiérdemelte folyamatos előléptetéseit és a Lovagkeresztet. Egyidejűleg a szövetségesek „Európa legveszélyesebb embere”-ként kezdték emlegetni.

Október elején újabb botrány kavarta fel az amerikai konzervatív médiát. Candace Owens nyilvánosságra hozott egy üzenetváltást, amelyet állítása szerint Charlie Kirkkel folytatott két nappal halála előtt.

Tanúk, trombitálás, skandálás – ismét hangosan vette kezdetét a 2023-as antifa támadások tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. A teremben Simion Trux ismét a bv. kommandósai gyűrűjében érkezett, a padsorokban a német vádlott antifa szimpatizánsaival, eközben az utcán többször is kiabálva követeltek a terroristáknak szabadságot.

Az I. világháborús vereség után aláírt trianoni békeszerződés a szomszédos államoknak juttatta Magyarország területének kétharmadát, valamint a magyar népesség egyharmadát.

Egy 35 éves zsidó férfit mellkason szúrtak Brooklyn Crown Heights negyedében, miután támadója antiszemita szidalmakat kiáltott – közölték a hatóságok.

A legtöbb ifjú kommunista átment Rákosi kezei alatt a szegedi Csillagban, miközben a moszkvai emigráció tagjai fogyatkoztak – a későbbi diktátor nagyobb biztonságban volt itthon a rácsok mögött, mint a Szovjetunióban.

1944 május 4-én a magyar királyi 2. páncéloshadosztály érdemeinek elismeréséül Model tábornagy elrendelte, hogy a tavaszi hadjárat idején - a magyar csapatok tűzerejének növelésére - a 2. hadosztálynak alárendelt német harckocsik egy részét a magyarok megkapják.

Egy friss németországi felmérés szerint a bevándorló háttérrel nem rendelkező polgárok, tehát az etnikai németek tartanak leginkább a szélsőjobboldal térnyerésétől.

Az újraegyesült Németország történetének legsúlyosabb hazafias elégedetlenségi zavargása tört ki Rostockban 1992 augusztusában.

Erre már sokan nem emlékeznek: 1919 júliusában a hajdúböszörményi "Ébredő"-nyomda tulajdonosa, Szabó Ferenc kirakatában megjelent egy plakát. Rajta kormánykerék, amelyet egy kemény kéz fog.

1944. február 15-21. között Magyarországra látogatott Lorenz SS-Oberführer, a VoMi vezetője, hogy tárgyalásokat folytasson Basch népcsoportvezetővel a toborzások eddigi elért és a jövőben elérendő eredményeiről.

Adolf Hitler álmainak egyike Berlin nagyszabású, pénzt, időt, energiát nem sajnáló átalakítása volt, hogy az a győztes háború után a világ fővárosa lehessen.

Körülbelül 30–40 ember gyűlt össze a Niedermüller Péter által meghirdetett tüntetésre a Nordic Sun Pub előtt kedd délután. 

Alakulatunknak az orosz túlerővel szemben vissza kellett vonulnia, egészen a Stájer Alpokig. Itt ért bennünket a háború vége.

Brüsszelben a különleges egységek tartottak házkutatást a NATION nevű belga nacionalista párt volt vezetőjénél, Hervé Van Laethemnél. Otthonát átkutatták, őrizetbe vették, majd hosszas kihallgatás után végül vádemelés nélkül elengedték, de a telefonját és a laptopját lefoglalták.