Kövess minket -on és -en!

A brit hatóságok arra figyelmeztettek, hogy a nyáron akár félmillió ember is megpróbálhat majd eljutni Afrikából Európába.

Olasz, brit és ír hadihajók tartottak szombaton a líbiai partok felé, a Földközi-tengeren, hogy kimentsék a csempészhajókon Európába eljutni akaró migránsokat. A brit hatóságok figyelmeztettek, hogy a nyáron akár félmillió ember is megpróbálhat majd eljutni Afrikából Európába.

Nick Cooke-Priest, a Bulwark brit hadihajó kapitánya újságíróknak nyilatkozva azt mondta: Líbiában 450-500 ezer ember vár arra, hogy feljusson az embercsempészek valamelyik hajójára.

A Bulwark tagja a többnemzetiségű járőröző és mentőflottának. A hajón tartózkodott Michael Fallon brit védelmi miniszter is. A nemzetközi flotta hajói szombaton 3480 migránst mentettek ki 15 csempészhajóról: hat gumicsónakból és kilenc halászhajóról, mind a líbiai partoktól körülbelül 70 kilométere - közölte az olasz parti őrség. A mentésben az olasz parti őrség és a haditengerészet hajóin és a brit Bulwarkon kívül helikopterek, valamint két német és egy ír hadihajó is részt vett.

A brit védelmi miniszter azt mondta: az európai országoknak együtt kell működniük a hírszerzésben, felkutatni a Líbiában működő csempészbandákat. Meg kell próbálni elvágni a csempészeket pénzügyi forrásaiktól. Az idén már több tízezer migráns jutott el Olaszországba, tavaly összesen 170 ezer.

(MTI)

Kövess minket -on és -en!

Az 1945 januári fogságba esésem után, többedmagammal a Volga közelében, Talicinban kötöttünk ki. A lágerben már sok száz magyar hadifogoly tartózkodott.

1944. október kilencedikétől kezdett el kibontakozni Debrecen és a Hortobágy térségében az a három hétig tartó ütközet, amely a kurszki csata után a második világháború legnagyobb páncélos összecsapása volt.

A The Wall Street Journal szerint az Egyesült Államok azt szeretné, ha Kína leállítaná vagy legalábbis csökkentené az orosz olaj vásárlását. Azt gondoltam magamban, hogy ez egy téves kérés. Miért okoznának a kínaiak önmaguknak kárt, hogy a fő ellenségüknek kedvezzenek?

Fáklyás felvonulással emlékeztek meg Kijevben, Lembergben és más városokban a második világháborús vezető, a tengellyel szövetséges Sztepan Bandera 117. születésnapjáról.

Még tartottak a harcok, amikor az egyik napon arra döbbentünk, hogy hadifoglyok vagyunk. Ez akkor volt, amikor bevagonírozva (Debrecen érintésével) továbbutaztunk, elhagytuk az ország területét, és egy romániai hadifogolytáborban kötöttünk ki.

Körülbelül ezer aktivista – sokan feketébe öltözve és maszkot viselve – vonult végig Párizs utcáin, hogy megemlékezzenek egy nacionalista diák 1994-es haláláról.

„Reggel még ágyban voltam és a »TWIST OLIVÉR«-t olvastam, mikor átjött Jancsi. Felkeltem, és Jancsi azt mondta, hogy ma is tegyünk egy sétát. Én beleegyeztem.

Június 1-jén, szombat hajnalban az ausztrál National Socialist Network tagjai gyülekeztek a melbourni Northland Bevásárlóközpont előtt, hogy fehér fajvédő tüntetést tartsanak.

Egy férfit, aki SS-egyenruhába öltözve jelent meg egy georgiai bárnál, őrizetbe vettek, miután egy zsidó nő arcába vágott egy söröskorsót, eltörve annak orrát – írja a New York Post.

Egy észak-német kisvárosból szóló hír háborította fel a németországi zsidókat: egy flensburgi bolt kirakatában a Nagynémet Birodalom időszakát idéző felirat jelent meg. 

A zsidó szervezet ismét jó érzékkel találta meg a legnagyobb problémát, ami Magyarországot sújtja.

Az Árpád-vonalban estem fogságba 1944 novemberében. Az elszállítási útvonal: Mikulics, Nedvorna, Samburg. Az utóbbi helyen lehettünk már 20-25 ezren. A halottakat hajnalonként két tevehúzta kocsival szállították ki a táborból.

A XX. század első felének jobboldali politikusai közül talán a legfordulatosabb életű, legindulatosabb és egyik legtehetségesebb személye Rajniss Ferenc volt, az 1935-1945 közötti időszak legismertebb újságírója, akit először a szocializmus, majd a nacionalizmus eszméje bűvölt el.

Talán egyetlen olyan film sem készült a második világháborúról, amelyikben ne hangozna el Németországra a Harmadik Birodalom kifejezés, pedig e megnevezés használata történelmietlen a korabeli német rendszerre.

Bíróság elé áll a német radikális baloldali Antifa Ost csoport hét feltételezett tagja. A német ügyészek szerint a csoport 2018 és 2023 között Németországban és Magyarországon hajtott végre terrorista akciókat.