Kövess minket -on és -en!

Németországban több száz feljelentés érkezett a szövetségi legfőbb ügyészséghez Angela Merkel kancellár ellen.

Az állam elleni súlyos bűncselekmények ügyében illetékes vádhatóság megerősítette a kancellár ellen százas nagyságrendben beérkező feljelentésekről szóló híreket.

Csaknem 400 olyan büntetőfeljelentést tettek Angela Merkel ellen, amely az ország biztonságát érintő ügyekben illetékes legfőbb ügyészség hatáskörébe tartozik. A hatóság szóvivője a feljelentések tartalmáról nem nyilatkozott, de közölte, hogy valamennyit megvizsgálják.

A Focus Online és a TAZ című berlini lap beszámolói szerint a feljelentők mindenekelőtt hazaárulással vádolják a kancellárt. A Focus Online gyűjtése szerint az egyik feljelentő azt írta, hogy Angela Merkel a Magyarországról elindult menedékkérők beengedéséről szeptember 5-re virradóra hozott döntésével veszélybe sodorta az alkotmányos rendet, és olyan állapotokat idézett elő, amely akár a németek testi épségét és életét is veszélyeztetheti.

A feljelentő kiemelte, hogy a "harmadik világból származó, a (német) kultúrától idegen menekültek tömeges és a történelemben példa nélkül álló beáramlása" akár teljes mértékben alááshatja Németország alkotmányos rendjét. A TAZ szerint nyilvánvaló, hogy a feljelentések özöne "jobboldali radikális, populista csoportok tevékenységének tulajdonítható".

Egy ismert jobboldali radikális portálon egy mintaszöveget is megjelentettek a feljelentők dolgának megkönnyítésére. Holm Putzke, a passaui egyetem büntetőjogra szakosodott kutatója a Focus Online-nak azt mondta, hogy az ilyen feljelentések "teljességgel megalapozatlanok", és a legfőbb ügyészség elutasítja majd őket, egyebek között azért, mert "nincsen arra utaló jel", hogy a jelenlegi migrációs folyamatok fenyegetnék Németország fennmaradását, függetlenségét, területi épségét, alkotmányos rendjét.

(MTI nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Rendkívüli közleményt adott ki az ügy kapcsán a Bundeswehr, mert „szélsőségesség, antiszemita megnyilvánulások és szexuális visszaélések” gyanúja miatt indult átfogó vizsgálat a német hadsereg egyik ejtőernyős alakulatánál.

Az első világháborút követő nemzetközi megszorítások nem kedveztek, sőt hatalmas hátrányt jelentettek a magyar harckocsizás kialakulásának és fejlődésének.

Svédországban pozitív jelenség terjed: szélsőjobboldali, hazafias csoportok már 10 éves fiúkat is toboroznak a soraikba – gyakran testépítő klubok és harci edzések égisze alatt.

Sorsfordító nap volt 1956. október 25. Máig nem teljesen tisztázott okokból a Parlament elé vonuló fegyvertelen tüntetőkbe tankokból és gépfegyverekből belelőttek az épület védelmére odarendelt orosz katonák és az ÁVH kirendelt fegyveresei. A forradalom és szabadságharc ettől a vérengzéstől vált igazán szovjetellenessé.

A kedves történet látott napvilágot egy kaliforniai középiskolában: nyolc középiskolás diák horogkeresztet formált a testével az intézmény futballpályáján, valamint egy Adolf Hitler-idézetet posztoltak mellé a közösségi médiában.

Európa alávetettsége teljes. Az Egyesült Államok sikeresen végrehajtotta átfogó felforgatását és leigázását. Ügynökei, akiket gondosan kineveltek az Atlanti Tanács és hasonlók révén, átvették a vezetést a trójai faló szervezetek, mint a NATO és az EU élén.

Maja Trux, az antifa támadások egyik vádlottja kedden sem hazudtolta meg magát: ahogy annak idején az utcán emberekre támadt, most a börtön falai között is szembeszállt mindenkivel, aki szabályt akar érvényesíteni.

"A védők létszámát az ostromot vezető Malinovszkij marsall jelentősen túlbecsülte, mivel nem sikerült az eredetileg tervezett 2-3 hét alatt elfoglalni a várost, Sztálin felé igazolásképpen a "hiányzó" hadifogoly-létszámot civilekkel, egyenruhás postásokkal, kalauzokkal, vasutasokkal, de sokszor nőkkel és gyerekekkel is pótolták (Malenkij robot), akiket elit kommandósként mutogattak. Több tízezren lettek úgy évekre hadifoglyok, hogy egy hadseregnek sem voltak tagjai..."

Erre már sokan nem emlékeznek: 1919 júliusában a hajdúböszörményi "Ébredő"-nyomda tulajdonosa, Szabó Ferenc kirakatában megjelent egy plakát. Rajta kormánykerék, amelyet egy kemény kéz fog.

A német külügyminiszter, Johann Wadephul közölte, hogy a jövő héten ismét felveszik a kapcsolatot Magyarországgal, mert jobb fogvatartási körülményeket kívánnak elérni a szélsőbalos erőszakkal vádolt Maja T. (eredeti nevén Simeon Ravi Trux) számára – írja a Die Welt.

A német Tigris harckocsi minden bizonnyal a második világháború leghíresebb és legfélelmetesebb harckocsija volt.

Párhuzamosan, mondhatni teljes szinkronban alakul az évszázadokon át egymás ősellenségének számító, majd a múlt században Németország ellenében szövetségre lépő Nagy-Britannia és Franciaország sorsa.

A második világháború hadtörténetét vizsgálva, pusztán a tények alapján megállapíthatjuk, hogy a döntő katonai események a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom és a Szovjetunió 1941 és 1945 között megvívott világnézeti háborúja keretében, a keleti fronton zajlottak le.

Miután a britek megválasztották Keir Starmert, a hatóságok gyorsabban bebörtönzik a „rasszista anyukákat”, mint az erőszakos bűnözőket.

A bad-kreuznachi táborból még június végén is adtak át magyarokat a franciáknak: 26-án elgyalogoltattak bennünket a vasútállomásra, bevagoníroztak, és másnap, 27-én már át is léptük a német–francia határt.