Kövess minket -on és -en!

Törökországgal együttműködve véget kell vetni az illegális bevándorlásnak a görög–török határon,

és „legalizálni kell a migrációt” – mondta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben. A konzervatív CDU elnöke a bajor testvérpárt (CSU) vezetőjével, Horst Seehoferrel a pártszövetség parlamenti frakciójának ülése előtt tett nyilatkozatában kiemelte, hogy a menekültek bevándorlásának legalizálására "szükség van".

Merkel szerint az Európai Unió és Törökország el kell, hogy ossza egymás között a Törökországba érkezett több millió menekültet.

Az elképzelés szerepel a Merkel és Seehofer vezetésével vasárnap kidolgozott közös kezdeményezéseket bemutató állásfoglalásban is, amely szerint mielőbb össze kell hívni egy EU–Törökország csúcstalálkozót, amelyen dönteni kell egy „legális menekültkontingens” áttelepítéséről Törökországból az EU-ba.

A kancellár a német iparvállalatok szövetségének (BDI) keddi berlini konferenciáján elmondott beszédében hangsúlyozta: ha sikerül elérni egy kontingens legális áttelepítését, „ragaszkodni kell a terheknek a tagállamok közötti méltányos megosztásához, különben nem fog működni a rendszer”.

Ha kicsiben gondolkodunk, „veszélybe kerül” Európa

A menekülthullámon „nem lehet a német–osztrák határon úrrá lenni”, és ugyan „nem kérdés, hogy Németországban minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, de ha túl kicsiben gondolkodunk és túlságosan önmagunkra vonatkoztatva gondolkodunk” a problémáról, akkor nagy „veszélybe kerül Európa”.

Közös, uniós megközelítésre van szükség, különben „aki ma Európában azt gondolja, hogy nem érintett, az holnap valamilyen módon érintett lesz, ha másként nem, akkor úgy, hogy megkérdőjeleződik Európa egysége” – mondta a német kancellár a BDI konferenciáján.

A tanácskozás után, a CDU/CSU-frakció ülése előtt Angela Merkel és Horst Seehofer is kiemelte, hogy a harmadik koalíciós partnerrel, a szociáldemokrata párttal (SPD) meg kell állapodni az utolsó vitatott kérdésben, a tranzitzónák ügyében a három párt vezetőjének csütörtöki találkozóján.

A szociáldemokraták részéről kedden kompromisszumkészséget jeleztek. Sigmar Gabriel alkancellár, az SPD elnöke ugyancsak a BDI konferenciáján azt mondta, hogy a nézeteltérés egyáltalán nem annyira súlyos, ahogyan a hírekből kitűnik.

Schengen olyan, mint az euró

Merkel a CDU/CSU-frakció ülésén arról is beszélt, hogy a schengeni övezet rendkívül fontos része az európai egységnek, és ezért annak könnyelmű feladása ellen emelt szót. Az AFP francia hírügynökség értesülései szerint a kancellár jelentőségében a közös európai fizetőeszközhöz hasonlította a határok szabad átjárhatóságát.

Az utóbbi időben a menekültinvázió miatt több schengeni ország, köztük déli határán Németország is visszaállította a határellenőrzést. Erre a schengeni szabályok egyébként lehetőséget adnak a közrend és a közbiztonság veszélyeztetése esetén, Berlin is erre hivatkozva kérte – és kapta meg – a határellenőrzése átmeneti visszaállításának engedélyezését Brüsszeltől.

(MTI nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Hans Baur altábornagy évtizedeken át komolyan kötődött Adolf Hitlerhez. Ő volt a magánpilótája, de a vezérkar több más, magas rangú tisztjét is rendszeresen szállította.

A Budapest elfoglalásáért vívott ütközet Sztálingrád, Varsó és Berlin mellett a második világháború egyik legpusztítóbb városostromaként vonult be az egyetemes történetírásba.

1933 az egykori Szovjetunió történelmének talán legsötétebb éve volt (pedig elég erős a mezőny ebben a versenyben).

Július 17-én elhunyt a Die Heimat - korábban NPD - legendás politikusa, Udo Voigt, akit a zsidó sajtó csak náci honatyának és Európa legfeketébb bárányának nevezett. Voidt rövid, de súlyos betegség után tért meg őseihez.

Tektonikus folyamatok zajlanak az amerikai jobboldalon. Tucker Carlson, a messze legbefolyásosabb konzervatív véleményvezér, „egy rákos daganat, amelyet ki kell vágni a konzervativizmus testéből” (Ben Shapiro) és Nick Fuentes, az Amerika-firster, kereszténynacionalista fiatalok (groyperek) bálványa, „egy szemétláda, az egyik legelítélendőbb emberi lény és oxigéntolvaj a bolygón” (Gorka Sebestyén) elásta a csatabárdot, és egy kétórás interjú során az amerikai zsidó lobbi hatalmát boncolgatta.

A nemzetiszocialista aktivista, Marla-Svenja Liebich, korábban Sven Liebich, nem kezdte meg börtönbüntetését a chemnitzi női börtönben. A hatóságok most körözik - közölte az ügyészség. Liebich ellen végrehajtási parancs van érvényben.

Lemondták a londoni Wireless Festivalt, és minden jegytulajdonos teljes visszatérítést kap, miután az antiszemita megnyilatkozásairól is ismert Kanye West amerikai rappernek megtiltotta a belépést az Egyesült Királyságba a londoni belügyminisztérium.

Nyomozás indult két kiskorú ellen, akik egy „neonáci” szervezet alapítóiként, illetve tagjaiként megrongálták egy zsidó temető kőtábláit Aradon.

„Reggel még ágyban voltam és a »TWIST OLIVÉR«-t olvastam, mikor átjött Jancsi. Felkeltem, és Jancsi azt mondta, hogy ma is tegyünk egy sétát. Én beleegyeztem.

A Kitörés túra és az utcai aktivizmus mellett az utóbbi években felépült a Becsület Napjának harmadik oszlopa. Ez a Körbezárt Idealizmus Konferencia, amely a kultúra felől ad erős támasztékot a magyar történelem legüldözöttebb megemlékezésének.

A francia származású feledhetetlen Leon Degrelle tábornok (Belgium, 1906-1994) a második világháború utolsó életben maradt nagy, keresztény és jobboldali politikai és katonai vezetője volt.

A második világháború minden karácsonya szomorú volt, azonban 1944 decembere kimondottan komoly megpróbáltatásokat jelentett a budapestiek számára.

Körülbelül 30–40 ember gyűlt össze a Niedermüller Péter által meghirdetett tüntetésre a Nordic Sun Pub előtt kedd délután. 

1945. február 1-jétől az SS 25. (1. magyar) és 26. (2. magyar) fegyveres-gránátoshadosztályai ismét együtt voltak, s gyakorlatilag e viszonyuk a háború végéig változatlan maradt.

Az olasz társadalom egy jelentős része nem igazán szívleli a zsidókat. Egy friss olasz közvélemény-kutatás szerint az olasz társadalom jelentős részében jelentős mértékűre nőtt az antiszemita attitűd a zsidókkal szemben, miközben országszerte erősödnek a tiltakozások Izrael gázai népirtása miatt.