Kövess minket -on és -en!

2015. október végén a magdeburgi Uniplatzon (Egyetemi tér) egy 19 éves nőt hajnali négykor megtámadtak, és brutálisan megerőszakoltak.

A rendőrség embere az akkor készült riportban elmondta, hogy a nőt sajnos nem tudták kikérdezni, merthogy sérülései miatt még a kórházban kezelik.

Eddig az biztosan megállja a helyét, hogy több férfi vett részt ebben a cselekményben. Mivel a rendőrség gyorsan a helyszínre érkezett, sikerült a tetthely közelében ideiglenesen három férfit őrizetbe venni. Ez néhány héten belül már a negyedik eset. Október elején egy 24 éves nőt egy magdeburgi temetőben kegyetlenül megerőszakoltak.

Két héttel később két 19 éves nőt támadtak meg. A magdeburgiak bizonytalanságban vannak. „Nappal még biztosan átlátható, hogy mi is történhet, azonban este egyedül nem szeretnék úton lenni”, mondta az egyik női lakos. „Természetesen az ember nőként fél a sötétben az utcára menni, és ennek az életkorhoz nincs köze. Hogy fiatalabb vagy kissé idősebb, nos, egyre rosszabb lesz itt.”, mondta egy másik női lakos.

Az eddigi támadásokkal összefüggésben a rendőrség ezeket a férfiakat keresi: úgy 30 év körüliek lehetnek, és a tanúk leírása szerint „déli országbeli kinézetű személyek.” A tartományi bűnügyi hivatal emberei az Uniplatzon számos nyomot és bizonyítékot biztosítottak. Az összes lehetséges összefüggést vizsgálják, mert az elkövetési mód mindig hasonló volt. A három eset alapján készült két fantomképet összevetik az őrizetbe vett férfiakkal.

A magyar olvasóknak még azt kell tudniuk, hogy a német polkorrekt szóhasználatban a „Südländer” nem spanyolt, olaszt vagy görögöt jelent, hanem arabot, ahogyan a brit polkorrekt szóhasználatban az „Asian” nem japánt, kínait vagy koreait jelent, hanem pakisztánit vagy afgánt.

(Kuruc.info nyomán)

Kövess minket -on és -en!

I. e. 5. évszázad: A római civilizáció egy erős patriarchátus, az apák felelősek feleségük és gyermekeik tetteiért, és abszolút hatalommal rendelkeznek a család felett (beleértve az élet és halál feletti hatalmat).

Németország 1941. június 22-én indított támadást a Szovjetunió ellen, a Tengely csapatai szeptemberben már Leningrád és Moszkva alatt álltak. Bár a fővárosból sikerült kiszorítani őket, a szovjet remények nyár elején szertefoszlottak: a Wehrmacht – a moszkvai várakozásokkal ellentétben – a déli frontszakaszon lendült támadásba.

Az elmúlt napokban a Budapestet megjárt izraeli turisták lefényképeztek egy horogkeresztes „náci zászlót” a Belvárosban, majd a figyelemfelhívás szándékával posztolták a közösségi médiákban, illetve beküldték egyes portálok szerkesztőségébe.

Niedermüller Péter lelkes antifasiszta. Hithű kommunista, no meg persze zsidó is. A véleményszabadság a legkisebb mértékben sem érdekli, az újbaloldalhoz hasonlóan a vélemény addig fontos neki, amíg beleilleszthető az ő nézetrendszerébe.

Rövid idő múltán ötödik évtizedébe lép a forrongó, nyugtalan XX. század, s ki tudná előre, hogy mit hoznak a gyötrődő emberiség számára a negyvenes évek?

Bűnösnek mondta ki a Leeds-i Koronabíróság azt a 16 éves Northumberland-i fiút, aki tagja volt a „The Base” (Az Alap) nevű, Nagy-Britanniában betiltott nemzetiszocialista szervezetnek.

Lemondták a londoni Wireless Festivalt, és minden jegytulajdonos teljes visszatérítést kap, miután az antiszemita megnyilatkozásairól is ismert Kanye West amerikai rappernek megtiltotta a belépést az Egyesült Királyságba a londoni belügyminisztérium.

Hunyadi János és Újlaki Miklós erdélyi vajdák egyesült serege 1442. március 25-én győzték le az Erdélyre törő Mezid béget Szebennél. A diadal az egyik első volt Hunyadi török elleni sikereinek sorában, amelyek messze földön híressé tették a tehetséges hadvezért.

Bármennyire is sokkolóan hangzik, manapság már csak a világ népességének 2 százalékát (!) alkotják szülőképes korú fehér nők. Úgy tűnik, az utóbbi 100 évben a fehér ember megette a kenyere javát.

Keresztes-Fischer Ferenc, magyar királyi belügyminiszter a Magyar Nemzeti Szocialista Párt - Hungarista Mozgalmat 1939. február 24-én feloszlatta, a Mozgalom, illetőleg a párt helyiségeit a rendőrséggel megszállatta.

A 2026-os év eleje jelentős fordulatot hozott az ausztrál nemzetiszocialista mozgalmak elleni fellépésben. Január közepén hivatalosan is bejelentette feloszlását a népszerű National Socialist Network (Nemzeti Szocialista Hálózat), miután a szövetségi kormány drasztikus szigorításokat vezetett be a szólásszabadság elleni törvényekben.

Bár a Harmadik Birodalomban leginkább a férfiak töltöttek be befolyásos szerepet, akadtak olyan asszonyok is, akik vezető pozíciót kaptak. Közéjük tartozott a birodalom legmagasabb rangú nője, Gertrud Scholtz-Klink is.

A német Tigris harckocsi minden bizonnyal a második világháború leghíresebb és legfélelmetesebb harckocsija volt.

A hatóságok szerint a szélsőjobboldali „Letzte Verteidigungswelle” (Utolsó Védelmi Hullám) csoport célja Németország demokratikus rendszerének összeomlasztása.

„… Dwight D. Eisenhower nemcsak a nemzetiszocialista rendszert gyűlölte megszállottan, hanem mindent, ami német. Az amerikai és a francia megszállási zónában több mint ötmillió német katonát zsúfoltak össze szögesdróttal bekerített gyűjtőhelyeken...