Kövess minket -on és -en!

Sevilla spanyol város lakosai, akik tiltakoznak egy újabb mecset építése ellen városukban, rájöttek, hogyan lehet segíteni ebben a helyzetben.

Egy halott disznót temettek el azon a helyen, ahol mecsetet akartak emelni, és széles körben tájékoztatták az újságírokat a „gonosztettükről”. Iszlám tiltja mecsetépítést a „disznó által meggyalázott földön”. A muszlim közösségnek nem volt más választása, és megszüntette az építést. Így tehát nem volt szükség semmilyen tiltakozásra, tüntetésre vagy bármilyen erőszakos akcióra.

Ennek ellenére Európa-szerte a helyzet nem túl rózsás, mert ahogyan azt az elmúlt években még elképzelni sem tudtuk, mára Nagy Britanniától Görögországig, illetve Spanyolországtól Szlovéniáig terjedően a muzulmán migráció és az ezzel járó iszlamizáció elképesztő módon alakítja át Európát. A kontinensen jelenleg már 60 millió muzulmán él és a születések aránya 1:3 az Allah-hitűek javára, szemben az európai őshonos népekkel.

(Oroszország hangja nyomán)

Kövess minket -on és -en!

A szlovák Specializált Büntetőbíróság bírója bűnösnek találta Marián Magátot „szélsőséges gondolatbűncselekmények” elkövetésének vádjában.

A mai Puskin mozi 1946-ból származó moziműsoránál bizarrabbat ritkán lehet látni.

A múlt héten elfogták Párizsban a 32 éves albán állampolgárságú Rexinho Abazajt, mozgalmi nevén Ginot. A gyerekkora óta Olaszországban lévő férfit a francia rendőrség tartóztatta le, Magyarország által kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján. Abazaj Párizs előtt Finnországban bujkált a nemzetközi körözés elől.

A szövetségi ügyészek 18 éves börtönbüntetést kérnek a 36 éves Sarah Beth Clendaniel számára, aki bűnösnek vallotta magát abban, hogy megpróbálta felrobbantani az elektromos állomásokat Baltimore környékén, hogy destabilizálja a kormányt egy fehér fajvédő akció keretében.

Hitler ambíciózus tervét a háború megnyerése után szerette volna megvalósítani, a 180 ezer fős építmény megtervezése az építészzseni Albert Speer feladata lett volna.

„A »Lázadó Franciaország« (LFI) egy antifasiszta aktivista megmentésére sietett, akinek Magyarország kéri a kiadatását erőszakos cselekmények miatt” – írta meg a Le Figaro.

A 24 éves Daan C.-t, aki egy nemzetiszocialista akciócsoport vezetője volt, nyolc év börtönre ítélte kedden az antverpeni büntetőbíróság.

Csak idő kérdése, hogy Amerika egyre növekvő ellenséglistája mikor dönt úgy, hogy kihúzza a szőnyeget az amerikai gazdaság alól.

A német szövetségi ügyészség közölte, hogy a kelet-németországi Szászországban és Lengyelországban őrizetbe vették egy „szélsőjobboldali terrorszervezet” nyolc feltételezett tagját.

Világháborús megemlékezést tartottak a Gánt község közelében található Kápolnapusztán.

A 64 éves Ian Pitkin egy lakhatási vita miatt döntött a gyújtogatás mellett 2024 márciusában, amit antiszemita érzelmek is motiváltak. 

Az Európai Szovjetunióban az ultrajobboldal múzsája hasonló elbánásra számíthat a szólásszabadság kereteinek feszegetése miatt, mint amilyenre a másként gondolkodók számíthattak az egykori Szovjetunióban.

Magát nemzetiszocialistának valló fehér ember ítéltek börtönbüntetésre Ausztráliában a nézeteiért. A szigetországban ez az első eset, hogy a bíróság döntése nyomán valaki karlendítésért részesül elzárásban.

A Momentum Mozgalom Facebook-bejegyzésben közölte, hogy „megtámadták” egy aktivistájukat a Nordic Sun kulturális központnál.

Budapest belvárosában „neonáci, fajvédő eszmék terjesztői verhettek tanyát” – kongatja a vészharangot Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere.