Kövess minket -on és -en!

A hidegháború évtizedeiben Oroszország képviselte az emberi civilizáció értékeit alapjaiban tagadó kommunizmus eszméit, míg a nyugati világ tűnt a szabadság letéteményesének.

Napjainkra azonban mintha fordult volna a kocka. Az Orosz Föderáció Kulturális Minisztériuma április elején közzétett egy dokumentumot az Állam Kulturális Alapjai címmel. Az állásfoglalást olvasva világosan megérthetjük, hogy miért tekintenek egyre inkább tisztelettel Oroszországra az európai radikális nemzeti partok képviselői.

A dokumentum leszögezi, hogy az orosz kulturális politikának arra az alapelvre kell épülnie, mely szerint „Oroszország nem Európa”. A liberalizmus nyugati kultuszát el kell utasítani, mivel a „multikulturalizmus” és a „tolerancia” veszedelmes az orosz társadalom érdekeire nézve – szögezi le a dokumentum, kiemelve egyúttal, hogy az orosz állam nem fog támogatást nyújtani semmiféle olyan kulturális kezdeményezés számára, melynek alapelvei összeegyeztethetetlenek a hagyományos értékekkel.

„Oroszország egy egyedülálló, másoktól különböző civilizáció, amelyet nem lehet sem a Nyugattal, sem a Kelettel azonosítani. Oroszország nem Európa. Ezt a tényt az ország és népének egész története bizonyítja” – olvasható az állásfoglalásban.

A dokumentumban a továbbiakban szó esik arról, hogy a „kreatív szabadságra és a nemzeti identitásra” hivatkozva sem lehetséges olyan magatartásformákat támogatni, melyek ellentétben állnak a „hagyományos orosz értékekkel”. „Mindez nem jelenti a szólás szabadságának és az emberi jogoknak a korlátozását, azonban jelenti az állami támogatás megvonását azoktól a személyektől és közösségektől, melyeknek magatartási és kulturális normái ellentétben állnak a tradícióval” – hangsúlyozza az orosz kulturális minisztérium állásfoglalása, mely arra is rámutat, hogy az idegen értékek „mentális romlást” okoznak. A dokumentum szerzői szerint pedig a következmények „megmutatkoznak a bűnözés erősödésében, a növekvő alkohol- és drogfogyasztásban, valamint az öngyilkosok, az elhagyott gyermekek számának szaporodásában, és a halandóság emelkedésében”.

A dokumentum felhívja a figyelmet arra, hogy a modern művészetek képviselői – akiknek munkássága a hagyományos érték tagadásában merül ki – nem juthatnak állami forrásokhoz. „Az államnak meg kell akadályozni, hogy (a modern, romboló művészeteknek) a közvéleményre negatív hatást gyakoroljanak” – olvasható a jelentésben, melynek szerzői elhatárolódnak a Nyugat liberalizmusától, hangsúlyozva, hogy az nem képviseli a fejlődés kívánatos útját.

Perge Ottó - Infox.ru nyomán

Kövess minket -on és -en!

Tapasztalati tény, hogy a fehérek sokkal kevésbé erőszakosak és rasszisták a feketékkel szemben, mint fordítva. Egyrészt, mert az erőszakosság genetikai eredetű, másrészt, mert a fehéreket kulpabilizáló (bűntudatébresztő) agykárosításnak vetik alá, hogy engedelmesek legyenek az antirasszista, vagyis par excellence fehérellenes ideológia kánonjaival szemben. 

Az elmúlt napokban a Budapestet megjárt izraeli turisták lefényképeztek egy horogkeresztes „náci zászlót” a Belvárosban, majd a figyelemfelhívás szándékával posztolták a közösségi médiákban, illetve beküldték egyes portálok szerkesztőségébe.

1941. december 6-án a Vörös Hadsereg Távol-Keletről és Szibériából átvezényelt hadosztályokkal megerősített hadseregcsoportja, Georgij K. Zsukov hadseregtábornok vezénylete alatt ellentámadást indított a Wehrmacht Moszkva kapujába érkezett magasabb egységei ellen.

Egy friss YouGov európai közvélemény-kutatás szerint az európaiak (hat európai nemzet) nagy többsége immár ellenszenvet érez Trump Amerikájával szemben (a franciák 62, az olaszok 63, a britek 64, a spanyolok 66, a németek 72, a dánok 84 százaléka).

A szélsőbaloldali, kommunista szellemiségű Mérce azon sajnálkozik, hogy úgy tűnik, idén nem várt akadályokba ütközik a szokásos tiltakozás a Becsület napja ellen. Érdemes azonban tényszerűen végigjárni az állításaikat.

Szomorú és különös helyzetben jöttem rá, hogy néha a tudás is lehet előnytelen. Hadifogságom első lágere a Kraszna Szulin nevű városban volt a Szovjetunióban. A gyár hasonlított a budapesti Csepel Művekhez.

Az ötödik júniusi tárgyalási napot tartották Budapesten Simeon Ravi Trux, antifasiszta aktivista ügyében, aki a vád szerint részt vett a 2023-as támadásokban. Az utcán ezúttal a Betyársereg jelent meg jelentős létszámban a Fővárosi Törvényszék épületénél.

A nemzetiszocialista vezérkar tagjai között nem kevés zseni akadt, de közülük is magasan kiemelkedett Albert Speer, a Nagynémet Birodalom főépítésze és későbbi fegyverkezési minisztere.

Egy 29 éves ontariói nemzetiszocialista, Matthew Althorpe, csütörtökön állt bíróság elé Torontó belvárosában, ahol három „terrorcselekmény” elkövetését ismerte be. A vádak szerint a férfi az Atomwaffen Division nemzetiszocialista csoport aktív tagja volt.

A Mussolini család egykori vidéki háza Olaszország északkeleti részén, Emilia Romagnában található, Forli városában. Az épület tele van a Duce relikviáival: a telefon, amelynek segítségével a római kormányt hívta, egyenruhája, imádott motorbiciklije.

Nyugaton a fehér tömegek az etnomazochizmus (Guillaume Faye) és az önpusztítás között ingadoznak, és ez a magatartás felelőtlen toleranciában nyilvánul meg minden iránt, ami valójában pusztítja a társadalmukat.

Az Elon Musk által alapított xAI a Grok nevű chatbot kedden több, általa „nem megfelelőnek” minősített közösségi médiás bejegyzését törölte, miután zsidók felsőbbrendűségét hirdető a Rágalmazás Ellenes Liga (ADL) panaszt tett „antiszemita tartalmak” és Adolf Hitler dicsőítését tartalmazó posztok közzététele miatt.

Manapság Európát alapjában véve két erő fenyegeti, az egyik kívülről, a másik belülről. Az egyik strukturális, a másik pusztán reakciós: egyrészt az Amerika-központú neoliberális kozmopolitizmus, amelyet Davosban a Wall Street-i finánctőke képvisel Larry Finkkel, a BlackRock főnökével az élén, másrészt az európai szeparatista-szuverenista „ötödik hadoszlop”, amely ugyanennek a hatalomnak udvarol áldás reményében.

A mai Puskin mozi 1946-ból származó moziműsoránál bizarrabbat ritkán lehet látni.

Nyolcvanhárom, nemzetiszocialista iratokkal és propagandaanyaggal teli dobozt foglaltak le a hatóságok az argentin legfelsőbb bíróság épületének pincéjében.