Kövess minket -on és -en!

A feketék 50 éven át bőrszínük miatt kaptak pluszpontokat a felvételin, de ma már egyre több helyen a fehérek a kisebbség, őket pedig nem akarják előnyhöz juttatni.

Megerősítette az amerikai legfelsőbb bíróság kedden annak a michigani alkotmánymódosításnak a törvényességét, amely megtiltotta, hogy az állam felsőoktatási intézményeinek felvételi gyakorlatában pluszpontokat kapjanak bőrszínük miatt a négerek és kevert fajú latinok.

A 9 tagú bíróság 6:2 arányban vetette el egy szövetségi fellebbviteli bíróságnak az ezzel ellentétes tartalmú, korábbi ítéletét, amely diszkriminatívnak minősítette a michigani alaptörvény módosítását. Egy bíró nem ismerte el a saját illetékességét az ügyben.

Az Egyesült Államok legmagasabb szintű bírói testülete ugyanakkor leszögezte: általános értelemben nem foglalt állást arról, hogy a felvételik esetében törvényesnek tekinthető-e a pozitív diszkrimináció alkalmazása.

A legfelsőbb bíróság elutasította a "polgári jogvédő" szervezetek érvelését, miszerint Michigan állam 2006-ban elfogadott, a faji preferenciákat elutasító alkotmánymódosítása megnövelte a faji "kisebbségekre" (a 0-5 éves korosztályban már többségben lévő négerek és a spanyol anyanyelvű, kevert fajú latinok) nehezedő "terheket", ily módon megsértve az "egyenlő jogvédelemnek" az amerikai alkotmány által szavatolt elvét.

Michiganhez hasonlóan Kalifornia és Washington államban is kezdeményezés indult a színesek pozitív megkülönböztetésének eltörlésére, több államban pedig érvényes törvények vagy rendeletek rendelkeznek arról, hogy a csupán bőrszínük alapján már nem lehetséges előnyhöz juttatni a színes bőrűeket.

Michiganben egyébként az alkotmánymódosítás elfogadása óta jelentősen csökkent az állami felsőoktatási intézményekbe felvett négerek és kevert fajú latinok részaránya.

(MTI nyomán)

Kövess minket -on és -en!

A 2026-os év eleje jelentős fordulatot hozott az ausztrál nemzetiszocialista mozgalmak elleni fellépésben. Január közepén hivatalosan is bejelentette feloszlását a népszerű National Socialist Network (Nemzeti Szocialista Hálózat), miután a szövetségi kormány drasztikus szigorításokat vezetett be a szólásszabadság elleni törvényekben.

Az 1980-as, 90-es évek voltak a futballmezek aranykorszaka, amikor a könnyű poliészterből készült trikók leváltották a kevésbé szellőző és nehéz pamutmezeket.

Az olasz társadalom egy jelentős része nem igazán szívleli a zsidókat. Egy friss olasz közvélemény-kutatás szerint az olasz társadalom jelentős részében jelentős mértékűre nőtt az antiszemita attitűd a zsidókkal szemben, miközben országszerte erősödnek a tiltakozások Izrael gázai népirtása miatt.

A bad-kreuznachi amerikai táborban 1945 áprilisa végén megkezdődött a szelektálás: elengedték a betegeket, a lengyeleket, az oroszokat, és elkülönítették a tisztikart. Minket, magyarokat és a németeket vegyesen egy vonatszerelvénnyel Észak-Franciaországba, Torénba irányítottak.

Október 5-én antifa terroristák felgyújtottak egy nemesi vadászkastélyt a bajorországi Donaustaufban. A kastély teljesen leégett. A hírről a Nacionalista Zóna számolt be.

„Magyarország egy Franciaországban menedékstátuszt kapott szír antifasiszta kiadását kéri, akit a magyar hatóságok azzal vádolnak, hogy erőszakcselekményeket követett el egy budapesti gyűlésen” – közölte a párizsi fellebbviteli bíróság.

Börtönbüntetésre ítéltek egy 48 éves magyar férfit, miután beismerte, hogy „szélsőséges jobboldali zenéket és anyagokat” birtokolt, illetve terjesztett az Egyesült Királyságban és Európa több országában.

„Reggel még ágyban voltam és a »TWIST OLIVÉR«-t olvastam, mikor átjött Jancsi. Felkeltem, és Jancsi azt mondta, hogy ma is tegyünk egy sétát. Én beleegyeztem.

Terrorszervezetté nyilvánította az Antifa mozgalmat Donald Trump. Az amerikai elnök a közösségi oldalán jelentette be a döntést, de abból nem derül ki, mely csoportok az érintettek, mivel a szervezet nem rendelkezik központilag meghatározott struktúrával.

Rendkívüli közleményt adott ki az ügy kapcsán a Bundeswehr, mert „szélsőségesség, antiszemita megnyilvánulások és szexuális visszaélések” gyanúja miatt indult átfogó vizsgálat a német hadsereg egyik ejtőernyős alakulatánál.

Az Olasz Zsidó Hitközségek Uniója (UCEI), valamint a Milánói, Bolognai és Római Zsidó Hitközségek felháborodva ítélik el a milánói, bolognai és római demonstrációkon történteket, amit erőszakos antiszemita incidensek zavartak meg.

Az újrafegyverkező hitleri Nagynémet Birodalomban fejlesztették ki, és olyan jól sikerült, hogy azóta globálisan mindenki ezt használja.

A zsidó szervezet ismét jó érzékkel találta meg a legnagyobb problémát, ami Magyarországot sújtja.

Édesapám – Kremnicsán János – is azok közé tartozott, akik már letöltötték sorkatonai szolgálatukat, amikor 1944 májusában tartalékosként behívták őket, őt az utászokhoz Tokajba. Édesanyámmal itthon kistestvérem születését vártuk.

Fű és moha lepi be az egykor szebb napokat is látott nürnbergi Zeppelin-mezőn található létesítményt, ahonnan a Führer szavait százezrek hallgatták.