Kövess minket -on és -en!

Vlagyimir Putyin orosz államfő ma bejelentette az állam új kultúrpolitikai irányelveinek lefektetését és kihirdette az egységes kulturális tér létrehozását Oroszországban.

A Vlagyimir Tolsztoj kulturális tanácsadóval folytatott megbeszéléseket követően Putyin bejelentette, hogy az egységes kultúra a nép egységesítésének lényege, - és ebben a tekintetben nem az számít, mi van írva a személyigazolványokba, hanem a közös identitás és közös értékrend.

 Ami igazán fontos, hogy az ember miként határozza meg önmagát, és ebből a szempontból elsődleges a környezet, amiben felnőtt, valamint, hogy mik voltak ennek a környezetnek az elsődleges vezérelvei. Az államfő szerint emiatt fontos az egységes kulturális tér kialakítása, hogy az orosz társadalmon többé ne lehessen úrrá a megosztottság.

Az egységes kulturális tér létrehozására meghirdetett program keretében az állam fokozottan támogatni fogja az orosz hagyományok megőrzését, ennek elsődleges eszköze pedig a kulturális események állami szervezése. Putyin elmondása szerint a jelenlegi, különösen bonyolult külpolitikai közegben egyre nagyobb szükség van a társadalmon belüli kulturális különbözőségek megszüntetésére, mert a kultúrának a nép életében egységesítő és egyesítő szerepet kell betöltenie.

A kulturális tanácsadó szerint nem fogják megengedni az orosz társadalmon belül a tradicionális értékekkel ellentétes kultúrák megszilárdulását, mert ez különösen veszélyes lenne a jelenlegi külpolitikai helyzetben. Tolsztoj elmondása szerint természetes, ha a tehetségek, az egyéniségek eltérő véleményen vannak egy-egy dolog kapcsán, de meg kell szabni azokat a kulturális korlátokat, melyeket átlépni nem lehet, különösen az erkölcsiség terén.

A kulturális tanácsadó szerint az ennek alapjait lefektető dokumentumot Vlagyimir Putyin utóbbi két évben mondott beszédei alapján fogják összeállítani, ami komoly üzenet nem csak az orosz társadalom, hanem a nyugati világ számára is, ahol továbbra is nagyra értékelik az orosz társadalom hagyománytiszteletét. A dokumentum alaptézise kimondja, hogy Oroszország nem Európa és nem Ázsia, hanem ősi és független civilizáció, melynek saját tradícióit kell megőriznie.

(hídfő.net)

Kövess minket -on és -en!

A német külügyminiszter, Johann Wadephul közölte, hogy a jövő héten ismét felveszik a kapcsolatot Magyarországgal, mert jobb fogvatartási körülményeket kívánnak elérni a szélsőbalos erőszakkal vádolt Maja T. (eredeti nevén Simeon Ravi Trux) számára – írja a Die Welt.

Egy alsó-ausztriai vendéglő április 20-án – Adolf Hitler születésnapján – felvette az étlapjára a diktátor egykori kedvenc ételét, a tojásos nokedlit. Az eset hatalmas botrányt kavart – írja a Heute.at.

A mai Németország nemzeti szocialista szellemben fölnevelkedett fiataljai talán el sem tudják képzelni azt a világot és azokat az állapotokat, amelyek abban az időben uralkodtak, amikor tort ült a német birodalomban a weimari szellem.

A Budapest elfoglalásáért vívott ütközet Sztálingrád, Varsó és Berlin mellett a második világháború egyik legpusztítóbb városostromaként vonult be az egyetemes történetírásba.

Az 1944. december 22-én megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány még Debrecenben volt, amikor magyar területekről elhurcolt civilek hozzátartozói a kormány közbenjárását kérő levelek ezreit küldték a Külügyminisztériumba.

Öt Québecben szolgáló katonát függesztettek fel, miután előkerült egy 2023-as felvétel, amelyen egy házibulin nemzetiszocialista karlendítést mutatnak be.

„… Dwight D. Eisenhower nemcsak a nemzetiszocialista rendszert gyűlölte megszállottan, hanem mindent, ami német. Az amerikai és a francia megszállási zónában több mint ötmillió német katonát zsúfoltak össze szögesdróttal bekerített gyűjtőhelyeken...

Egy 29 éves ontariói nemzetiszocialista, Matthew Althorpe, csütörtökön állt bíróság elé Torontó belvárosában, ahol három „terrorcselekmény” elkövetését ismerte be. A vádak szerint a férfi az Atomwaffen Division nemzetiszocialista csoport aktív tagja volt.

1944. február 15-21. között Magyarországra látogatott Lorenz SS-Oberführer, a VoMi vezetője, hogy tárgyalásokat folytasson Basch népcsoportvezetővel a toborzások eddigi elért és a jövőben elérendő eredményeiről.

A német nacionalista zenekar, a Landser, korábban betiltott dala, a „Wacht an der Spree” kapcsán megint komoly hisztériát robbant ki Bajorországban.

Egy békésen folydogáló kis patak az alaszkai Aleut-szigeteken 80 éven át hivatalosan a „Nazi Creek” nevet viselte – egészen máig.

A Little Rock-i négereket sokkolta, hogy a hétvégén a nemzetiszocialista Blood Tribe csoport tartott felvonulást a város több pontján.

Egy berlini kórházban elhunyt Horst Mahler, a Vörös Hadsereg Frakció (másik nevén Baader–Meinhof-csoport) alapítója, aki később nemzetiszocialistává vált, és holokauszttagadás miatt többször elítélték – 89 éves volt.

Egy héttel ezelőtt Lyonban antifasiszták csoportosan halálra rugdostak egy 23 éves hazafias diákot, Quentin Deranque-t.

Egy magát nemzetiszocialistának valló fiú akart polgárháborút kirobbantani Amerikában, legalábbis erről posztolt.