Kövess minket -on és -en!

Komolyabb incidens nélkül, erős rendőri jelenlét mellett zajlott le az első buzi parádé szombaton az ukrán fővárosban.

A korábbi évekkel ellentétben, a hatóságokkal folytatott hosszú egyeztetés után engedélyt kaptak a szervezők, végre beette magát a valódi demokrácia Kijevbe. A megmozduláson az ukrán híradások szerint mintegy ötvenen vettek részt, a rendezvény mindössze félórát tartott. Müncheni küldöttség is részt vett a felvonuláson, a német város a KievPride-2013 elnevezésű rendezvény partnere volt.

A biztonságot több száz rendőr szavatolta, akik megakadályozták, hogy támadás érje a homokosokat. A Szabadság Rádió jelentése szerint 11 személyt vettek őrizetbe, akik megpróbálták megzavarni a rendezvényt, petárdákat dobtak a menet elé, illetve el akarták tépni a felvonulók transzparensét.

Kijev napját, azaz a város alapításának évfordulóját számos belvárosi rendezvénnyel ünneplik a hét végén, s erre hivatkozva bírósági határozattal megtiltottak minden más, nem az évfordulóhoz kapcsolódó rendezvényt. A melegfelvonulás szervezői azonban egyeztettek a hatóságokkal, és megállapodtak abban, hogy a Kijev-napi rendezvényektől távolabb eső helyszínen vonulnak fel, amire így engedélyt kaptak.

A kijevi melegfelvonulást támogatásáról biztosította a sohasem a heteroszexuális őslakosok jogaiért aggódó Human Rights Watch és az Amnesty International nemzetközi vadliberális szervezet is.

Tavaly még a szervezők ultraortodoxok és nacionalisták heves tiltakozása miatt kénytelenek voltak elállni a rendezvény lebonyolításától, idén azonban úgy néz ki, már beérett a felforgatás gyümölcse.

(HVG nyomán)

Kövess minket -on és -en!

1944. február 15-21. között Magyarországra látogatott Lorenz SS-Oberführer, a VoMi vezetője, hogy tárgyalásokat folytasson Basch népcsoportvezetővel a toborzások eddigi elért és a jövőben elérendő eredményeiről.

A The Base nevű nemzetiszocialista akciócsoport újra aktivizálta magát az Egyesült Államokban, és paramilitáris kiképzőtáborokat hirdet – írja a brit The Guardian.

A mai Németország nemzeti szocialista szellemben fölnevelkedett fiataljai talán el sem tudják képzelni azt a világot és azokat az állapotokat, amelyek abban az időben uralkodtak, amikor tort ült a német birodalomban a weimari szellem.

Legutóbb két gyilkosság valósággal sokkolta Amerika és a nyugati világ konzervatív közvéleményét. Mindkettőnek létezik egy olyan aspektusa, amely többé-kevésbé elsikkad a velük foglalkozó információáradatban.

Az ember által használt egyik legősibb szimbólumot, a horogkeresztet a modern kori Európában a régészeti és archeológiai kutatások tették ismertté az 1880-1920-as években, és mint a jó szerencse szimbóluma terjedt el széleskörűen.

„Antiszemita” tartalmak azonosítására képes szoftvert fejlesztett ki és mutatott be a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.

Körülbelül ezer aktivista – sokan feketébe öltözve és maszkot viselve – vonult végig Párizs utcáin, hogy megemlékezzenek egy nacionalista diák 1994-es haláláról.

Korábban az athéni magyar nagykövetet támadták meg szélsőbaloldaliak, most Stuttgartban rongálták meg a magyar konzulátus épületét a Budapesten fogva tartott bűnöző, Ravi Trux elvtársai. Az esetről a Stuttgarter Nachrichten nyomán a Magyar Jelen számolt be.

Rendkívüli közleményt adott ki az ügy kapcsán a Bundeswehr, mert „szélsőségesség, antiszemita megnyilvánulások és szexuális visszaélések” gyanúja miatt indult átfogó vizsgálat a német hadsereg egyik ejtőernyős alakulatánál.

A nemzetiszocialista Németországgal való jó viszony mellett, a fegyveres semlegesség fenntartása érdekében Magyarország 1940-ben a Londonnal jó viszonyt ápoló Jugoszláviához kezdett közeledni.

Spanyol falangisták tartották gyűlésüket október 12-én Vitoria-Gasteiz városában, amikor antifasiszták támadtak rájuk. A Falange Española de las JONS által szervezett Spanyolság Napja (Día de la Hispanidad) rendezvényt a baszk rendőrség biztosította, azonban a megjelent baszk antifasiszta ellentüntetők könnyen áttörtek a csekély rendőri erőkön.

A baloldali TikTok-felhasználók teljesen kiakadtak, miután megjelent az American Eagle új farmernadrág-kampánya, amelyben Sydney Sweeney szerepel. 

Churchill már egy 1941. október 25-i beszédében a háború egyik céljaként jelölte meg az ellenség politikai és társadalmi elitje körében végzett tömeges kivégzéseket.

Olaszország a zsidó-liberális történészek ítélete szerint mind a mai napig „nem nézett szembe” az 1922-tól 1943-ig tartó időszakkal.

Több órára csatatérré változtak Torinó utcái, ahol szélsőbaloldali tüntetők csaptak össze a rendőrökkel szombaton. A baloldali pártok Milánóban is tüntettek az amerikai idegenrendészet (ICE) embereinek jelenléte ellen a téli olimpiai játékokon.