Kövess minket -on és -en!

1961-ben egy januári éjszakán az amerikai légierő egy bombázója kettétört Észak-Karolina felett. Ez nem lett volna annyira nagy probléma, ha nem atombombákat szállít a repülő.

A két atombomba kiesett a B-52-esből, és zuhanni kezdett a föld felé. A két atombomba Goldsboro városának közelében csapódott a talajba. Igazi szerencsesorozatnak köszönhető, hogy nem robbantak fel, és nem okoztak a hirosimai és nagaszaki atombombákhoz hasonló pusztítást az Egyesült Államok közepén – ráadásul a hidegháború legfeszültebb időszakában.

A National Security Archive (NSA) most oldotta fel az esetről készült jelentések titkosítását, és számos új elemet ismerhetünk meg a történtekről. A B-52-esnek a szárnyával volt gondja, ez okozta a bombázó kettétörését.

A két bomba megindult a föld felé, az egyiknek kinyílt az ernyője, a másiknak azonban nem. Az a bomba, amelyiknek kinyílt az ernyője, sértetlenül ért földet. Az volt a szerencse, hogy elszakadtak azok a vezetékek, amelyek energiával látták el a bombát a generátorból – így az nem élesedett.

A másik bomba szabadesésben esett, és meg is rongálódott. A becsapódás élesítette az atombombát, de az ütközés egy másik részt is megrongált, az akadályozta meg, hogy tényleg fel is robbanjon. A MK39-es bombák 3,8 megatonnásak voltak. Sokkal nagyobb pusztítást végeztek volna, mint a Hirosimára ledobott 0,01 és Nagaszakira dobott 0,02 megatonnás bombák.

A repülőn nyolcan utaztak azon az éjszakán, közülük öten élték túl a balesetet. Richard Rardin pilóta évekkel később azt nyilatkozta, hogy nem tudott arról, milyen katasztrófát úsztak meg. A legnagyobb problémája az volt, hogy földetérés után sok kóbor kutya volt az úton.

Kövess minket -on és -en!

Megkezdődött pénteken a drezdai tartományi felsőbíróságon a "militáns neonáci csoportként" számon tartott Szász Szeparatisták nyolc tagjának pere.

A kedves történet látott napvilágot egy kaliforniai középiskolában: nyolc középiskolás diák horogkeresztet formált a testével az intézmény futballpályáján, valamint egy Adolf Hitler-idézetet posztoltak mellé a közösségi médiában.

A Kitörés túra és az utcai aktivizmus mellett az utóbbi években felépült a Becsület Napjának harmadik oszlopa. Ez a Körbezárt Idealizmus Konferencia, amely a kultúra felől ad erős támasztékot a magyar történelem legüldözöttebb megemlékezésének.

Mint tüzér műszaki tisztet, 1944 tavaszán a honvédség tüzérségi szertárával Nyugatra telepítettek. Állomásaink: Prága mellett, németországi Naumburg an der Saale, majd a német kapituláció után már mint fogoly Remagen, Attichy, Reims és Mailly le Camp.

Október elején újabb botrány kavarta fel az amerikai konzervatív médiát. Candace Owens nyilvánosságra hozott egy üzenetváltást, amelyet állítása szerint Charlie Kirkkel folytatott két nappal halála előtt.

1944 május 4-én a magyar királyi 2. páncéloshadosztály érdemeinek elismeréséül Model tábornagy elrendelte, hogy a tavaszi hadjárat idején - a magyar csapatok tűzerejének növelésére - a 2. hadosztálynak alárendelt német harckocsik egy részét a magyarok megkapják.

Immár világos, hogy az Irán elleni háború elindításakor Donald Trump súlyosan alábecsülte Irán kormányát, katonai erejét és népét. Irán megtámadása során ismét a cionista érdekeket helyezte az amerikaiak és a világ érdekei elé.

Megjelent az Antifa szervezeteket terrorszervezetté nyilvánító kormányrendelet, amiről péntek reggel beszélt a Kossuth rádióban Orbán Viktor. 

Úgy látszik, hogy az ünnepek közeledtével a német rendőrök szeretnek sportot űzni abból, hogy kiröhögtessék magukat a józanul gondolkodó polgárok által.

Becslések szerint mintegy 200 ember vett részt a nemzetiszocialista felvonuláson Svédországban, amely a 17 éves skinhead, Daniel Wredström meggyilkolásának 25. évfordulóján elevenítette fel az emlékére rendezett salemi menetet.

1944. október kilencedikétől kezdett el kibontakozni Debrecen és a Hortobágy térségében az a három hétig tartó ütközet, amely a kurszki csata után a második világháború legnagyobb páncélos összecsapása volt.

A nemzetiszocialista Németországgal való jó viszony mellett, a fegyveres semlegesség fenntartása érdekében Magyarország 1940-ben a Londonnal jó viszonyt ápoló Jugoszláviához kezdett közeledni.

Magyarországon köztudomásúlag zéró tolerancia érvényesül az antiszemitizmussal szemben, ami kiterjed Izrael bírálatára is. A magyarok körében nyilvánvalóan teljes nemzeti konszenzus mutatkozik legalább e tekintetben.

Tíz éve T. L. és dr. Kőfaragó-Gyelnik Vilmos barátaimmal a budai hegyek s villák között sétálgattunk. Tele aggodalommal mérlegeltük a lehetőségeket és tárgyaltuk meg Horthy Miklós kormányzó október 17-re tervezett, de a német elhárító szolgálat által már ismert „kiugrási szándékát”.

Egy niagarai (Ontario) férfit, aki három vádpontban ismerte el bűnösségét terrorizmussal kapcsolatos cselekményekben, húsz év börtönbüntetésre ítéltek. Matthew Althorpe legkorábban tíz év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.