Kövess minket -on és -en!

A Seville mellett fekvő Estepában hozzávetőleg 300 helyi lakos tüntetett a cigánybűnözés ellen.

A demonstrálók egy része nem érte be a tiltakozással: többen a 13 ezer lakosú városban megtelepedett rejtett erőforrások házaihoz vonultak, némelyikbe pedig be is törtek, hogy visszaszerezzék ellopott értéktárgyaikat. A tömeg öt olyan házat rohamozott meg, melyben cigánybűnözők telepedtek meg, akiknek két odúját fel is gyújtották.

 A házakban talált, korábban összelopkodott műszaki cikkeket – így például számítógépeket, televízió-készülékeket, mobiltelefonokat – a behatolók összeszedték, és visszaadták az eredeti tulajdonosaiknak. A tolvaj cigányok azonban sajnos már megléptek, így az igazságtétel pillanatában már nem tartózkodtak a lakóépületekben.

A kisváros polgármestere, Miguel Fernández Baena ugyanakkor az „erőszakos támadások” beszüntetésére szólított fel. „Nem lehetséges a szemet szemért elvének az alkalmazása” – igyekezett csillapítani a kedélyeket a városvezető, hangsúlyozva, hogy a közelmúltban történt bűncselekményeket kivizsgálták, és több személyt is letartóztattak az elkövetett rablásokkal összefüggésben. A tüntetőknek azonban más a véleményük.

Az El Mundo című lap arról tájékoztatott, hogy a rendőrség egy „roma család” három tagját vette őrizetbe a kisvárosban. Ugyanakkor nyomozás indult annak érdekében, hogy kiderítsék, pontosan kik voltak azok, akik a demonstrációt követően behatoltak a cigányok lakta házakba, és visszaszerezték ellopott értékeiket.

Perge Ottó, (Kuruc.info - Romea.cz nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Niedermüller Péter, Erzsébetváros zsidó polgármestere múlt héten tette közzé a Facebook-oldalán, hogy tudomása szerint „neonácik gyülekezőhelye” egy Damjanich utcai pinceklub.

Adolf Hitler álmainak egyike Berlin nagyszabású, pénzt, időt, energiát nem sajnáló átalakítása volt, hogy az a győztes háború után a világ fővárosa lehessen.

A skandináv származású, óészaki nyelvet beszélő kereskedő, hajós és harcos vikingek a 8. század vége és a 11. század között Európa-szerte rettegett harcosokká váltak.

Az újrafegyverkező hitleri Nagynémet Birodalomban fejlesztették ki, és olyan jól sikerült, hogy azóta globálisan mindenki ezt használja.

Legutóbb az izraeli–iráni erőpróbát tárgyalva hangot adtam a kételyemnek azzal kapcsolatban, hogy strukturális gyengesége, elhibázott stratégiai tervezése, rendszerszintű korrupciója és katonai dilettantizmusa miatt az iráni rezsim egyáltalán túlélheti-e ezt a megpróbáltatást.

Alakulatunknak az orosz túlerővel szemben vissza kellett vonulnia, egészen a Stájer Alpokig. Itt ért bennünket a háború vége.

Aszad elsősorban önmagát hibáztathatja a vereségéért, mert túlságosan is Iránra, a Hezbollahra és Oroszországra támaszkodott, és nem gondoskodott arról, hogy megtisztítsa korrupt tisztikarát és modernizálja hadseregét. Semmi ilyet nem tett, és most vesztett.

1987. augusztus 17-én repült világgá a hír, hogy Rudolf Hess, Hitler egykori helyettese, a Nürnbergben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt "nemzetiszocialista háborús főbűnös", a spandaui fegyház utolsó foglyaként, 93 éves korában meghalt.

A Momentum Mozgalom Facebook-bejegyzésben közölte, hogy „megtámadták” egy aktivistájukat a Nordic Sun kulturális központnál.

Július 17-én elhunyt a Die Heimat - korábban NPD - legendás politikusa, Udo Voigt, akit a zsidó sajtó csak náci honatyának és Európa legfeketébb bárányának nevezett. Voidt rövid, de súlyos betegség után tért meg őseihez.

Hollandiában kitették az internetre, hogy kik lehettek nemzetiszocialista aktivisták az országban a német uralom időszaka alatt.

96 évesen elhunyt Ursula Haverbeck, az idős német hölgy, akit „német” bíróság elé állították több alkalommal is, és idén nyáron 1 év 4 hónap börtönbüntetésre ítéltek. A fősodratú sajtó csak „náci nagymamaként” gúnyolta.

Az európai szuverenista jobboldal szőke üdvöskéje, Eva Vlaardingerbroek lelkendezve tudatja egymillió követőjével az X-en, hogy reményei szerint Donald Trump tervezett vámintézkedései „az EU végének a kezdetét” fogják jelenteni, mert visszahozhatják a kétoldalú kereskedelmi megállapodásokat, és így majd összeomlik az EU gazdasági „szükségességének” hazugsága.

Októberben kapta meg a Fővárosi Törvényszék kérelmét az Európai Parlament elnöke, amiben kérik Ilaria Salis mentelmi jogának felfüggesztését. 

Tényleges életfogytiglani börtönbüntetést szabtak ki Kaliforniában egy antiszemita aktivistára. Egy homokos, zsidó egyetemi hallgatót tettek el láb alól még 2018-ban, a 19 éves Blaze Bernsteint.