Kövess minket -on és -en!

A londoni Goldsmiths Egyetem diákszervezete 60:1 arányban leszavazta, hogy megemlékezzenek a holokauszt áldozataira.

Az Sarah El-Alfy nevű oktatási tisztviselő kifejezetten arra buzdította a diákokat, hogy utasítsák vissza a javaslatot, mondván, az "eurocentrikus" és "kolonialista". A tudósítás szerint az egyik diák elmondta, hogy a lépés "arra kényszerítene embereket, hogy olyasmire emlékezzenek, amire esetleg nem akarnak emlékezni", egy másikuk pedig közölte, mivel a szervezetük anticionista, így nem tudják vállalni a megemlékezést.

 Volt, aki szerint azért is kellett nemet mondani a javaslatra, mert az kihatással lett volna a szervezet palesztin-izraeli konfliktussal kapcsolatos álláspontjára. De akadt olyan megszólaló is, aki szerint "fehér ember ne javasoljon lépéseket a genocídiumok elítélésére, anélkül, hogy alaposan át ne gondolná. Ez nincs alaposan átgondolva."

Az egyetem elnöke, Howard Littler azzal próbálta tompítani a készülő botrányt, hogy ő megmondta a diákoknak, hogy a két témát nem kéne összekeverni, különben is, "az egész csak vihar a biliben." Az ügy egyébként egy nappal azután került elő, hogy a diákszervezet leszavazta az Iszlám Állam elítélését és az ellenük harcoló kurd fegyveresek támogatását, mondván, ez iszlamofóbia lenne.

Nagy-Britanniában 2001 óta tartják meg minden év január 27-én - Auschwitz szovjetek általi elfoglalásának évfordulóján - a Holokauszt Emléknapot, amelyen megemlékeznek a darfuri, a kambodzsai és a ruandai tömeggyilkosságok áldozatairól is. Hasonló emléknapot tartanak Németországban, Olaszországban és Lengyelországban is.

Ugyanakkor a Brit Muszlim Tanács kezdetektől fogva kritizálta, és hat éven át bojkottálta is az emléknapot, sürgetve, hogy abba vonják be az iszlamofóbia valamint az izraeli állami terror palesztin áldozatait is. A tanács ezzel magára vonta azt a kritikát, hogy "megkérdőjelezi és relativizálja a holokauszt egyedülállóságát".

A diákszervezet lépése nem egyedülálló példa, hanem ez az általános trend. Míg Franciaországban elsősorban az utcai antiszemita és Izrael-ellenes erőszak jellemző, addig Nagy-Britanniában (és részben Németországban) egyre erősödik az akadémiai és a közszféra, az igazságszolgáltatás, az iskolák egy részének "iszlámosodása" (iszlám tantervek, különjogok és külön imaszobák muszlim diákoknak stb.), egyre több területen érezhető a nem is mindig mérsékelt iszlamista befolyás erősödése, amelyet csak megerősít az iskolákon, egyetemeken tanított és elvárt "politikai korrektség".

Ez pont arra buzdítja a színes bőrű diákokat, amit ők a Goldsmithsen meg is fogalmaztak: a "fehér ember", főleg a "fehér középosztálybeli férfi" kolonialista múltú, lényegében "eredendően rasszista és szexista", úgyhogy minden adandó alkalommal éreztetni kell vele a bűntudatot.

Az viszont érdekes, hogy mindezt a holokauszttal is összehozták.

(zsido.com nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Párhuzamosan, mondhatni teljes szinkronban alakul az évszázadokon át egymás ősellenségének számító, majd a múlt században Németország ellenében szövetségre lépő Nagy-Britannia és Franciaország sorsa.

A német Tigris harckocsi minden bizonnyal a második világháború leghíresebb és legfélelmetesebb harckocsija volt.

A francia származású feledhetetlen Leon Degrelle tábornok (Belgium, 1906-1994) a második világháború utolsó életben maradt nagy, keresztény és jobboldali politikai és katonai vezetője volt.

Napról napra „fokozódik a helyzet” a mesterséges intelligencia (MI) frontján, amelyről az utóbbi időben többször is tudósítottam, és ahol az amerikaiak egyre inkább úgy állnak a kínaiakkal szemben, mint az ukránok az ukrajnai fronton az oroszokkal szemben. Vagyis vesztésre. Nem kicsit, hanem nagyon.

A táborparancsnokság 1944 telének egyik éjszakáján riadóztatott bennünket, és összeállítva egy 70 fős csoportot, kiküldött bennünket Birzsa településre tüzifáért a láger részére. Rettenetes hideg volt, a szél is fújt.

Az Elon Musk által alapított xAI a Grok nevű chatbot kedden több, általa „nem megfelelőnek” minősített közösségi médiás bejegyzését törölte, miután zsidók felsőbbrendűségét hirdető a Rágalmazás Ellenes Liga (ADL) panaszt tett „antiszemita tartalmak” és Adolf Hitler dicsőítését tartalmazó posztok közzététele miatt.

A Mussolini család egykori vidéki háza Olaszország északkeleti részén, Emilia Romagnában található, Forli városában. Az épület tele van a Duce relikviáival: a telefon, amelynek segítségével a római kormányt hívta, egyenruhája, imádott motorbiciklije.

A nemzetiszocialista aktivista, Marla-Svenja Liebich, korábban Sven Liebich, nem kezdte meg börtönbüntetését a chemnitzi női börtönben. A hatóságok most körözik - közölte az ügyészség. Liebich ellen végrehajtási parancs van érvényben.

„Neonáci csoporthoz tartozás”, valamint más „szélsőséges bűncselekmények” gyanúja miatt 20 személyt őrizetbe vett a szlovák rendőrség egy akciója során Pozsonyban - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a pozsonyi kerületi ügyészség közlésére hivatkozva.

Megjelent az Antifa szervezeteket terrorszervezetté nyilvánító kormányrendelet, amiről péntek reggel beszélt a Kossuth rádióban Orbán Viktor. 

Az 1980-as, 90-es évek voltak a futballmezek aranykorszaka, amikor a könnyű poliészterből készült trikók leváltották a kevésbé szellőző és nehéz pamutmezeket.

A második világháború minden karácsonya szomorú volt, azonban 1944 decembere kimondottan komoly megpróbáltatásokat jelentett a budapestiek számára.

Az elmúlt napokban a Budapestet megjárt izraeli turisták lefényképeztek egy horogkeresztes „náci zászlót” a Belvárosban, majd a figyelemfelhívás szándékával posztolták a közösségi médiákban, illetve beküldték egyes portálok szerkesztőségébe.

A német nacionalista zenekar, a Landser, korábban betiltott dala, a „Wacht an der Spree” kapcsán megint komoly hisztériát robbant ki Bajorországban.

A világ legismertebb négerének új száma vírusként terjed a világhálón annak ellenére, hogy szerinte az összes zeneletöltő oldal bojkottálja azt. (Ye Claims His ‘Hitler’ Single Is Banned From ‘All Digital Streaming Platforms’, billboard.com, 2025.05.08.).