Kövess minket -on és -en!

Gyakorlatilag elárasztják az országot a menekültek.

Vannak olyan napok, amikor akár ötszázan is érkeznek. Az EU előírásai miatt, kötelességünk gondoskodni róluk. A legtöbbjük természetesen azonnal menekültkérelmet terjeszt elő, annak elbírálásáig pedig a magyar állam vendégszeretetét élvezik. Sokuk betegen érkezik, így komoly közegészségügyi probléma is fenyeget.

Ha minden így megy tovább, lassan minden vidéki településen lesz 1-2, az állam pénzén fenntartott menekülttábor. Évről évre többen érkeznek, és még több millióan vannak olyanok, akik Észak- és Közép Afrikából szeretnének bejutni az EU területére.

Csak szombaton közel ötszázan érkeztek

Harminchárom csoportban összesen 422 határsértőt fogtak el a rendőrök a polgárőrökkel együttműködve az elmúlt 24 órában Csongrád megye déli részén – tájékoztatta a Csongrád Megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-t.

Szenti Szabolcs közölte, legnagyobb csoportra, 64 koszovói állampolgára, köztük 26 gyermekre pénteken késő este bukkantak Ásotthalom külterületén a járőrök. A határsértők döntő többsége menekültkérelmet terjesztett elő – tudatta a százados.

Vasárnap 9 óráig még csak 190-en jöttek...

A Kelebia, a Bácsalmás és a Hercegszántó Határrendészeti Kirendeltség eljárást indított 145 koszovói, 12 iraki, 20 afgán, 2 kubai, 3 szerb-koszovói, 1 bangladesi és 7 szír állampolgárral szemben, akiket 2014. december 5-én és december 6-án Kunbaja és Kelebia belterületén, valamint Tompa, Csikéria, Kelebia és Hercegszántó külterületein, továbbá egy belépő tehervonaton ellenőriztek a járőrök.

A 32 csoportban érkező külföldiek magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni, ezért a felnőtteket elfogták és a kíséretükben lévő 38 gyermekeket és fiatalkorút a kirendeltség erre alkalmas helyiségében felügyelet mellett helyezték el. Ellenőrzésük alkalmával kiderült, hogy 1 fővel szemben beutazási és tartózkodási tilalmat rendeltek el. Valamennyien menekültstátusz iránti kérelmet nyújtottak be, így átadták őket az illetékességgel rendelkező Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal munkatársainak.

Csongrád megye van a legrosszabb helyzetben

Csongrád megye déli határszakaszán az elmúlt hónapokban jelentősen megnövekedett illegális migrációs nyomás komoly kihívás elé állítja a rendőrséget és a velünk együttműködő polgárőrséget, mezőőrséget. Míg 2013-ban összesen 17 475 felnőtt határsértőt fogtunk el megyénkben, 2014. január 1. és november 30. között 25 476 főt, melyből 3421 fő gyermek.

A folyamatos migrációs nyomás miatt az Országos Rendőr-főkapitányság a Készenléti Rendőrség járőreivel erősítette meg a határrendészeti szolgálatot. A Szegedi Határrendészeti Kirendeltség munkatársait a határsértők őrzésében Csongrád megye más rendőri szervei is segítik. Az idegenrendészeti eljárások gyors és szakszerű lefolytatásában más megyei rendőr-főkapitányságok szakemberi is közreműködnek. A szállító kapacitás bővítésére az Országos Rendőr-főkapitányság 2014. december 5-én egy újabb szállító járművet bocsátott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság rendelkezésére. A kirendeltségen kialakított Egészségügyi Áteresztő Pont a nap 24 órájában biztosítja a határsértők egészségügyi ellátását.

A Honvédség adja át a készleteit

A rendőrség kérésére a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi kihelyezett szervezeti eleme 2014. december 6-tól sátrakat és ágyakat biztosított a kirendeltségnek, melyekben – szükség esetén – további 250-300 migráns elhelyezése megoldott.

Újra kellene gondolni a migrációs politikát

Az EU azon előírása mely szerint menedékérelmének elbírálásáig nem lehet senkint sem kitoloncolni azt az állapotot eredményezte, hogy milliószám kelnek útra a "menekültek". Nagy részük olyan országból érkezik, ahonnan semmi sem indokolja a "menekülést", ennek ellenére nekünk kötelességünk átmenetileg befogadni őket.

A migránsok szervezett embercsempész bandák segítségével próbálnak bejutni valamelyik európai országba. Így gyakorlatilag az EU a szervezett bűnözést is támogatja. Egy bevándorló átlagosan 2-5 ezer euró között fizet a csempészeknek, kiszámolható tehát, hogy mekkora üzletről van szó. A jelen helyzetben az Európai Uniónak az egész migrációs politikáját újra kellene gondolnia.

(alfahir.hu nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Három nemzetiszocialista férfit „jelentős” szabadságvesztésre ítélhetnek, miután bűnösnek találták őket egy leeds-i mecset elleni terrortámadás megtervezésében.

A XX. század első felének jobboldali politikusai közül talán a legfordulatosabb életű, legindulatosabb és egyik legtehetségesebb személye Rajniss Ferenc volt, az 1935-1945 közötti időszak legismertebb újságírója, akit először a szocializmus, majd a nacionalizmus eszméje bűvölt el.

Egy 35 éves zsidó férfit mellkason szúrtak Brooklyn Crown Heights negyedében, miután támadója antiszemita szidalmakat kiáltott – közölték a hatóságok.

Az első magyar származású önkéntesek 1944 nyarán, a bácskai németség körében végrehajtott SS-toborzások, illetve behívások során jelentkeztek szolgálattételre a német Waffen-SS-nél.

Terrorszervezetté nyilvánította az Antifa mozgalmat Donald Trump. Az amerikai elnök a közösségi oldalán jelentette be a döntést, de abból nem derül ki, mely csoportok az érintettek, mivel a szervezet nem rendelkezik központilag meghatározott struktúrával.

Legutóbb az izraeli–iráni erőpróbát tárgyalva hangot adtam a kételyemnek azzal kapcsolatban, hogy strukturális gyengesége, elhibázott stratégiai tervezése, rendszerszintű korrupciója és katonai dilettantizmusa miatt az iráni rezsim egyáltalán túlélheti-e ezt a megpróbáltatást.

1944. október kilencedikétől kezdett el kibontakozni Debrecen és a Hortobágy térségében az a három hétig tartó ütközet, amely a kurszki csata után a második világháború legnagyobb páncélos összecsapása volt.

A kedves történet látott napvilágot egy kaliforniai középiskolában: nyolc középiskolás diák horogkeresztet formált a testével az intézmény futballpályáján, valamint egy Adolf Hitler-idézetet posztoltak mellé a közösségi médiában.

Nemzetiszocialista párttag volt-e a saját nagyapám? Erre a kérdésre mostantól minden német választ kaphat az amerikai Nemzeti Levéltár segítségével, amely először tette közzé az interneten a NSDAP teljes fennmaradt tagnyilvántartását.

A nemzetiszocialista aktivista, Marla-Svenja Liebich, korábban Sven Liebich, nem kezdte meg börtönbüntetését a chemnitzi női börtönben. A hatóságok most körözik - közölte az ügyészség. Liebich ellen végrehajtási parancs van érvényben.

A Hungarista Munkaállam nemzetvezetője és a Nagynémet Birodalom vezére közötti egyetlen személyes tárgyalás 1944 decemberében. 

A múlt hónapban Észak-Karolinában egy fajgyűlölő néger meggyilkolt egy 23 éves ukrán menekültet, Iryna Zarutskát, az esetből politikai ügy kerekedett.

Rádióból hallgattuk a tárgyalást Salzburgban. Élénk figyelemmel kísértük a készülék minden budapesti adását ebben az időben.

1945. február 1-jétől az SS 25. (1. magyar) és 26. (2. magyar) fegyveres-gránátoshadosztályai ismét együtt voltak, s gyakorlatilag e viszonyuk a háború végéig változatlan maradt.

Öt Québecben szolgáló katonát függesztettek fel, miután előkerült egy 2023-as felvétel, amelyen egy házibulin nemzetiszocialista karlendítést mutatnak be.