Zsidó-liberális hisztéria vezette fel a Bayern München és az olasz Lazio visszavágóját, aminek a tétje negyeddöntőbe jutás a Bajnokok Ligájában.

Egyre szélesebb körűvé válik az X (volt Twitter) elleni nagyvállalati hirdetési bojkott, sőt, az amerikai cégek mellett az Európai Bizottság is közölte, hogy felfüggeszti a hirdetéseit az oldalon, mert nem akarja, hogy azok „antiszemita és náci” tartalmak mellett jelenjenek meg.

Körözést adott ki Yaroslav Hunka 98 éves kanadai állampolgár, a Waffen-SS Galícia ukrán hadosztályának veteránja ellen az orosz belügyminisztérium.

Az amerikai típusú káosz legutóbbi franciaországi epizódjának állítólagos katalizátora egy 17 éves arab Lewis Hamilton-imitátor halála volt, akit a rendőrség lelőtt, mert egy belvárosi rodeót követő igazoltatása közben megpróbált elmenekülni az autójával.

„Kaptam már olyan levelet is, hogy ezeket el kellene égetni” – mutat Bácsmegi Gábor, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója azokra a második világháborús tárgyakra, melyek 2019-ben egy családi ház felújításakor kerültek elő.

„A közelgő győzelem lehetőséget ad Németországnak az európai zsidókérdés megoldására, ami véleményem szerint kötelességünk is. A kívánatos megoldás: minden zsidót kitenni Európából.

Úgynevezett „tiltott önkényuralmi jelkép” használatának vádjával bíróság elé állítják Björn Höckét, az Alternatíva Németországnak (AfD) német ellenzéki párt Türingia tartományi vezetőjét – közölte a hallei tartományi bíróság.

Egy angol nemzetiszocialista, akin horogkeresztes zászlókkal, hűtőmágnesekkel és Adolf Hitler portréjával díszített házában ütöttek rajta, gondolatbűnökért került börtönbe Nagy-Britanniában.

Súlyos börtönévekkel fenyegetnek egy fiatal férfit Michigan államban, miután horogkeresztet festett egy zsinagóga falára.

Februárban sorozatos szélsőbaloldali támadások történtek Budapest különböző pontjain, az első hírek szerint az áldozatokat a ruhájuk alapján választották ki az antifasiszta támadók.

Hatéves börtönbüntetést szabott ki csütörtökön a stuttgarti tartományi felsőbíróság egy „szélsőjobboldali német terrorcsoport” vezetőjére.

Kanadában letartóztatták a „Sötét idegent”, az elmúlt évtized egyik legbefolyásosabb nemzetiszocialista propagandistáját.

Diszkréten szállították le a nyomozók Ulain Ferencet a Bécs felé tartó gyorsvonatról. Bár a nemzetgyűlési képviselő és ügyvéd meghallgatása és társainak elfogása minden paláver nélkül történt meg, az ügy mégis nagyot robbant.

Megbüntették Kubában az állami zenei szervezetek hét tisztviselőjét, miután az általuk szervezett halloweeni partin egy Hitler-jelmez nyerte az első díjat – írja az AFP.

1944. április 3-án a déli órákban az amerikai légierő végrehajtotta Budapest ellen az első terrorbombázást a második világháború során.

Az 1945 novemberében kezdődő nürnbergi koncepciós perben a Nagy-Britannia, Franciaország, a Szovjetunió és az Egyesült Államok által létrehozott Nemzetközi Katonai Törvényszék a legyőzött nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 24 prominens katonai, politikai és gazdasági vezetőjének egyoldalú felelősségét állapította meg a második világháború bűneiben.