A 84 éves Bosnyák Imrét, a Nyilaskeresztes Párt egykori propagandistáját, 1997. augusztus 24-én temették a Rákoskeresztúri köztemető 298-as parcellájába.

Egy nacionalista lengyel törvényhozó egy tűzoltókészülékkel oltotta el a hanukai gyertyákat az ország parlamentjében egy zsidókkal tartott rendezvényen, ami nemzetközi hisztériát váltott ki.

Megdöbbentően enyhe ítélettel úszta meg a hírhedt baloldali Antifa-vezér, Lina Engel azt a büntetőpert, amelyet a drezdai Legfelsőbb Bíróság (regionális bíróság) állambiztonsági szenátusa folytatott le 2021 szeptembere és 2023 májusa között.

„Kaptam már olyan levelet is, hogy ezeket el kellene égetni” – mutat Bácsmegi Gábor, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója azokra a második világháborús tárgyakra, melyek 2019-ben egy családi ház felújításakor kerültek elő.

Oroszok és civil román rendőrök vették körül 1945. január 2-án Érdmindszentet. Senki sem távozhatott.

Egy francia zsidó újságíró a Jerusalem Post-nak nyilatkozva mondta el, hogy az utcájában számos épületet megjelöltek az antiszemita aktivisták.

Azokat az ausztrálokat, akik nyilvánosan nemzetiszocialista tisztelgést mutatnak be Victoria államban, tetemes pénzbírsággal vagy akár egy év börtönnel is sújthatják az új törvényjavaslat értelmében.

Rudolf Hess, Adolf Hitler helyettese, a második világháború alatt  szerepet játszó politikusok közül az egyik legkülönösebb és legérdekesebb egyéniség.

A második világháború minden karácsonya szomorú volt, azonban 1944 decembere kimondottan komoly megpróbáltatásokat jelentett a budapestiek számára.

„Vádat emeltek négy férfival és egy nővel szemben, akik egy marokkói férfira a származása miatt támadtak rá” – közölte a Fővárosi Főügyészség az MTI-vel.

A mai Németországban és Ausztriában rendkívül veszélyes vállalkozásra adja a fejét az, aki úgy gondolja, megpróbál kiállni hazája és népe mellett, és ilyen irányú aktivizmust folytat. 

A katonai kíséretek a kora középkor hadviselésének meghatározó szerveződései voltak, harcos fiatal férfiak egy karizmatikus vezető köré gyűlve vettek részt a személyes dicsőséget és vagyonszerzést ígérő hadjáratokban.

Amikor Imrédy személyes származása körül a közismert polémiák folytak, akkor én magam adtam utasítást Kelecsényinek, hogy figyelje meg Imrédyt és figyeltesse meg másokkal is, hogy faji hovatartozása eldönthető legyen.

A szlovák Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) a „náci” ideológia és az SS iránti szimpátia kinyilvánítása miatt ítélt el öt Slovan-szurkolót.

Lapos képernyős televízió, külön mosdó és négy darab emeletes ágy – ilyen körülmények között tartják fogva Ilaria Salist, a milánói terroristát, az antifa támadások első rendű vádlottját.

Hatéves börtönbüntetést szabott ki csütörtökön a stuttgarti tartományi felsőbíróság egy „szélsőjobboldali német terrorcsoport” vezetőjére.