Kövess minket -on és -en!

Várható volt, hogy a német demokrácia rendőrsége lecsap a 86 esztendős Ursula Haverbeckre,

amiért több alkalommal is kifejtette az államilag jóváhagyottól eltérő véleményét a holokausztról. Haverbeck asszony az ARD televízió Panoráma című műsorában személyesen is megszólalhatott. Ami kisebbfajta csoda, hiszen a nemzetben gondolkodókat is meglehetősen ritkán, de a holokausztrevizionistákat szinte sohasem engedik beszélni a nagy nyilvánosság előtt - a „demokrácia” és a „szólásszabadság” legnagyobb dicsőségére.

Arról egyelőre nincs információ, hogy az interjú közvetítése miatt éri-e retorzió az ARD televízió egyes munkatársait illetve vezetőit. A hölgyre azonban már lecsapott a „demokratikus jogállam” ökle: rendőrök szálltak ki az ő, valamint három „hívének” otthonába, és a lakásaikat átkutatták. Nyilvánvalóan bizonyítékokat kívántak begyűjteni a vádemelés előtt. Haverbeck asszonyt „gyűlöletkeltéssel” és „holokauszttagadással” is megvádolhatják. Büntetése akár 5 év börtön is lehet. Az idős asszony az ARD-nek adott nyilatkozatában közölte: ha kell, emelt fővel vonul a börtönbe az igazságért.

Harcunk.info (Kuruc.info/Mindener Tageblatt nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Május elsején a Bikás parkban majálisozott a Mi Hazánk Mozgalom. Tompos Márton, a Momentum elnöke kezdte el verni a tamtamot a közösségi oldalán, hogy az eseményen több karlendítést látott, és egy illetőn Adolf Hitlert ábrázoló tetoválás volt.

Olaszország a zsidó-liberális történészek ítélete szerint mind a mai napig „nem nézett szembe” az 1922-tól 1943-ig tartó időszakkal.

A második világháború minden karácsonya szomorú volt, azonban 1944 decembere kimondottan komoly megpróbáltatásokat jelentett a budapestiek számára.

Napról napra „fokozódik a helyzet” a mesterséges intelligencia (MI) frontján, amelyről az utóbbi időben többször is tudósítottam, és ahol az amerikaiak egyre inkább úgy állnak a kínaiakkal szemben, mint az ukránok az ukrajnai fronton az oroszokkal szemben. Vagyis vesztésre. Nem kicsit, hanem nagyon.

Diszkréten szállították le a nyomozók Ulain Ferencet a Bécs felé tartó gyorsvonatról. Bár a nemzetgyűlési képviselő és ügyvéd meghallgatása és társainak elfogása minden paláver nélkül történt meg, az ügy mégis nagyot robbant.

Becslések szerint mintegy 200 ember vett részt a nemzetiszocialista felvonuláson Svédországban, amely a 17 éves skinhead, Daniel Wredström meggyilkolásának 25. évfordulóján elevenítette fel az emlékére rendezett salemi menetet.

Egy friss YouGov európai közvélemény-kutatás szerint az európaiak (hat európai nemzet) nagy többsége immár ellenszenvet érez Trump Amerikájával szemben (a franciák 62, az olaszok 63, a britek 64, a spanyolok 66, a németek 72, a dánok 84 százaléka).

Rákosi néhány bőrönddel, felesége és orvosa társaságában utazott a Szovjetunióba. Abban reménykedett, hogy néhány hét, esetleg néhány hónap múlva visszatérhet Magyarországra, de végül a Szovjetunióban érte a halál.

Tíz éve T. L. és dr. Kőfaragó-Gyelnik Vilmos barátaimmal a budai hegyek s villák között sétálgattunk. Tele aggodalommal mérlegeltük a lehetőségeket és tárgyaltuk meg Horthy Miklós kormányzó október 17-re tervezett, de a német elhárító szolgálat által már ismert „kiugrási szándékát”.

Az Egyesült Államok példáját követve az Antifa mozgalom terrorszervezetté minősítését kezdeményezte a magyar kormány az Európai Unióban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.

1944. október kilencedikétől kezdett el kibontakozni Debrecen és a Hortobágy térségében az a három hétig tartó ütközet, amely a kurszki csata után a második világháború legnagyobb páncélos összecsapása volt.

A Mussolini család egykori vidéki háza Olaszország északkeleti részén, Emilia Romagnában található, Forli városában. Az épület tele van a Duce relikviáival: a telefon, amelynek segítségével a római kormányt hívta, egyenruhája, imádott motorbiciklije.

Bárhogy is zajlott le a magyar állam Kárpát-medencébe költözése, azaz a honfoglalásnak nevezett folyamat, annyi tény, hogy a környező nagyhatalmaknak nagyon nem tetszett.

Amerika egy paródia, az ezredforduló óta már csak önmaga karikatúrája, szó szerint egy banánköztársaság. „Amikor megszületsz ebben a világban, kapsz egy jegyet a cirkuszba. Ha Amerikában születsz, az első sorban foglalhatsz helyet.” (George Carlin) 

A német rendőrség a minap másodszorra hajtott végre több tartományban razziát a Der Schelm nevű nemzetiszocialista könyvkiadó ellen. Ezzel egyidőben Spanyolországban és Lengyelországban is végrehajtottak az ottani hatóságok házkutatásokat a német rendőrállam kérésére.