Kövess minket -on és -en!

Liberális őrjöngést váltott ki a Floridai Egyetem Gainesville-i kampuszán az amerikai szélsőjobb emblematikus figurájának, Richard Spencernek megjelenése és beszéde.

Rendkívül feszült helyzetben, rendőrök és barikádok gyűrűjében tartotta meg előadását Richard Spencer, az Egyesült Államok egyik leghírhedtebb neonácija, a montanai székhelyű Nemzeti Politikai Intézet (NPI) elnevezésű intézmény igazgatója.

Rick Scott, Florida kormányzója már szerdán rendkívüli állapotot hirdetett abban a megyében, ahol az egyetemi kampusz található, mozgósította a Nemzeti Gárdát és megerősítette a rendőri jelenlétet is. Az egyetemhez vezető utakat csütörtökön lezárták.

Spencert már az egyetem épületéhez vezető úton tüntetők fogadták. "A nácik menjenek haza!" - kiáltották oda a fehérek felsőbbrendűségét hirdető szónoknak. "Én nem megyek el innen, mi erősebbek vagyunk, mint ti, és ezt ti is tudjátok!" - kiáltotta vissza Richard Spencer.

A Miami Herald című lap tudósítása szerint a Spencer-támogatók azt skandálták a tüntetőknek: "nem fogtok a helyünkbe lépni". Ugyanezt a mondatot skandálták Spencer hívei az augusztusban a virginiai Charlottesville-ben tartott és véres összecsapásokba fulladt tüntetésen.

Az előadást Richard Spencer végül nem is az egyetem egyik épületében tartotta meg, hanem a kampusz közelében lévő művészeti központban. A beszédben a fehér felsőbbrendűségről alkotott nézeteit fejtegette, ám nem vette igénybe az előadásához biztosított két órát, hanem jóval előbb befejezte mondandóját, és távozott. Egyelőre nem derült ki, hogy az előadást hányan hallgatták, s nem tudni azt sem, hogy a rendelkezésre álló 700 jegy közül hányat adtak el. A rendezvény végül rendzavarás nélkül zárult.

Kent Fuchs, az egyetem rektora közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta, hogy nem ért egyet a Richard Spencer által képviselt rasszista nézetekkel. A rektor később Twitter-üzenetben rögzítette: "azokkal tartok, akik visszautasítják és elítélik Spencer aljas és megvetendő üzenetét".

Kövess minket -on és -en!

A tegnapi beiktatási ebéd utáni rendezvény első felszólalója, Elon Musk lelkes mozdulatokkal ünnepelte, hogy Trump beiktatási beszédében beszélt egy lehetséges Mars-expedícióról.

A világ legnagyobb darabszámban eladott autójának számító, a történelemben először húszmillió példányban legyártott, egy korszak jelképének is tekinthető Volkswagen Bogár ötlete Hitler fejéből pattant elő, a terveket pedig Ferdinand Porsche készítette. 

Adolf Hitler álmainak egyike Berlin nagyszabású, pénzt, időt, energiát nem sajnáló átalakítása volt, hogy az a győztes háború után a világ fővárosa lehessen.

Összesen mintegy százan, főleg idős emberek vettek részt azon a rendezvényen, melynek célja a Budapest 80 évvel ezelőtti „felszabadítására” való megemlékezés volt.

Miután egy ruandai néger „fiatal” azt adta, ami lényege, vagyis fehérek mészárlásába kezdett, szerte az Egyesült Királyságban demonstrációk kezdődtek, melyek gyakran csaptak át erőszakos megmozdulásokba.

Joseph Goebbels egykori birodalmi propagandaminiszter birtokának fenntartása drága, de felújítani még költségesebb lenne, mivel hagyták rohadni az elmúlt évtizedekben.

Az alábbi írás eredetileg Substacken jelent meg egy Zander nevű szerzőtől, aki a fehér emberek egyre nagyobb öntudatra ébredését vizsgálja az elmúlt év és az angliai események kapcsán.

Több mint ezerkétszáz nacionalista vonult fel szombaton délután Drezda belvárosában, hogy megemlékezzenek az 1945-ös angol-amerikai terrorbombázás áldozatairól. A békés demonstrációt azonban jelentős antifasiszta őrjöngés is kísérte.

Geopolitikai szempontból semmi sem indokolja, hogy Európa az Egyesült Államok „szövetségese” (valójában csatlósa) legyen, ezért az atlantista projekt nem más, mint amerikai megszállás meghatalmazott (proxy) útján.

Az esztergomi Kaleidoszkóp Házban rendezik a Blanket Hill koncertjét. A luxemburgi antifa zenekar az eseményre készült plakátjával egyértelmű és erőszakos üzenetet fogalmazott meg, mely a tavaly februári támadásokra emlékeztet.

A belga főváros, Brüsszel egyik éke az Atomium, amit az 1958-as világkiállításra készítettek. Ugyanerre az expóra egy másik, teljesen őszinte, ma már elképzelhetetlen bemutatót is létrehoztak.

Nem nehéz elképzelni, hogy valaki, aki lendületet és fejlődést hoz egy pénzügyi és gazdasági válság utáni világba, az szerethető ember, mi több, imádat tárgya. Adolf Hitlert pedig olyan rajongás vette körül, mint ma bármelyik popsztárt. Erről tanúskodnak a neki írt levelek is.

Mindig bátorító, amikor a tudományos felfedezések megerősítik azt, amit az emberek mindig is tudtak. Különösen így van ez manapság, amikor a józan észt elnyomják, de a tudomány mégis megerősíti azt (ami ilyen esetekben forradalminak tekinthető).

A tábori lelkész letörten lépett be a pasewalki kórház első világháborús sebesültekkel teli kórtermébe.

A 64 éves Ian Pitkin egy lakhatási vita miatt döntött a gyújtogatás mellett 2024 márciusában, amit antiszemita érzelmek is motiváltak.