Kövess minket -on és -en!

Nem véletlenül, mert a nagy múltú város afrikai és muzulmán bevándorlók bűntanyájává züllött, cionista támogatással.

Országszerte természetesen nem áll (még) ilyen jól az AH, de több korábbi felmérés szerint is vezető helyen tanyáznak 20-22 százalékkal. Az AH 7 százalékkal került a parlamentbe, ahol 3 év alatt megháromszorozta táborát. Mert, ellentétben a Jobbikkal nem alkudott meg a cionistákkal, nem paktált le az iszlámmal, sem a kormánnyal.

Az Arany Hajnal a Jobbik támogatásának mindössze egyharmadát kapja évente (vagyis csak kapta, mert a rezsim letiltotta), vásárlóerő-értéken még kevesebbet, hiszen Görögország drágább. Mégis, eleve kisebb költségvetésüket, sőt, fizetésük nem kis részét is szinte kizárólag szociális akciókra és polgári önvédelemre költötték.

Iliasz Kasziriadisz, az Arany Hajnal főpolgámester-jelöltje és szóvivője jelenleg 55,5 százalékon áll. A cionista rezsim, miután törvénytelenül bebörtönözte a párt elnökét, Nikosz Mihaloliakoszt és több más képviselőjét, majd törvénytelenül letiltotta a párt állami támogatásának folyósítását, most azon mesterkedik, hogy a választásokról valahogy kizárassa az AH-t. A nép reakciója: egyre népszerűbb az Arany Hajnal.

Néhány tipikus kép Athénből. A muszlim és afrikai bevándorlók először mindenütt a fővárost szállják meg (lásd London, Párizs, Brüsszel, Berlin stb)

Ez nem a gettó. Csupán az athéni közgazdaságtudományi egyetem előtti utcakép

Ez nem a gettó. Csupán az athéni közgazdaságtudományi egyetem előtti utcakép Ez már a az athéni gettók egyike, ahol fehér kereszténynek lenni nem életbiztosításEz már a az athéni gettók egyike, ahol fehér kereszténynek lenni nem életbiztosítás

A néger örömlányok tömegesen hozzák be az AIDS-t Görögországba (is)A néger örömlányok tömegesen hozzák be az AIDS-t Görögországba (is)

(MagyarHajnal.com nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Június 1-jén, szombat hajnalban az ausztrál National Socialist Network tagjai gyülekeztek a melbourni Northland Bevásárlóközpont előtt, hogy fehér fajvédő tüntetést tartsanak.

A Magyar Március 1946 óta nemcsak a szabadságharcot jelenti nekünk, hanem miként az 1849-es és 1956-os október, a mártíromságot is. 1946. március 12-én végezték ki Szálasi Ferenc Nemzetvezetőt.

Mind a mai napig széles körben elfogadott az a téves nézet, miszerint a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 1941. június 22-én egy meglepett, katonailag felkészületlen Szovjetuniót támadott meg, amelynek Németországgal szemben semmiféle agresszív szándéka nem volt.

Bár a kommunisták rémtettei közül a Magyar GULAG, azaz a recski haláltábor története viszonylag jól feltárt, ennek ellenére vannak olyan történések, amelyek bár Recskhez kötődnek, mégis alig, vagy egyáltalán nem ismertek.

Donald Trump külpolitikai hiperaktivitása nemcsak az egyre jobban a körmére égő Epstein-ügyről való figyelemelterelést szolgálja, hanem az amerikai gazdaság és a dollár mind súlyosabb gyengélkedését is jótékony homályban tartja.

Május elsején a Bikás parkban majálisozott a Mi Hazánk Mozgalom. Tompos Márton, a Momentum elnöke kezdte el verni a tamtamot a közösségi oldalán, hogy az eseményen több karlendítést látott, és egy illetőn Adolf Hitlert ábrázoló tetoválás volt.

Amióta megnyílt, azóta áll szélsőbaloldali támadások középpontjában a Nordic Sun Kulturális Központ Budapest VII. kerületében, írja a Magyar Jelen.

Az 1944. évi fogságba esésem után a zaporozsjei 100/1-es hadifogolylágerben kerültem. Repülőgépgyárba jártunk munkára. 

A melbourne-i nemzetiszocialista Jacob Hersant elmondta: örül, hogy visszanyerte szabadságát, miután letöltötte egyhónapos börtönbüntetését „tiltott náci tisztelgés nyilvános bemutatása” miatt.

A Hungarista Munkaállam nemzetvezetője és a Nagynémet Birodalom vezére közötti egyetlen személyes tárgyalás 1944 decemberében. 

A nemzetiszocialista aktivista, Marla-Svenja Liebich, korábban Sven Liebich, nem kezdte meg börtönbüntetését a chemnitzi női börtönben. A hatóságok most körözik - közölte az ügyészség. Liebich ellen végrehajtási parancs van érvényben.

A The Base nevű nemzetiszocialista akciócsoport újra aktivizálta magát az Egyesült Államokban, és paramilitáris kiképzőtáborokat hirdet – írja a brit The Guardian.

Az amerikai–kínai vámháborúban átmenetileg fegyverszünet van érvényben, a frontvonalak megmerevedtek, a szembenálló felek készülnek a végső (?) összecsapásra.

w A katolikus és nemzeti érzelmű diák, Quentin Deranque ügye, akit több mint egy héttel ezelőtt az Antifa terrorszervezethez köthető militánsok meglincseltek és meggyilkoltak továbbra is megrázza a francia társadalmat.

Az Elon Musk által alapított xAI a Grok nevű chatbot kedden több, általa „nem megfelelőnek” minősített közösségi médiás bejegyzését törölte, miután zsidók felsőbbrendűségét hirdető a Rágalmazás Ellenes Liga (ADL) panaszt tett „antiszemita tartalmak” és Adolf Hitler dicsőítését tartalmazó posztok közzététele miatt.