Kövess minket -on és -en!

Egyre sűrűbben jelennek meg "rasszista" falfirkák Stockholm utcáin.

Legutóbb a Vasa Real iskola falain tűntek fel az őslakosok tiltakozásai, amelyben a svéd tanterv mellett héber és zsidó kultúrát, nyelvet és vallást is magában foglaló kiegészítő órákat is lehet választani – írja az MTI. Az iskola falaira horogkereszteket és antiszemita szlogeneket festettek, például az "Undorító zsidók" és "Heil Hitler" feliratok jelentek meg az iskola falán.

Az angol nyelvű svéd portál, a The Local azt írja, egy dühös zsidó szülő arról panaszkodott Twitterén, hogy a lányának "náci feliratokkal" kell találkoznia az iskolájában egy átlagos hétfő reggel.

Johanna Engman, az iskola igazgatónője "borzalmasnak és elfogadhatatlannak" nevezte a történteket. A falfirkákat másnap reggel eltávolították.

Ugyanabban a kerületben egy másik oktatási intézmény, egy "multikulturális" vagyis fajilag kevert családból származó gyerekeket befogadó gimnázium is a nacionalista svédek célkeresztjébe került.

A két eset annyira nem egyedi, hogy múlt hét végén is négy ember sebesült meg Malmö városban, ahol egy feminista tüntetésen részt vevő szélsőbalos aktivisták és a Svéd Demokraták nevű "neonáci" bélyeggel ellátott párt tagjai csaptak össze. Januárban ismeretlen elkövetők egy stockholmi mecset kapujára is festettek horogkereszteket.

Tetteikért jelenleg is bírósági eljárás folyik egy svéd nemzetiszocialista mozgalom tagjai ellen, akik a főváros egyik negyedében összetűzésben keveredtek a bevándorlást és a rasszok közötti keveredést népszerűsítő felvonulás résztvevőivel. A tüntetők a környéken elszaporodó "náci graffitik" ellen próbáltak tiltakozni.

A szélsőliberális svéd kormányzat nyitott határok politikájának eredményeképpen 2003 óta Svédország lakossága 500 ezer fővel, 9.3-ról 9.8 millióra emelkedett, a bevándorlók szinte kizárólag a III. világból származó, az európai kultúrát nem ismerő, a svéd nyelvet nem beszélő, muzulmán vallású arabok és afrikai négerek.

Kövess minket -on és -en!

"A védők létszámát az ostromot vezető Malinovszkij marsall jelentősen túlbecsülte, mivel nem sikerült az eredetileg tervezett 2-3 hét alatt elfoglalni a várost, Sztálin felé igazolásképpen a "hiányzó" hadifogoly-létszámot civilekkel, egyenruhás postásokkal, kalauzokkal, vasutasokkal, de sokszor nőkkel és gyerekekkel is pótolták (Malenkij robot), akiket elit kommandósként mutogattak. Több tízezren lettek úgy évekre hadifoglyok, hogy egy hadseregnek sem voltak tagjai..."

1944. február 15-21. között Magyarországra látogatott Lorenz SS-Oberführer, a VoMi vezetője, hogy tárgyalásokat folytasson Basch népcsoportvezetővel a toborzások eddigi elért és a jövőben elérendő eredményeiről.

Az utóbbi időben egyre erősödik Nyugaton azoknak a politikai-gazdasági köröknek a hangja, amelyek mindenre képesek, hogy belezavarják országaikat egy szélesebb körű, akár világméretű háborúba Oroszország és/vagy Kína ellen.

Francis Fukuyama, aki a „történelem vége” jóslatával elfuserált Nostradamus-epigonnak bizonyult, most időben felszállt a mozgó vonatra, és másokkal együtt észrevette a nyilvánvalót, miszerint „Trump hatalma omladozik a MAGA-mozgalomban”.

1915. június 23-án kezdődött az a több mint két évig elhúzódó összecsapás-sorozat az észak-olaszországi Isonzó folyó mentén, amelyben az első világháborúban elesett több mint ötszázezer magyar katona mintegy fele lelte halálát.

Magyarországon köztudomásúlag zéró tolerancia érvényesül az antiszemitizmussal szemben, ami kiterjed Izrael bírálatára is. A magyarok körében nyilvánvalóan teljes nemzeti konszenzus mutatkozik legalább e tekintetben.

Szeptemberben Hans Velten Reisch flensburgi üzlettulajdonos szemita felháborodást váltott ki a boltjára ragasztott felirattal, amely így szólt: "Zsidóknak tilos ide belépni! Semmi személyes. Nincs antiszemitizmus. Csak ki nem állhatom magukat."

Az 1944. december 22-én megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány még Debrecenben volt, amikor magyar területekről elhurcolt civilek hozzátartozói a kormány közbenjárását kérő levelek ezreit küldték a Külügyminisztériumba.

Egy 35 éves zsidó férfit mellkason szúrtak Brooklyn Crown Heights negyedében, miután támadója antiszemita szidalmakat kiáltott – közölték a hatóságok.

„Magyarország egy Franciaországban menedékstátuszt kapott szír antifasiszta kiadását kéri, akit a magyar hatóságok azzal vádolnak, hogy erőszakcselekményeket követett el egy budapesti gyűlésen” – közölte a párizsi fellebbviteli bíróság.

Gázában zavartalanul folytatódik a népirtás? Lépjünk tovább. Trump elsumákolja az Epstein-akták nyilvánosságra hozatalát? Felejtsük el az egészet. Cincinnatiban fehéreket lincselnek a négerek? Mindennapos eset, kit érdekel.

Az Elon Musk által alapított xAI a Grok nevű chatbot kedden több, általa „nem megfelelőnek” minősített közösségi médiás bejegyzését törölte, miután zsidók felsőbbrendűségét hirdető a Rágalmazás Ellenes Liga (ADL) panaszt tett „antiszemita tartalmak” és Adolf Hitler dicsőítését tartalmazó posztok közzététele miatt.

A történészek által Göringnek tulajdonított alábbi levél először az angliai „The Independent Nationalist”-ban jelent meg.

Bár a Harmadik Birodalomban leginkább a férfiak töltöttek be befolyásos szerepet, akadtak olyan asszonyok is, akik vezető pozíciót kaptak. Közéjük tartozott a birodalom legmagasabb rangú nője, Gertrud Scholtz-Klink is.

Az amerikai–kínai vámháborúban átmenetileg fegyverszünet van érvényben, a frontvonalak megmerevedtek, a szembenálló felek készülnek a végső (?) összecsapásra.