Aki nem volt a fronton, nem tudja elképzelni, milyen érzés napról-napra embereket ölni. Ellenfeleid jönnek feléd, lőnek, még nem találtak el, de menekülni nincs idő.

Gyászhírek és gyásztáviratok a gyászkeretes újságokban, sírva dolgozó munkásnők a hangulatjelentésekben, és az időjárás-jelentést is kiszorító rádióközvetítések.

A katonai kíséretek a kora középkor hadviselésének meghatározó szerveződései voltak, harcos fiatal férfiak egy karizmatikus vezető köré gyűlve vettek részt a személyes dicsőséget és vagyonszerzést ígérő hadjáratokban.

Az 1945 előtti korszak egyik legtisztább, legnagyobb képességű magyar államférfia, Bárdossy László volt az első, aki vértanúhalált halt a Rákosi Mátyás és Nagy Ferenc által állított kivégző oszlopok előtt.

A világ félrevezetett népei, főként az amerikai demokrácia szemében ma is úgy él a hajdanvaló „Csehszlovákia”, mint a „humanizmus és a becsület, a jólét ás szocialista igazságosság” hazája – ezzel szemben persze a régi Magyarországot szeretik úgy feltüntetni a csehek, mint a feudalizmus, a reakció, túlzó sovinizmus földjét.

1945. január 24-én munka után hazafelé menet Budapesten, a Bethlen Gábor utcában mellém toppant két tatárképű szovjet katona, és fegyverrel egy közeledő, civilekből álló csoportba kényszerített.

Kannibálszigetnek vagy a halál szigetének nevezik a Szibériában, az Ob folyó mentén található Nazino-szigetet, amely a sztálini terror egyik legsötétebb fejezetének helyszínéül szolgált.

A biztonsági erők több száz fegyvert, valamint horogkeresztes zászlókat és kellékeket foglaltak le Ausztriában hazafias motorosokhoz köthető ingatlanokban.

Mint tüzér – aki megjárta a Don-kanyar poklát – 1944. november 4-én estem szovjet fogságba Dunaföldvárnál.

Halála óta számos összeesküvés-elmélet terjed, miszerint legszűkebb környezete megölte, hogy Berija megfojtotta, vagy újabban: patkányméreggel végeztek vele, miközben pár nappal később pedig a hasonmásával rendezték meg a „hivatalos” halálát.

A szélsőjobboldali zenei színtéren nem ritka, hogy a zenekarok fel- és átdolgozzák más bandák közkedvelt dalait. Például az angol Skrewdriver és a német Landser különösen sok nép fiait megihlette.

A faji háborúra való előkészletek, illetve „terrorösszeesküvés” miatt ítéltek el finn nemzetiszocialista fiatalokat.

A Haus am Bogenseet az a Film Heritage Inc. vásárolta meg, amely a Panama-iratokban az ukrán first lady résztulajdona volt.

Ismét nyilatkozott antifa erőszaktevő Ilaria Salis börtönben szerzett barátnője, Carmen Giorgio, hogy a magyar börtönállapotok „rémségeiről” beszéljen.

Kétségtelen, hogy 2023. október 7-ét az izraeli hadsereg (IDF) fennállásának eddigi leggyászosabb napjaként fogja nyilvántartani a hadtörténet.

Az egykori SS-tagok végzetes fogyatkozásával már egyre nehezebb háborús pereket rendezni, ezért újabb és újabb ajvékolni való után nézve több osztrák tartományról is „kiderítették”, hogy ott még mindig „nácik által komponált himnuszok” vannak érvényben.