Habár Benito Mussolinit, a Ducét 1945-ben, 61 évesen kommunista partizánok bestiálisan meggyilkolták, a dinasztia a mai napig meghatározó az olasz politikai és közéletben, leginkább Alessandra Mussolini miatt.

Újabban a gázai tragédia elhomályosította azt a még tragikusabb tényt, hogy az ukrajnai testvérháborúban immár két éve gyilkolja egymást a világ legveszélyeztetettebb demográfiai kisebbsége, a világnépesség alig 2 százalékát (!) képviselő javakorabeli (20–40 éves) fehér férfi, eddig több százezres veszteséget okozva önmagának.

Antonio Tajani olasz külügyminiszter és Carlo Nordio igazságügy-miniszter közös közleményt adott ki arról, hogy tiszteletben tartják Magyarország szuverenitását, és nem avatkoznak bele a letartóztatásban lévő olasz antifa-terrorista ellen zajló eljárásba.

Úgynevezett „tiltott önkényuralmi jelkép” használatának vádjával bíróság elé állítják Björn Höckét, az Alternatíva Németországnak (AfD) német ellenzéki párt Türingia tartományi vezetőjét – közölte a hallei tartományi bíróság.

Egy idős német asszonynak, aki személyesen ismerte, hiszen munkaadója volt, a név – Adolf Hitler – mosolyt csalt az arcára, nem pedig borzongást.

A német munkásoknak kedvező első munkareformok egyike a fizetett évi szabadság létrehozása volt.

Kétségtelen, hogy 2023. október 7-ét az izraeli hadsereg (IDF) fennállásának eddigi leggyászosabb napjaként fogja nyilvántartani a hadtörténet.

Az tény, hogy november 4-én hajnalban a szovjet csapatok ismét rátörtek Budapestre, Nagy Imre a Jugoszláv nagykövetségre menekült. Az viszont egyáltalán nem igaz, hogy ezen a napon leverték volna a szabadságharcot. Sőt.

A keletről érkező hírek hatására a magyar lakosság rettegett a Vörös Hadsereg katonáitól. A szovjetek 1944. augusztus 26-án értek magyar területre az Úz völgyében, komoly harcok közepette vonultak nyugat felé, míg a front 1945 áprilisában átvonult az országon.

A Pesti Srácok információja szerint a német szövetségi főügyész gyilkossági kísérlet miatt nyomoz a szélsőbaloldali Lina Engel, Johann Guntermann és Tobias Edelhoff ellen.

Egy fehér nacionalista szervezet vezetője köztéri matricákkal, valamint Adolf Hitler és a Nagynémet Birodalom plakátjival az otthonában is faji gyűlöletet szított – közölte a brit koronabíróság.

Kanadában letartóztatták a „Sötét idegent”, az elmúlt évtized egyik legbefolyásosabb nemzetiszocialista propagandistáját.

A mai Magyarország 10 millió lakosának túlnyomó többsége, ha a Rajk nevet hallja, kizárólag a tragikus sorsú Rajk László, egykori kommunista belügyminiszter nevére asszociál, s az ő életútjából főleg a kivégzésére, majd a 7 évvel későbbi dísztemetésére emlékezik.

A cionista német hatóságok vizsgálódnak, ugyanis egy olyan videó terjedt el, amelyben egy hazafias viseletbe öltözött férfi osztogatott léggömböket óvodásoknak.

Pénzgyűjtésbe kezdett a 2023-as antifa támadások kitervelőjének és elsőrendű vádlottjának, Ilaria Salisnak családja.

Az angolszász szövetségesek 1943 nyarán elkezdett és a második világháború végéig megállás nélkül folytatott hadászati bombázóoffenzívája füstölgő romhalmazzá változtatta Németországot, ami bosszúért kiáltott az égre.