A rezsim intenzív pszichológiai hadviselést folytat az őshonosok ellen, nehogy olyan következtetéseket vonjanak le, amelyek megkérdőjeleznék a tömeges bevándorlást és a többrasszú társadalmat.

Az ausztrál szövetségi kormány törvénymódosítást kezdeményez a nemzetiszocialista karlendítés betiltásáról is.

A gyűjtőtáborba kerülésünk után napokon belül szájról szájra járt a hír, hogy itt kapjuk meg azt az igazoló papírt, amivel biztonságosan hazaindulhatunk. 

Rájöttem, hogy egy próféta veszett el bennem – de szerencsére meglett. A frankisztáni permanens arabjárás (vö. tatárjárás) legutóbbi menetével kapcsolatos eszmefuttatásomat azzal zártam, hogy a rezsim egyik válasza a történtekre az lesz, hogy további fehér adópénzekkel igyekszik majd betömni az országra szabadított Mohamedek és Fatimák millióinak egyre mohóbb száját. És mit ad Allah, igazam lett.

A „magyar forradalomért való lelkesedés” miatt, vagy 1956-ot csupán ürügyként felhasználva 257 személy ellen alkalmaztak megtorlást a Szovjetunióban. 

A berlini rendőrség és az Állami Bűnügyi Rendőrség vizsgálatot indított az Alternatíva Németország (AFD) ellen, amiért a párt székházának teraszára egy integető hóemberfigurát helyeztek ki.

Az amerikai neobolsevik rezsim feudális hierarchiájában értelemszerűen legfe­lül tanyázó, sőt egyenesen piedesztálra emelt feketék elsősorban a rabszolga őseik által a déli gyapotföldeken végzett ingyenmunka kompenzálásaként akarják kirázni a gatyájukból fehér hűbéreseiket.

Kun András 1911-ben született Nyírbátorban. Bölcsészeti és teológiai tanulmányait Rómában folytatta. 1941-ben szentelték pappá, majd minorita szerzetesként a kézdivásárhelyi rendházba került.

A frankfurti zsidó szupremácisták Németországban elsőként indítottak el egy olyan alkalmazást, amely az antiszemiták elleni küzdelemben segít azáltal, hogy figyelmezteti a zsidókat a potenciális „biztonsági fenyegetésekre”.

A brazil Nemzeti Emberi Jogi Tanács nevezetű szervezet különböző felméréseken alapuló tanulmánya szerint „riasztóan növekszik a náci csoportok jelenléte” a dél-amerikai országban. 

Gabriele Marchesi szabadonengedéséről a milánói fellebbviteli bíróság döntött, amely elutasította Magyarország kiadatásra vonatkozó kérését, írja a Magyar Jelen a Milano.corriere.it nyomán.

Nagyjából tizenkét kommunista jelent meg a IV. kerületi Tanácsköztársaság-szobornál, hogy méltassa a Kun (Konh) Béla-féle vörös terrort. Velük szemben kétszer ennyi hazafi fejezte ki nemtetszését – írja a Magyar Jelen.

A lakókat kiráncigálták lakásukból, majd őrizetbe vették: ismét botrány Gregor Lange és a dortmundi rendőrség körül!

A jugoszláv légierő 1941. április 7-i szegedi és pécsi légitámadását, az 1941. június 26-i ismeretlen eredetű kassai bombázást, illetve a Budapestet ért 1942. szeptember 4–5-i és 9–10-i éjszakai szovjet légitámadást követően, az ország területének, ipari és közlekedési csomópontjainak rendszeres és folyamatos bombázása 1944. április 3-án vette kezdetét.

A faji háborúra való előkészletek, illetve „terrorösszeesküvés” miatt ítéltek el finn nemzetiszocialista fiatalokat.

Amint azt tudjuk, a Fidesz „nemzeti és keresztény” rendszerében nincs helye annak, hogy a hazafiak közterületen megemlékezzenek az 1945-ös budavári kitörés hőseiről, ellenben a szélsőbaloldali antifasiszta csoportok a tavalyi események dacára is demonstrálhatnak a mai napon.