ver-es-becsulet-kapucnis-pulover
landstorm-nederland-2-polo
hugin-es-munin-polo
viking-fekete-nap-polo
rudolfhess-a-beke-martirja
white-pride-world-white-polo
charlemagne-polo
reenactor-polo

A Budapesti Rendőr-főkapitányág határozatot adott át az Erő és Elszántság budapesti alapszervezeti elnökének számára, amelyben az Erő és Elszántság által 2017. szeptember 9-ére tervezett budapesti megemlékezést és demonstrációt megtiltotta.

Domokos Endre János, a Pax Hungarica Mozgalom vezetője kilenc esztendővel a zászlóbontás után néhány nappal ezelőtt közleményben jelentette be a szervezet feloszlatását.

Ha párttá alakulunk, a jövő évi országgyűlési választáson is megméretjük magunkat – mondta a Magyar Időknek adott interjúban a nemrég alakult Erő és Elszántság mozgalom egyik alapítója, a Betyársereg vezetője.

A pártalakításról, mozgalmi munkáról, valamint zsidókról, cigányokról és homoszexuálisokról kérdezték Tyirityán Zsoltot, a Betyársereg vezetőjét a HírTV-ben.

A Betyársereg nemrég megalakult Győri Klánjának vezetője, Bachman Tamás egy tapasztalt hazafi. A Kyokushin karate és a sport mellett a migránsbűnözésről is közeli képet kaphatunk tőle, illetve betekinthetünk egy Betyársereg klán alapításának részleteibe is. 

meine-ehre-hei-t-treue-himzett-galleros-polo
tizennegy-szo-pulover
wewelsburg-schwarze-sonne-polo-2
maria-theresia-polo
leibstandarte-triko-ferfi
tizennegy-szo-pulover
michael-wittmann-tiger-ace-t-shirt
schwarze-sonne-triko-ferfi

Maradj velünk kapcsolatban!