Bár a mi hazánkos Novák Előd kérésére előbb tömegsport-rendezvényként felvette az állami szervező a Kitörés emléktúrát az Olimpiai Ötpróba Programba, később azt törölte.

A korabeli német sajtóban csodafegyverként (Wunderwaffe) emlegetett rakéta a mai robotrepülőgépek elődjének tekinthető.

Bocsánatkérő közleményt adott ki a Michigani Állami Egyetem, miután a szombat esti meccs előtt Adolf Hitler képe jelent meg az eredményjelzőn – írja a CNN nyomán a 24.

A magyar származású önkéntesekből felállítandó Waffen-SS hadosztályok ügyében a tárgyalások még a Lakatos-kormány idején megkezdődtek. Az írásbeli, előzetes megállapodást végül is Beregfy Károly, a Szálasi-kormány honvédelmi minisztere és Otto Winkelmann, a magyarországi német SS- és rendőri erők parancsnoka 1944. október 23-án írta alá Budapesten.

A Hetek című filoszemita lap egyik olvasója küldte be az újság számára azt a fotót, amelyen Budapesten, az Egyetem tér környékén kiragasztott, az említett orgánum szerint „uszító antiszemita” szövegű plakát látható.

1944. április 3-án a déli órákban az amerikai légierő végrehajtotta Budapest ellen az első terrorbombázást a második világháború során.

Dr. Martens. Azt hiszem, sokaknak nem kell bemutatni ezt a cipőmárkát. Aki csak egy kicsit is ismerős a rocker, punk, skinhead színtéren, az valószínűleg ismeri a semmivel sem összetéveszthető acélbetétes bakancsot, gondoljunk csak a sárga-fekete címkére és a szintén sárga gojzer varrásra.

A szerbiai Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testület elnöke, Olivera Zekic a Telegramon tett közzé egy fotót, amelyen SS-egyenruhában tetszeleg.

Első fokon pénzbüntetéssel sújtotta a Szentesi Járásbíróság azt a férfit, aki tavaly decemberben egy horogkeresztes zászlót rakott ki lakásának ablakába – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az MTI-t.

A rezsim intenzív pszichológiai hadviselést folytat az őshonosok ellen, nehogy olyan következtetéseket vonjanak le, amelyek megkérdőjeleznék a tömeges bevándorlást és a többrasszú társadalmat.

Tíz napja volt hivatalban Vilhelm Junnila finn gazdasági miniszter. A politikus azt mondta, hogy „a kormány fennmaradása és Finnország jóhírének megvédése érdekében” távozik posztjáról.

Ausztráliában hétfőtől életbe lépett a nemzetiszocialista tisztelgés és a nemzetiszocialista emléktárgyak tilalmáról szóló új törvény.

Másfél év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Győri Törvényszék azt a 17 éves kapuvári diákot, aki  állítólag halállistát készített és egy „neonáci” jelzővel leírt internetes csoportban azt írta tavaly ősszel, hogy másnap megöli osztálytársát a származása miatt.

Közvetlenül a II. világháború után Lengyelországban 277 börtönben és 1255 kommunista koncentrációs táborban több mint 200 ezer német származású polgári személyt gyűjtöttek össze, mialatt a vasfüggöny szovjet oldalán 16 millió német származású polgári lakost telepítettek ki.

Egy Simon Knittel antifaiszta összefogott, a Laut gegen Nazis (Hangosan a nácik ellen, LGN) nevű szélsőséges szervezettel és egy hamburgi ügyvédi irodával, hogy a védjegyhivatalon keresztül kisajátítsák a hazafias jelszavakat.

Horogkeresztes zászlókat lengetve és a Führert éltetve vonultak fel fehér fajvédő, nemzetiszocialista csoportok a floridai Orlandó városában a hétvégén.