Ilaria Salist az európai parlamenti választáson jelöltként indítja a Vörös-Zöld Szövetség nevű olasz politikai formáció, amely megerősítette, hogy a Magyarországon fogva tartott nő felkerült a listájukra.

Az alpesi ország korábbi jogszabályai ugyan tiltják az „emberek becsmérlését vallási, etnikai vagy szexuális irányultságuk miatt”, de csak akkor, hogy ha az elhangzott kijelentések, a használt jelképek vagy bemutatott mozdulatok „propagandisztikus célokat” szolgálnak, jelentsen ez bármit.

Mihelyt a második világháború 1945-ben véget ért, Kanada és az USA elkezdett hajón élelmet szállítani az emberek százmillióinak, akik a háború következtében éhhalálnak voltak kitéve.

2007. november 20-án a brit királyi pár 60. házassági évfordulóját, azaz gyémántlakodalmát ünnepelte. Az esemény mögött kimondatlanul is ott áll az a rendkívüli történet, hogy a házasságuk csaknem meghiúsult amiatt, hogy Fülöp rokoni kapcsolatban volt Hitler egyik legközelebbi követőjével.

1879. december 21-én született Joszif Visszarionovics Sztálin, aki három évtizeden át volt a Szovjetunió legfőbb vezetője. 

Engem és a legjobb barátnőmet együtt vittek ki a Gulágra. Mariska, a barátnőm, öt évvel később térhetett haza, mint én. Ő is visszajött a szülőfalunkba. Azon nyomban meglátogattam...

A német hazafit a rendőrség szerint „a migránsok elleni gyűlölet vezérelte”, külföldről származó, invazív hátterű szomszédait akarta felrobbantani.

A brazil Nemzeti Emberi Jogi Tanács nevezetű szervezet különböző felméréseken alapuló tanulmánya szerint „riasztóan növekszik a náci csoportok jelenléte” a dél-amerikai országban. 

Az évek során megszámlálhatatlan adaptáció készült már Time Rice és Andrew Lloyd Webber Jézus Krisztus szupersztár című rockoperájához, és az sem lenne igaz, ha azt mondanám, hogy az Ivo van Hove belga rendező által dirigált verzió lenne az első, amely fekete Jézussal hamisít, ám legjobb tudomásom szerint, ha a világon nem is, Európában ez az első ilyen feldolgozás.

A gyűjtőtáborba kerülésünk után napokon belül szájról szájra járt a hír, hogy itt kapjuk meg azt az igazoló papírt, amivel biztonságosan hazaindulhatunk. 

Az NZóna Podcast tematikus Homo Viator sorozata ezúttal az 1945-ös budavári kitörést és a Becsület Napját vizsgálja világnézeti szempontból.

„A magyar vérbíróságok előtt lefolyt pörök során arról az Európáról volt szó, ahol szellemi síkon nincsenek nagy és kis nemzetek, hanem ahol minden nemzet egyaránt teljesíti kötelességét a nagy európai gondolat jegyében. A perek kulisszája mögött nem volt szó a nagy Angliáról és a kis Lengyelországról és az Európa keleti részén fekvő még kisebb Magyarországról. Ott Európáról, a szellem Európájáról, a lassan ködbevesző Pax Romana anyagon, téren és időn felül álló európai szellemiségről volt szó.”

Őrizetbe vették az Alternatíva Németországért egyik tagját hétfőn, a vád szerint „tiltott totalitárius jelképeket” hordott, többen azt állítják, hallották, ahogy a „Sieg Heil!” üdvözléssel köszönt.

Miután a keleti fronton megszakadt a tengelyhatalmak hadiszerencséje és a szovjet Vörös Hadsereg ellentámadásba lendült.

72 éves korában meghalt Michael Knape, a berlini rendőrség korábbi főnöke, akit csak „neonácivadásznak”, illetve „kemény kutyának” hívtak.

A 20. századi magyar történelem legsötétebb időszaka köthető Rákosi Mátyás nevéhez, aki hasonlóan a legtöbb kommunistához, a legmesszebbmenőkig álságosan élt.

Összevont 15 év börtönbüntetésre ítéltek két brit fehér fajvédő, nemzetiszocialista podcastert, akik Harry herceg és félvér negrid fia, Archie kivégzésére szólítottak fel.

A „magyar forradalomért való lelkesedés” miatt, vagy 1956-ot csupán ürügyként felhasználva 257 személy ellen alkalmaztak megtorlást a Szovjetunióban. 

Hatéves börtönbüntetést szabott ki csütörtökön a stuttgarti tartományi felsőbíróság egy „szélsőjobboldali német terrorcsoport” vezetőjére.

A gyűjtőtáborba kerülésünk után napokon belül szájról szájra járt a hír, hogy itt kapjuk meg azt az igazoló papírt, amivel biztonságosan hazaindulhatunk. 

Halála óta számos összeesküvés-elmélet terjed, miszerint legszűkebb környezete megölte, hogy Berija megfojtotta, vagy újabban: patkányméreggel végeztek vele, miközben pár nappal később pedig a hasonmásával rendezték meg a „hivatalos” halálát.

A nemzetiszocialista tisztelgés a második világháború vége óta illegális a cionisták által Németországban és Ausztriában, és a kóser törvények szerint börtönbüntetéssel büntethető.

Az évek során megszámlálhatatlan adaptáció készült már Time Rice és Andrew Lloyd Webber Jézus Krisztus szupersztár című rockoperájához, és az sem lenne igaz, ha azt mondanám, hogy az Ivo van Hove belga rendező által dirigált verzió lenne az első, amely fekete Jézussal hamisít, ám legjobb tudomásom szerint, ha a világon nem is, Európában ez az első ilyen feldolgozás.

Lapos képernyős televízió, külön mosdó és négy darab emeletes ágy – ilyen körülmények között tartják fogva Ilaria Salist, a milánói terroristát, az antifa támadások első rendű vádlottját.

Déri Tibor, Újpest DK-s polgármestere számára a sajótóból derült ki, hogy egy patrióta szellemiségű, kétestés koncertet terveznek november második hétvégéjére a kerületben.

Felvétetett Budapesten, a Budapesti Államrendőrség Politikai Rendészeti Osztályán, 1945. október 15-én 15 óra 30 perckor.