Amerikai neobolsevizmus: woke-izmus elméletben és gyakorlatban (17. rész)

Kövess minket -on és -en!

Manapság a multinacionális nagyvállalatok számítanak a woke-izmus legbefolyásosabb terjesztőinek, ami paradoxonnak tűnik, tekintettel a baloldal fennen hangoztatott kapitalizmusellenességére.

A marxista irodalomból azonban nyilvánvalóvá válik, hogy a balosok nem önmagáért gyűlölik a kapitalizmust, hanem azért, mert „elnyomó hatalmi struktúrákat” működtet – vagy inkább működtetett – olyan „reakciós és bigott ideológiák” alapján, mint a „rasszizmus” és a „szexizmus”, megsértve a balos vallás szent és sérthetetlen alapelvét, az egyenlősdit.

Mégis hogyan történhetett meg, hogy a kapitalista Nyugat három nemzedék alatt a „reakciós bigottság” epicentrumából a woke baloldaliság epicentrumává vált? A válasz egyszerű: paradigmaváltással. Miután a globalista baloldal legyőzte a nacionalizmust a II. világháborúban, azon nyomban elkezdte ráerőltetni felforgató ideológiáját a Nyugatra, felülről egy elit vezérelte „kulturális forradalom”, alulról pedig egy elit támogatta „polgárjogi mozgalom” révén.

Az úgynevezett woke kapitalizmust jórészt három tényező hozta létre: a baloldali kulturális hegemónia, az elitek összefonódása és a polgárjogi törvénykezés. A közoktatásban és a tudományos miliőben érvényesülő baloldali uralom az értelmiségiek, bürokraták és középvezetők minden új nemzedékét baloldali ideológiával indoktrinálja. Baloldali nézeteket terjeszt a fősodrú és a közösségi média is. Az elitek egy húron pendülése magától értetődő, hiszen a multinacionális mega­cégek legfőbb vezetői olyan globalista szervezetek tagjai, mint a Külkapcsolatok Tanácsa (CFR), a Bilderberg-csoport vagy a Világgazdasági Fórum. De ha esetleg nem tartoznak egyik ilyen szervezethez sem, akkor is elkötelezettek a „polgárjogi” (tehát kisebbségajnározó) törvények iránt, amelyek mindenképpen woke magatartást kényszerítenek rájuk. Ellenkező esetben a „társadalmi igazságosság harcosai” a kisebbségek üldözésével vádolják meg őket mindenféle – gyakran teljesen légből kapott – ürüggyel, költséges pereket akasztva a nyakukba a balosok által ellenőrzött bíróságokon, amelyek törvényszerűen bűnösnek találják és súlyos milliók megfizetésére kötelezik őket „ördögien gonosz rasszista bigottság” miatt.

A kapitalizmus nem autonóm mechanizmus. A vállalatok nem valamiféle különleges és egyedi entitások, amelyeket absztrakt közgazdasági varázslás irányít, hanem ugyanolyan hatalmi központok, mint a média, a tudományos élet és az igazságszolgáltatás, ideológiailag elfogult érdekcsoportok által ellenőrizve. Egyesek markánsan globalista-egalitarista politika támogatására használják a tőkéjüket, ahogyan azt mindig is tették. Klasszikus történelmi példa erre Jacob Schiff, aki nemzetközi bankárként és az amerikai központi bank (Fed) tanácsadójaként az oroszországi bolsevik forradalmat pénzelte. Napjainkban Schiff szerepét Larry Fink tölti be, aki a Fed és az amerikai pénzügyminisztérium szürke eminenciásaként és a Világgazdasági Fórum programfelelőseként fehérellenes beruházási filozófiáját az ENSZ úgynevezett ESG-politikájával szalonképesíti. Ennek szellemében a nyugati pénzpiacokat uraló mamutcége, a BlackRock olyan vállalatokat részesít előnyben a befektetései során, amelyek követik az ESG (környezettudatos és szociális társasági vezetés) elveit, vagyis tekintettel vannak a klímaváltozásra, a fenntarthatóságra, a diverzitásra és az emberi jogokra. Ezekkel a demagóg politikai szlogenekkel takaródzva az ESG valójában egy woke társadalmi hitelértékelési rendszer azzal a nyilvánvaló céllal, hogy globálisan csökkentse a fehér férfiak szerepét és befolyását az üzleti világban, a vállalatirányításban és általában a gazdasági életben, helyzetbe hozva a nőket, valamint a faji-etnikai és nemi kisebbségek képviselőit.

A nők csak a kvóta kedvéért való vezető pozícióba helyezésének semmiféle racionális (gazdasági) indoka nincs. Ega­litarista babona, színtiszta fehérférfi-ellenesség az egész. Egy londoni egykori píárosnő például könyvében rántja le a leplet a munkahelyén tapasztalt „mérgező nőiességről”, amely a nők közötti öldöklő munkahelyi rivalizáláshoz vezetett. Egy ezerfős reprezentatív mintán készített brit felmérés szerint a megkérdezett nők több mint fele azt állította, hogy más nők szabotálták a munkájukban, 37 százalékukat pedig megfélemlítették vagy megfenyegették kolléganőik.

A globalista finánctőke szócsöveként és notórius háborús uszítóként ismert befolyásos neokon publicista, Bill Kristol szerint a „lusta, dekadens és tönkretett” fehér munkásosztályt le kell cserélni bevándorlókra. Minél „színesebb” (fajilag változatosabb) ugyanis egy adott munkahely, logikus módon annál alacsonyabb az alkalmazottak szakszervezetbe tömörülésének esélye. Minél nagyobb egy adott közösség faji-etnikai sokszínűsége, annál alacsonyabb a választásokon való részvételi hajlandósága, az önkéntes munkában, a jótékonykodásban és a közösségi projektekben való részvételének mértéke. A fajilag-etnikailag legváltozatosabb közösségek tagjai feleakkora bizalmat tanúsítanak egymás iránt, mint a leghomogénebb környezetben élők. Gyakorlatilag az „állampolgári egészség”, vagyis egy adott közösség társadalmi és politikai erejének összes fokmérője annál alacsonyabb, minél változatosabb fajilag, etnikailag és szociálisan a környezet. Valójában az összes tematikus felmérés és tudományos vizsgálat alapjaiban cáfolja a harmadik világbeli bevándorlás népszerűsítésére a nyugati országokban mantraként szajkózott demagóg lózungot, miszerint „a (faji) változatosság a legnagyobb erőnk”. Éppen ellenkezőleg: a multiraciális társadalom a multikonfliktusos (mindenki kontra mindenki) társadalom szinonimája, és mint ilyen, ideális vadászterep a kozmopolita finánctőke vad­orzói számára. Fink és a hasonszőrűek ezért forszírozzák mindenhol a diverzitás és inkluzivitás követelményét, minél nagyobb faji, etnikai és nemi változatosságra kényszerítve a vállalatokat a vezetőségükben és a munkaerő-struktúrájukban egyaránt.

Kövess minket -on és -en!