Kövess minket: Telegram — XVkontakte

1945. február 11-én, 77 évvel ezelőtt az európai virtus és harci szellem sokadszorra, ismét megmutatta magát a világ valaha látott legnagyobb ideológiai háborújának, a II. világháborúnak alkonyán.

Valószínűleg, aki életét kizárólag pragmatikus szempontból, tisztán materiális alapokon állva éli le, vagy csak ebből a szempontból képes dolgokat értelmezni, értékelni, sosem fogja megérteni a budavári kitörés eszmei jelentőségét, és leragad a „miért nem álltak át az erősebbhez” lózungnál, esetleg Budapest lebombázott épületeit kezdik el sajnálni a bolsevizmus előretörésének veszélye iránti aggodalom helyett. Persze, még a pragmatikus szempontok alapján is értékelhető Budapest ostroma és maga a kitörés is mint kiemelt hadi cselekmény. Ám erről majd később.

Otto Wöhler üzenetéből sajnos csak részben valósult meg az az állítás, miszerint „a történelem magasabbra fogja értékelni a kultúra- és néppusztító bolsevizmus elleni hajthatatlan ellenállásotokat”, de hiába telt el 77 év, egyelőre a „nagy, szabad hazában” történő „viszontlátás” is türelmetlenül várat magára. Hiába az emberi léptékekkel mérve rengeteg idő, évről évre ugyanazokat a csatákat vívjuk meg ellenségeink (nem ellenfeleink!) ellen, akik már az ostromban mint hadi cselekményben is minden sarkon „nácizmust” látnak. Pedig Otto Wöhlernek maximálisan igaza volt. A bolsevizmus elleni kérlelhetetlen harc, a soha meg nem adás elve, az utolsó töltényig való küzdelem és az Új Európába vetett idealisztikus hit az, amit végső soron az európai történetírásnak a második világháború éveiből előtérbe kellene tolnia, természetesen a fényes katonai sikerekkel egyetemben. Ám a világ nem ilyen irányt vett, a történelmet pedig a győztesek írják, ha élhetek ezzel a mára már rongyosra hajtogatott közhellyel.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy örökké ezt az irányt követi majd a tönk szélére juttatott európai élettér. Minden baljós jel és esemény ellenére úgy gondolom, hogy – ahogy 1945-ben – úgy manapság is vannak még tartalékai Európának, s ha esetlegesen ismét bukással fizet majd a kontinens, drága árat fog fizetni az ellenség is, ahogyan a II. világháború idején tette.

Említettem, hogy Budapest ostromát és a budavári kitörést nem, vagy csak részben lehet értékelni az ideológiai háttér megértése nélkül. Hiszen, aki nem képes feldolgozni a motivációt, a kulturális-társadalmi hátteret, nem ismeri a nemzetiszocializmus alapvetéseit legalább minimális szinten, az logikus módon teljes képet sem fog kapni az akkor történtekről. Ezzel nem azt állítom, hogy minden, a tengelyhatalmak oldalán akkor és ott harcoló személy ezt az ideológiát vallotta volna, vagy azt, hogy csak ilyen beállítottságú ember értheti meg a kitörés valódi szellemiségét, azt azonban biztosan tudom, hogy a „felesleges véráldozatokról” karattyoló, vagy éppen a „zsidó áldozatokat” sajnáltató idegenlelkű történészek, politikusok, közéleti szereplők stb-stb. úgy „náciznak” és fröcsögnek, hogy mindeközben a kitörő hősök egyetlen kislábujja is többet ér, mint ezen személyek teljes „életműve”.

Egyébként pusztán pragmatikus, materiális síkon értékelve sem volt semmilyen hiábavalóság a főváros védelmében, vagy magában a kitörésben. A kiválóan erődített, jó természeti és – védhetőség szempontjából – építészeti tulajdonságokkal rendelkező Budapest annyi napon át és olyan elemi erővel tartott ki, tartott fel számtalan szovjet erőt, hogy az még magát a bolsevik vezetést is meglepte. Otto Wöhler mondatai a nyugat-magyarországi harci intézkedésekről tehát nem a propaganda részei voltak, hanem valódi, megtörtént eseménysorozat. Egyrészt a még szabadon álló Magyarország maradéka felkészülhetett a bolsevikok „méltó fogadtatására”, másrészt pedig a határon túl több idő állt rendelkezésre a további német védvonalak kiépítésére. Ezzel párhuzamosan a Harmadik Birodalomnak még arra is tellett az erejéből, hogy felmentő csapatokat küldjön Budapest megsegítésére, s noha ezek egyike sem érte el sikeresen a fővárost, egy részük meglepően közel volt hozzá, másrészt pedig további szovjet erőket tudtak így lekötni. A „háború túlzott elhúzása” pedig hadászati, politikai, de morális szempontból is teljesen értelmezhetetlen fogalom. Egyrészt akkor és ott senki nem láthatta, vagy tudhatta, milyen kínálkozó lehetőség lesz a háború megfordítására, vagy éppen egy kedvezőbb különbéke kicsikarására, esetleg bármi hasonlóra (utólag már könnyen okoskodik bárki is), másrészt pedig kellő ellenerő felmutatása nélkül egész Európa egy terített asztalnak számított volna a vöröskatonák számára.

Másik aspektus, hogyha az európai élettér védelme „nem is hoz lázba” valakit, az már bizonyára igen, ahogy az ellenség a legyőzöttekkel, fogságba esettekkel, vagy éppen a védtelenekkel bánt. Ha egy egyén az ideológiák harcaitól magát kívülállónak is érzi, a saját személyes élettere nyilván fontos neki (habár Nyugat-Európa mai mentalitását elnézve sokszor már ez a természetes önvédelmi mechanizmus is eltűnni látszik). Egyszerűbben mondva, valószínűleg senki nem örült volna annak, ha részeg vöröskatonák, akiket valahonnan Ázsia mélyéről szalajtottak, félholtra erőszakolják a feleségét, vagy éppen tarkón lövik a gyerekeit. Ezen a ponton pedig összefutnak a szálak, találkozik és összeforr, együtt lélegzik az egyéni érdek a világnézettel. Az európai élettér védelme, a bolsevizmus elleni keresztes hadjárat ugyanaz nagyban, mint a saját életterem, a saját családom védelme kicsiben. Aki ezt tagadja, az vagy teljesen őrült, vagy ördögi szándékok vezérlik, ahogy azokat a patkánylyukakban rejtőzködő magyarországi – s az esetek többségében fajilag nem magyar – bolsevistákat is, akik bármilyen formában együttműködtek a szovjettel. Tudják, ők azok, akiket ma sajnáltatni kell, s akiknek az „emlékét őrizni, ápolni szükséges”, mert a német, vagy éppen a nyilaskeresztes hatóságok azt tették velük, amit minden hasonló esetben az árulókkal tenni kell.

Hiába azonban az elferdített emlékezet, vagy a ránk erőltetett egyoldalú történetszemlélet, de hiába minden mocskolódás is, amelyet a mai kor kisszerű embertípusa Budapest védőire ráken. Egy valamit egészen biztosan nem tudnak elvenni tőlünk, ez pedig pontosan az, amit ők megérteni sem képesek: Európa védelmének dicső emlékezete, s az erő, amelyet az ilyen és ehhez hasonló eseményekből merítünk, a példa, amelyet a 20. század emberfeletti emberei ránk hagytak örökül. Mi minden évben itt leszünk és emlékezünk ezekre a kiváló hősökre, s ami még rosszabb hír Európa ellenségei számára: az ő szellemiségükben tevékenykedünk a jelenben is.

Dicsőség Európa hőseinek! Dicsőség Budapest védőinek!

Kövess minket: Telegram — XVkontakte

A korabeli német sajtóban csodafegyverként (Wunderwaffe) emlegetett rakéta a mai robotrepülőgépek elődjének tekinthető.

Az 1913-as születésű Bosnyák Imrét az elsők között érintette meg a magyar nemzetiszocializmus, a hungarizmus eszméje.

Eredménytelennek nevezte az olasz baloldal a Magyarországon fogva tartott antifasiszta terrorista, Ilaria Salis szabadon engedéséért folytatott politikai kampányát Giorgia Meloni miniszterelnök az RAI1-nek adott televíziós interjúban.

A második világháború óta nem látott szintet ért el a Dániában feljegyzett antiszemita megnyilvánulások száma – közölte Henri Goldstein, a skandináv ország zsidajinak vezére.

„A közelgő győzelem lehetőséget ad Németországnak az európai zsidókérdés megoldására, ami véleményem szerint kötelességünk is. A kívánatos megoldás: minden zsidót kitenni Európából.

1948. május 14-én Ben-Gurion kikiáltotta Izrael Állam megalakulását, mire az arab államok többsége dzsihádra szólította fel a muszlim világot. Kevesen tudják, milyen aktív szerepet vállalt Sztálin Izrael létrehozásában és abban, hogy túlélte az első arab–izraeli háborút.

Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszter és főügyész úgy döntött, hogy szabadon enged egy 21 éves patriótát, akit három év börtönre ítéltek, amiért a 2020-as poznani pride-on összetűzésbe keveredett egy deviánssal.

Kun András 1911-ben született Nyírbátorban. Bölcsészeti és teológiai tanulmányait Rómában folytatta. 1941-ben szentelték pappá, majd minorita szerzetesként a kézdivásárhelyi rendházba került.

Vasárnap ismét a demokrácia csodálatos működéséről tettek tanúbizonyságot a héber rend őrei az egykori Németországban.

A szvasztika, azaz a 90 fokban hajlított ágakkal bíró kereszt fontos szimbólum több egykori és ma is élő hitrendszerben egyaránt. Az idők során jelképezte többek között a jó szerencsét, a teremtés végtelenségét és a legyőzhetetlen, forgó Napot.

Egy nappal a chemnitzi csonkolás előtt is hallattak magukról az antifa terroristák: hétfő éjjel bombatámadás történt a Königsblut Tattoo & Piercing Stúdió ellen Zeulenrodában (Greiz kerület, Türingia).

Az első bécsi döntés, így a felvidéki magyarság jelentős részének hazatérése az elmúlt évszázadok kevés sikeres, ám annál jelentősebb epizódjának egyike a magyar történelemben.

A szélsőjobboldali zenei színtéren nem ritka, hogy a zenekarok fel- és átdolgozzák más bandák közkedvelt dalait. Például az angol Skrewdriver és a német Landser különösen sok nép fiait megihlette.

A Los Angeles-i székhelyű zsidó szupremácista Simon Wiesenthal Központ „leplezte le”, hogy egy, az angliai Oxfordshire-ből származó 42 éves anyuka lett a Miss Hitler szépségverseny idei győztese.

A 17 másodpercnyi, fekete-fehér felvétel 82 év után került elő 2015 júliusában. Az amatőr filmen az látszik, ahogy az akkor hétéves Erzsébet nemzetiszocialista karlendítést tesz.

„Amerika megbukott, mert egy társadalomban, ahol a hasznossági princípium mindenekfelett való, a morális felelősségérzete elsorvad” – ezt írja Márai Sándor 1957. november 5-én naplójába, s hozzáteszi, a Nyugat magyar forradalommal szembeni árulását nem lehet megbocsátani, és senki nem hisz többé a Nyugatnak.