Kövess minket 
-on és 
-en!
Amerikában a Goldman Sachs korábbi vezérigazgatója egy 2008-as típusú válság szagát érzi. Lloyd Blankfein, aki 2006 és 2018 között vezette a bankot, megkongatta a vészharangot a 3 billió dolláros amerikai magánhitelpiacon.
Nem ő az egyetlen, aki aggódik. Jamie Dimon, a JP Morgan Chase gigabank főnöke 2025 harmadik negyedéve óta szintén riadót fújt a magánhitelek miatt. A „magánhitel” a pénzügyi világ átláthatatlan, de gyorsan növekvő szektorára utal: amikor a magántőke-társaságok és más nem banki vállalatok kölcsönöznek pénzt a vállalkozásoknak, például a szoftvercégeknek és az autóhitelezőknek. A bankok gyakran vonakodnak közvetlenül hitelezni ezeknek a vállalkozásoknak, amiket kockázatosabb fogadásoknak tekintenek, de közvetve mégis ki vannak téve nekik, mert a magánhitel-társaságoknak a bankok nyújtanak hitelt.
A magánhitel-ellenesség egy része közvetlenül összefonódik a mesterséges intelligenciával. A nagy techvállalatok és a mesterséges intelligenciára tett fogadásaik évek óta táplálják a tőzsdét, de a befektetők egyre inkább aggódnak amiatt, hogy ezek a befektetések egyáltalán megtérülnek-e, és ha igen, mennyire. Ugyanakkor aggódnak amiatt is, hogy az MI hamarosan sok szoftvercéget elavulttá tesz, márpedig a magánhitel-társaságok ezeknek a szoftvercégeknek a legnagyobb hitelezői. A pénzügyi szaksajtó nagyon is érzi a veszélyt. A Bloomberg szerint magánhitelválság jön, ha egy nagybank csődbe megy, a Financial Times pedig a magánhitelből való húszmilliárd dolláros kimenekülésről cikkezik, egyaránt egy új pénzügyi válság lehetőségére figyelmeztetve, amelynek az eshetőségét csak növeli az MI-buborék és az iráni háború okozta energiasokk.
Mára a magánhitel egy sok billió dolláros piaccá nőtte ki magát, amely immár a globális üzleti finanszírozás magját képezi, de a legutóbbi stresszjelek, mint a korlátozott kifizetések és a növekvő nem fizetések azt sugallják, hogy valami mélyebb probléma rejtőzhet a felszín alatt. Több mint kétbillió dollárnyi magas kockázatú adóssággal és a 2008-as pénzügyi rendszerrel való strukturális hasonlóságokkal ez az összeomlás feltárja, hogyan építette fel az „adósság az adósságon” ezt az iparágat, és mi történik, ha hirtelen megszakad a könnyű pénz áramlása. Legutóbb a világ legnagyobb karvalytőkealapja, a BlackRock korlátozta a tőkekivonásokat, befagyasztva milliárdos nagyságrendű kifizetéseket, ami rávilágít a magánhitelezési piac súlyos likviditási problémáira. Ez a lépés – más tőkealapok hasonló intézkedései mellett – egy lehetséges „likviditási csapdára” utal, mivel a cégek nehezen tudják eladni illikvid eszközeiket (vagyis olyan befektetéseiket, értékpapírjaikat vagy vagyontárgyaikat, amelyeket nem lehet gyorsan, jelentős árfolyamveszteség nélkül készpénzre váltani).
Michael Hudson veterán közgazdászprofesszor Obama elnökségének idejére datálja az egész problémát, aki a bóvlijelzálog- és a bankcsalásválság megoldásaként Ponzi-rendszerré változtatta az amerikai gazdaságot a csődbe jutott bankok állami feltőkésítésével. Ennek eredményeként – írja – „a pénzügyi rendszert ragadozórendszerré alakították át, és az az óriási pénzügyi vagyonnövekedés, amely 2009 óta történt, a pénzügyi és ingatlanszektornál halmozódott fel, amelyet a legtehetősebb 10 százalék ural a népességen belül, miközben a 40 százalékának egyáltalán nincs megtakarítása, és a létminimumon él. Hasonló a helyzet, mint a nagy gazdasági világválság idején… A gazdaságot fel kell áldozni a pénzügyi szektornak. Erről szól a neoliberális eszme, erről szól a finánckapitalizmus, és különbözteti meg az ipari kapitalizmustól. A pénzügyi rendszert egy bizalomjátékká alakították, ahol az a kérdés, hogyan lehet rávenni az amerikai fogyasztókat, hogy legyen bizalmuk kockára tegyék a pénzüket a Wall Street-i kaszinóban, ahol a kaszinó mindig nyer, a játékosok pedig összességében veszítenek, mert elsősorban ezért hozták létre a kaszinókat. Ez a játék.”
Napjainkban az amerikai gazdaság fő vagyontárgya a világhegemónia, amelyet egy rettentően költséges hadsereg támogat, és ameddig ez így marad, addig az Egyesült Államoknak nem kell aggódnia amiatt, hogy mennyi adósságot halmoz fel, de ha csak az egyik hatalomnak tekintik a többi között a multipoláris világban, akkor a gazdasága összeomlik!
Röviden: az USA-ban semmi sem az, aminek látszik; a gazdaság, a politikai pártok és a nagyvállalatok arra rendezkedtek be, hogy biztosítsák az amerikai középosztály szisztematikus meglopását a demokráciának álcázott és kamuválasztásokkal hitelesített plutokratikus rezsimben. Március végén az Egyesült Államok államadóssága átlépte a bruttó hazai termék (GDP) száz százalékát, és a jelek arra utalnak, hogy megdöntheti a második világháború után elért GDP-arányos 106 százalékos rekordot. Jelenleg az államadósság nagyobb, mint az amerikai gazdaság, körülbelül kétszerese a történelmi átlagnak. Az amerikai államadósság meghaladta a 39 billió dollárt, mindössze öt hónappal azután, hogy átlépte a 38 billió dolláros határt. A Trump-kormány minden bevételi dollár után 1,33 dollárt költ, és az idei költségvetési hiányt 1,9 billió dollárra becsülik.
|
|
|
|
|
|
Mindeközben Trump népszerűtlenségi mutatója a legfrissebb felmérések szerint új csúcsot ért el. Jelenleg az amerikaiak 62 százaléka nem támogatja, 72 százaléka nem ért egyet azzal, ahogyan az inflációt kezeli – ez hétszázalékos emelkedést jelent a két hónappal ezelőttihez képest. Hasonlóképpen 76 százalék nem ért egyet azzal, ahogyan a megélhetési költségeket kezeli. Trump korábban azzal hencegett, hogy „megnyerte” az úgynevezett megfizethetőség témáját (amely arra a képességre utal a közgazdaságban, hogy egy adott termék/szolgáltatás elérhető árú-e egy adott jövedelmi szinten). Ugyanakkor azt állította, hogy a háború közepette az infláció nem fog sokáig tartani. A közvélemény-kutatási válaszok azonban azt mutatják, hogy az amerikaiakat rosszul érintették a magasabb üzemanyagárak és az emelkedő energiaköltségek az iráni háború nyomán, és 66 százalékuk nem ért egyet azzal, ahogyan az elnök kezeli az iráni háborút. Trump számára immár megkezdődött a visszaszámlálás a novemberi félidős választások perspektívájában, amelyek eredményeként az is megtörténhet, hogy rászámolnak a regnálására.
