Kövess minket -on és -en!

A korábbi másodrendű vádlott, a német Tobias Edelhoff meghallgatásával folytatódott az antifa-per a Fővárosi Törvényszéken. A „Hammerbande” korábbi kiképzője ezúttal tanúként állt a bíróság elé, igaz, csak videóhívás keretében.

Finoman szólva sem telt meg a terem a Markó utcai épületben, néhány újságírón kívül más nem érkezett Tobias Edelhoff egykori (?) antifasiszta aktivista tárgyalására – írja a Magyar Jelen. Az Ilaria Salis és társai ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt zajló büntetőügy Korábban Edelhoffra 1 év 10 hónapos büntetést szabott ki a bíróság. A jogerősen elítélt vádlott leghamarabb 2024. december 7-én szabadulhat – ennek esetén mint jelezte, azonnal visszatérne Berlinbe.

Németországban is eljárás folyik Edelhoff ellen

Ugyanilyen bűncselekmény miatt, melynek tárgya többek között a bűnszervezetben való részvétel, Németországban két eljárást is folytatnak Edelhoff ellen, ezek négy éve tartanak. Azt az elfogása után tett vallomásában elmondta, hogy február 9-én, csütörtökön érkezett Budapestre, hogy a Kitörés megemlékezések ellen tüntessen.

Mint mondta, február 11-én az elfogása előtt azért kezdett el a metróból menekülni, mert korábban azt hallotta, hogy szélsőjobboldaliak vadásznak antifasisztákra, és az őt figyelő civilruhás rendőröket is szélsőjobboldalinak nézte.
A felszínre rohanva a Deák téren egy taxiba szállt be, melyben micsoda véletlen, éppen a harmadrendű vádlott Anna Christina  Mehwald és Ilaria Salis is utazott, és amiben végül elfogták őket. Salisnál ekkor egy fém viperát találtak, Edelhoffnál pedig gumikalapács volt az elfogása pillanatában. Arra nem kívánt akkor válaszolni, hogy a vele egy taxiban utazó Salist és Mehwaldot honnan ismeri, ahogy arra sem volt hajlandó válaszolni, honnan szerezte be a nála lévő eszközöket.

Megtagadta a vallomástételt

A németországi eljárásnak azóta a budapesti támadások is a vád részét képezik, ezért Edelhoff ügyvédje felhívta a figyelmet arra, hogy a tanú megtagadhatja a vallomástételt, mivel vádlottként nem kötelezhető, hogy saját magára terhelő vallomást tegyen.  Németország nem fogadja el a kettős büntetés tilalmát, vagyis Edelhoff hiába tölti le Magyarországon a meghozott jogerős ítéletet, hazájában újabb évek várhatnak rá ugyanezért a cselekményért. Ennek megfelelően Tobias Edelhoff megtagadta a vallomástételt. A bíróság és az ügyészség is több kérdést szeretett volna feltenni neki, amelyekre következetesen azt válaszolta, hogy nem kíván vallomást tenni, az adott kérdésre válaszolni.

Huzavona után bevallotta, hogy ismeri az egyik vádlottat

A kérdésre, hogy Anna Christina Mehwaldot ismeri-e, nem volt hajlandó válaszolni. A bíró álláspontja szerint ez a kérdés nem érinti a bűnszervezetben való részvétel vádját, ezért kötelező lett volna felenie. Mivel továbbra sem akarta ezt megtenni, így a bíróság büntetőfeljelentés megtételét helyezte kilátásba a tanúvallomás megtagadása miatt.

Az ügyvédjével történt konzultáció után végül Edelhoff bevallotta, hogy Berlinből ismeri a harmadrendű vádlottat, aki az ő egyik barátja.
A tanú ügyvédje szerint nehéz megítélni, melyek azok a kérdések, melyek érintik a bűnszervezet vádját. Ezért a bíróságnak szerinte nincs más lehetősége, minthogy a jelenlegi vádiratot vegye alapul, mely a korábban már ismertetett részleteket is tartalmazza. Az ügyvéd úgy véli, a bűnszervezeti tagság a harmadrendű vádlott esetében az ügyészség szerint azért áll csak fent, mert Edelhoff és Mehwald együtt érkezett Budapestre és együtt is fogták el őket. Mindezek ellenére Edelhoff arra a kérdésre sem kívánt válaszolni, hogy találkozott-e Mehwaldal Budapesten. Az ügyész kérdésére, miszerint kitől származott az ötlet, hogy Budapestre utazzanak, Edelhoff szintén nem kívánt válaszolni.

Lipcsében bűnszervezet alakult 2018-ban

A tanú meghallgatása után a Németországban zajló eljárások vádirataiból olvastak fel részleteket. Többek között a Tobias Edelhoff elleni vádirat részleteit is megismerhettük. Ezek szerint 2018. augusztusában Lipcsében szélsőbaloldali bűnszervezet alakult, amely „Hammerbande” néven lett ismert. A bűnszervezet célja az volt, hogy jobboldaliak, szélsőjobboldaliak ellen támadásokat hajtson végre. A rajtaütés előtt a célszemélyeket meghatározott szempontok után választották ki, akikről egy dossziét is vezettek. Ezután hosszasan figyelték a kiszemelt szokásait, életmódját, lakhelyét. 2019-ben több ilyen támadást is végrehajtottak. A csoport egyik vezetője Lina Engel, a csoport működéséről a Nacionalista Zóna oldalán olvashatnak részletesen.

Hibázhattak a nyomozók

Később az is elhangzott, hogy egy nyomozóhatósági feljegyzés szerint az egyik taxitársaság alkalmazottja szerint, aki fuvarozta őket, Tobias Edelhoff és Anna Christina Mehwald február 9-én csütörtökön reggel 9 óra előtt néhány perccel együtt érkeztek a Nyugati pályaudvarra, ahonnan taxival mentek a szállásukra. Mehwald ügyvédje felhívta rá a figyelmet, hogy az érintett taxist a nyomozóhatóság nem hallgatta meg tanúként, nem mutatták meg neki a nő fényképét. Ez a bizonyítás szempontjából nem csak érthetetlen, de hatalmas hiba is lehet.

Nem adják ki a másik olasz vádlottat

A tárgyaláson az is kiderült, hogy az áprilisban szabadon engedett Gabriel Marchesi kiadatását az olasz hatóság ismét megtagadta, mégpedig a magyarországi börtönviszonyokra hivatkozva. Ez azért is megmosolyogtató, mert az ügy elsőrendű vádlottja, a jelenleg a mentelmi joga mögé bújó Ilaria Salis nemrégiben éppen az olasz fogvatartási körülményeket kritizálta élesen. A következő tárgyalási nap december negyedikén lesz az ügyben. A német hatóságok nyáron adták ki Simeon Ravi Trux-t. A „Maja” néven elhíresült „nembináris” lény mellett Németország szerte rendszeresen tartanak tüntetéseket antifasiszta csoportok a szabadon engedéséért. Trux jelenleg Magyarországon várja az ügy folytatását.

Csoportosan, felfegyverkezve támadtak

Mint arra sokan emlékezhetnek, 2023 februárjában egy antifasiszta csoport érkezett Budapestre, ahol aztán több támadást hajtottak végre a Becsület Napja rendezvénnyel összefüggésben. A támadások során összesen kilenc személy sérült meg, hárman súlyosan. A német, olasz és más nemzetiségű elkövetőkből álló csoport tagjai miután kiszemelték a célszemélyeket, követték őket, majd jelentős túlerőben, felfegyverkezve támadtak rájuk. Akkor három embert fogott el a rendőrség, továbbiak ellen pedig körözést adtak ki. A német Tobias Edelhoff, aki a Hammerbande egyik kiképzője volt, azonban beismerte, hogy részt vett a támadásokban, jelenleg is büntetését tölti. A szintén német Anna Christina Mehwald Salissal együtt tagadta a vele szemben felhozott vádakat.

Kövess minket -on és -en!

1944. március 19-én a szövetséges Nagynémet Birodalom katonái bevonultak Magyarország területére, azonban ennek hosszú előzményei voltak.

Az USA és Izrael Irán elleni háborújának első fordulójában az agresszor egyetlen stratégiai célja sem valósult meg: sem a rezsimváltás, sem az iráni atomprogram leállítása, sem pedig az ország ballisztikusrakéta-képességeinek felszámolása.

Bárhogy is zajlott le a magyar állam Kárpát-medencébe költözése, azaz a honfoglalásnak nevezett folyamat, annyi tény, hogy a környező nagyhatalmaknak nagyon nem tetszett.

Az ötödik júniusi tárgyalási napot tartották Budapesten Simeon Ravi Trux, antifasiszta aktivista ügyében, aki a vád szerint részt vett a 2023-as támadásokban. Az utcán ezúttal a Betyársereg jelent meg jelentős létszámban a Fővárosi Törvényszék épületénél.

Tanúk, trombitálás, skandálás – ismét hangosan vette kezdetét a 2023-as antifa támadások tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. A teremben Simion Trux ismét a bv. kommandósai gyűrűjében érkezett, a padsorokban a német vádlott antifa szimpatizánsaival, eközben az utcán többször is kiabálva követeltek a terroristáknak szabadságot.

Még sokan emlékszünk egy régi novemberi estére, melyen a telefondrót elhozta a hírt: a bajorországi Hitler-puccs leveretett.

Magyarországot, tágabb értelemben a Kárpát-medencét a nyugati és a keleti szakirodalomban egyaránt másodlagos, esetenként mellékhadszíntérként említik. A puszta számok ezt látszanak alátámasztani.

Újra megméretteti magát a namíbiai regionális választásokon Adolf Hitler, aki elsősorban nem a politikai teljesítménye, hanem a neve miatt visszatérő nemzetközi hírforrás. A beszámolója szerint Hitlert öt évvel ezelőtt a szavazatok 80 százalékát szerezte meg. 

🌍 Ősi motívumok modern köntösben – bemutatjuk a Sunwheel Shopot A Harcunk.info most egy különleges nemzetközi webáruházra hívja fel olvasói figyelmét: a Sunwheel Shop egy olyan online bolt, ahol a történelmi és kulturális szimbólumok modern ruhadarabokon és használati tárgyakon jelennek meg – világszinten elérhető formában, angol nyelven.

Miközben a világ lélegzetét visszafojtva figyeli az USA és Izrael Irán elleni háborújának most éppen „béketárgyalással” álcázott állását, a közel-keleti terrorállam Libanont bombázza, ráadásul az „Örök sötétség” (sic!) hadműveleti név alatt.

A Tiszamenti falucskában – Tiszaeszláron – egy Solymosi nevű parasztasszony kékítőért küldötte Eszter nevű 14 éves leányát. A kis Solymosi Eszter azonban sohasem tért vissza.

Németország 1941. június 22-én indított támadást a Szovjetunió ellen, a Tengely csapatai szeptemberben már Leningrád és Moszkva alatt álltak. Bár a fővárosból sikerült kiszorítani őket, a szovjet remények nyár elején szertefoszlottak: a Wehrmacht – a moszkvai várakozásokkal ellentétben – a déli frontszakaszon lendült támadásba.

Amerika gazdasága rossz bőrben van, és ezt nemcsak én mondom, hanem az amerikai média szalagcímei is erről árulkodnak.

Lipcsében az antiimperialista és szélsőbaloldali migránsok (Migrantifa) készültek összecsapni a filoszemita, németellenes szélsőbaloldaliakkal (Antifa Ost).

1915. június 23-án kezdődött az a több mint két évig elhúzódó összecsapás-sorozat az észak-olaszországi Isonzó folyó mentén, amelyben az első világháborúban elesett több mint ötszázezer magyar katona mintegy fele lelte halálát.