Kövess minket: TELEGRAMVK — HUNDUB

Egy New York állambeli veteránkórházban hosszú gyűlölködés után 2014-ben, 88 évesen halt meg Richard Marowitz zsidó származású amerikai katona.

A zsidó amerikai a háború után arról vált hírhedté, hogy miután a második világháború végén Adolf Hitler müncheni lakásában megtalálta a német vezér keménykalapját, dühében laposra taposta.

 "Esküszöm, hogy láttam benne Hitler az arcát" - mondta a veterán egy interjúban, amelyet még 2001-ben adott az AP hírügynökségnek a haditettről, melyről élete végéig büszkén beszélt mindenkinek.

Marowitzot több társával együtt 1945. április 30-án, Hitler öngyilkosságának napján küldték a Harmadik Birodalom vezérének müncheni lakásába, hogy átkutassák azt. Az akkor 19 éves cserkész az egyik szoba egyik szekrényében, egy székre állva találta meg a fekete selyemből készült keménykalapot az A. H. monogrammal. Miután rájött, hogy mit jelöl a rövidítés, Marowitz dühében addig ugrált a kalapon, amíg laposra nem taposta.

Későbbi élménybeszámolóiban büszkén mesélte, hogy szerinte Hitler azért vetett véget az életének, mert megtudta, hogy "egy vézna zsidó kölyök taposta meg kedvenc kalapját".

Ez a "vézna zsidó kölyök" végül a széttaposott kalapot ellopta és magával vitte az Egyesült Államokba, és sok évvel később délcegen vitte azokra az elmesélő estekre is, amelyeket a háborúról tartott az New York állambeli Albany környéki iskolákban. A történetét olyan jól és annyiszor előadta, hogy abból végül könyv és 2003-ban "Hitler kalapja" címmel dokumentumfilm is készült az Egyesült Államokban.

Sokat látott kalapot végül a család egy múzeumnak adományozta - közölte apja halála után az elhunyt Richard Marowitz fia, Larry Marowitz.

Fotóarchívum

adolf-hitler-13-eves-koraban-fent-jobbra-a-linzi-realiskola-osztalyanak-csoportkepen-az-osztrak-magyar-monarchiaban-koezepen-az-osztalyfonoek-oskar-lauger-professzor-1900-szeptember-4
nemet-pak-36-a-breszt-litovszki-csataban-1941
adolf-hitler-nemet-fuehrer-es-birodalmi-kancellar-talalkozoja-neville-chamberlain-brit-miniszterelnoekkel-a-dreesen-hotelben-bad-godesbergben-a-hatterben-joachim-von-ribbentrop-1938-szeptember-22-24
otto-carius-nemet-pancelos-asz-217-es-toronyszamu-tiger-i-nehezharckocsija-a-keleti-fronton-1944-tel
wehrmacht-gyalogsag-es-panzerkampfwagen-vi-tiger-i-nehezharckocsi-a-keleti-fronton-1944-januar
adolf-hitler-az-amerikai-egyesult-allamok-elleni-haduzenet-bejelentese-utan-a-nemet-reichstag-tagjai-elott-a-kroll-operahazban-berlinben-1941-december-11
a-wiking-hadosztaly-felderitoje-kemleli-az-ellenseges-teruletet-valahol-a-keleti-fronton-1941
frontszolgalatot-teljesito-hitler-ifjak-panzerfaust-panceltoro-fegyvereket-szallitanak-a-frontra-a-nagynemet-birodalom-vegnapjaiban-1945
werner-von-blomberg-haduegyminiszter-hitler-kancellar-es-hindenburg-birodalmi-elnoek-tarsasagaban-potsdamban-1933-marcius-21
tiger-i-nehezharckocsik-kelnek-at-egy-folyon-ukrajnaban-tarnopol-koezeleben-1944
hubay-kalman-nyilaskeresztes-politikus-szalasi-1940-es-szabadulasaig-a-nyilaskeresztes-part-vezetoje-irodajaban-1939
a-ii-vilaghaboru-nagy-pillanatai-szinesben-gorogorszag-1941
a-nemet-wehrmacht-pzkpfw-vi-ausf-e-tiger-i-harckocsija-tuneziaban-1943-tavasz
a-hitlerjugend-ifjai-a-fuehrer-beszedet-hallgatjak-a-nuernbergi-nemzetiszocialista-partnapokon-1938
adolf-hitler-wilhelm-keitel-walther-von-brauchitsch-erich-raeder-es-hermann-goering-egy-katonai-ceremonian-berlinben-1940-marcius-10
a-2-vilaghaboru-feledesbe-merult-pillanatai-budapest-ostroma-3
august-von-mackensen-adolf-hitler-werner-von-blomberg-hermann-goering-werner-von-fritsch-es-erich-raeder-egy-katonai-tiszteletadasi-ceremonian-berlinben-1936-marcius-8
hitlerjugend-tagok-a-tavaszi-napejegyenloseg-napjan-tuzugras-koezben-1937-junius
panzer-vi-tiger-ii-koenigstiger-nehezharckocsi-toer-at-egy-barikadot-a-budai-varban-1944-oktober-15
adolf-hitler-az-birodalmi-vezetokepzo-iskola-elso-vegzos-osztalyaval-muenchenben-1931-julius
nemet-waffen-ss-csapatok-egy-tiger-i-nehezharckocsi-kisereteben-kurszk-tersegeben-oroszorszagban-1943-junius
a-iii-birodalom-ritkan-latott-szines-fotoi-birodalmi-veteranok-napja-1939
panzerkampfwagen-vi-b-koenigstiger-kiralytigris-nehezharckocsi-vimoutiers-orne-koezeleben-normandiaban-1944-junius-julius-koernyeke
panzerkampfwagen-vi-b-koenigstiger-nehezharckocsi-alcazasanak-festese-franciaorszagban-1944-junius
wehrmacht-harckocsizok-egy-kiralytigris-lovegtornyaban-budapesten-1944-oktober
a-totenkopf-panceloshadosztaly-katonai-valahol-lengyelorszagban-1944
walter-krueger-1943-aprilis-20-an-egy-tiger-i-nehezharckocsin-allva-tart-beszedet-1943
adolf-hitler-es-kueldoettsege-megtekinti-a-parizsi-eiffel-tornyot-franciaorszag-terdre-kenyszeritese-utan-1940-junius-23
adolf-hitler-bejelenti-a-nemet-birodalom-egyesult-allamok-elleni-haduzenetet-a-reichstag-tagjainak-a-kroll-operahazban-berlinben-1940-december-11
finn-katona-koelyoekrokakkal-a-keleti-fronton-1942