Kövess minket: TELEGRAMVK — HUNDUB

A Dr. Oetker nemzetiszocialista mintavállalat volt, vezetői pedig a rendszer támogatói voltak egy tanulmány szerint, amely a német társaság megbízásából készült.

Ebből kiderült, hogy a cég több vezetője nemcsak nemzetiszocialista volt, hanem jó kapcsolatot ápolt a párt vezetőivel. A müncheni jelenkor-történeti kutatóintézet (IfZ) kutatása alapján a Dr. Oetker már a második világháború előtti nagy hadiipari fejlesztések időszakában bekerült a hadsereg legnagyobb élelmiszer-ipari beszállítói közé.

1939 után mindig hozzáfért az egyre szűkösebb nyersanyagforrásokhoz, termékeit így megszakítás nélkül forgalmazhatta, és a márka népszerűsége töretlenül emelkedett a háború éveiben. Az 1891-ben alapított vállalkozás azért is került az előnyben részesített cégek közé, mert a fő tulajdonos Richard Kaselowsky - az első világháborúban elesett Rudolf Oetker özvegyének második férje - kezdettől fogva jó kapcsolatokat ápolt a rendszer legbefolyásosabb vezetőivel. Alig néhány hónappal Hitler kancellári kinevezése után, 1933 májusában belépett az NSDAP-ba és hamar bekerült Heinrich Himmler baráti körébe.

A német sajtóban korábban ismertetett tanulmány szerint Kaselowsky nem volt antiszemita, de nem is haszonlesésből csatlakozott a nemzetiszocialistákhoz. Felfogása a világról a legtöbb ponton egyezett a nemzetiszocialista ideológiával, és haláláig hű maradt a rendszerhez. Munkájának vezérelve az volt, hogy "ami jó a Dr. Oetkernek, nem lehet rossz a nemzetiszocialista közösségnek" - emelte ki a tanulmányból a Süddeutshce Zeitung. Az iparmágnás és a nemzetiszocialisták kapcsolatának jellemző eleme, hogy a vállalat 1937-ben elnyerte a "nemzetiszocialista mintavállalat" címet, Kaselowsky pedig a Hitler által személyesen kiválasztott díszvendégek között foglalhatott helyet az NSDAP kongresszusán.

A cég következő vezetője, Rudolf-August Oetker 1941-től dolgozott a családi vállalkozásban. Ő nemcsak a pártba lépett be, hanem önként csatlakozott az SS-hez is. Az Oetker-csoport irányítását nevelőapja 1944-ben bekövetkezett halála után vette át. A háború után eljárás indult ellene nemzetiszocialista múltja miatt, de 1947-ben felmentették. Fia szerint a rendszer bukása után sem szakított az eszmével. "Az édesapám nemzetiszocialista volt" - mondta a Zeit című hetilapban megjelent interjúban August Oetker, aki 1981 és 2009 között vezette a céget.

Fotóarchívum

adolf-hitler-13-eves-koraban-fent-jobbra-a-linzi-realiskola-osztalyanak-csoportkepen-az-osztrak-magyar-monarchiaban-koezepen-az-osztalyfonoek-oskar-lauger-professzor-1900-szeptember-4
elfeledett-tortenelem-a-iii-birodalom-monumentalis-pillanatai-szinesben
benito-mussolini-es-adolf-hitler-a-fuehrer-mercedeszen-a-duce-nemetorszagi-latogatasakor-tartott-katonai-paraden-1937-szeptember
benito-mussolini-es-adolf-hitler-a-muencheni-konferencia-elott-muenchenben-a-hatterben-hermann-goering-es-wilhelm-keitel-1938-szeptember-29
adolf-hitler-latogatason-a-fuhrer-elleni-bombamerenyletben-a-farkasveremnel-megserult-karl-jesko-von-puttkamer-admiralisnal-a-korhazban-1944-julius
adolf-hitler-es-a-hadsereg-parancsnokai-a-hosoek-napja-megemlekezesen-1935-marcius
benito-mussolini-es-adolf-hitler-a-muncheni-konferencia-elott-rajongoik-tomegeben-munchenben-1938-szeptember-29
nemet-tiger-i-nehezharckocsi-municiot-fogad-egy-masik-harcjarmurol-a-keleti-fronton-1944-januar-februar
nemet-tigris-nehezharckocsi-helyreallitasa-a-keleti-fronton-1943-junius-22
panzerjaeger-12-8cm-selbstfahrlafette-vagy-stubborn-sturer-emil-oenjaro-panceltoero-loeveg
panzerkampfwagen-vi-tiger-i-harckocsik-kerekeinek-gyartasa-egy-nemetorszagi-gyarban-1944
adolf-hitler-fuhrer-es-kancellar-a-nemet-wehrmacht-tisztjeivel-ebedel-egy-katonai-gyakorlat-alatt-franzensbad-es-eger-kozott-a-szudetavideken-1938-oktober-3
adolf-hitler-es-az-ardenneken-atkelo-4-hadsereg-parancsnoka-gunther-von-kluge-parizs-tersegeben-a-nemet-csapatok-seregszemlejen-1940-junius
a-leibstandarte-stug-iii-rohamloevege-manstein-offenzivajanak-vegen-harkov-tersegeben-1943-marcius
nemet-harckocsizok-tigris-nehezharckocsijuk-arnyekaban-pikinkeznek-a-keleti-fronton-1943-nyar
adolf-hitler-a-bajtarsaival-jobbrol-a-negyedik-mint-szakaszvezeto-a-franciaorszagi-fromelles-tersegeben-1916
a-hitlerjugend-tagjai-az-epuletek-ablakracsaira-kapaszkodva-figyelik-a-majus-1-i-felvonulast-a-berlini-lustgartenben-1935-majus-1
a-ii-magyar-hadseregbol-egy-honved-a-kel-at-a-keleti-fronton-egy-gazlonal-1942-julius
a-wehrmacht-katonai-a-barbarossa-hadmuvelet-kezdo-honapjaban-a-keleti-fronton-1941-junius
a-nemet-grossdeutschland-hadosztaly-katonai-lanctalpat-cserelnek-egy-tigis-i-es-nehezharckocsin-egy-roman-varosban-1944
adolf-hitler-es-benito-mussolini-az-olasz-hadsereg-diszsorfala-elott-velenceben-a-fuhrer-italiai-latogatasa-soran-1934-junius-14-16
pzkpfw-vi-ausf-e-tiger-i-nehezharckocsi-es-szemelyzete-uton-olaszorszagban-1944
a-iii-birodalom-ritkan-latott-fotoi-szinesben
wilhelm-knauth-ss-obersturmfuhrer-lovagkereszt-kituntetest-vesz-at-egy-tigris-harckocsi-elott-a-szovjetunioban-1943-november-17-en
ismeretlen-luftwaffe-tiszt-a-nemet-juhasz-kutyajaval-1940
panzerkampfwagen-vi-tiger-i-nehezharckocsik-vonulnak-at-egy-szantofoeldoen-eszak-franciaorszagban-1944-tavasz
a-ii-vilaghaboru-feledesbe-merult-pillanatai-dora-szevasztopolban
biciklizo-hitlerjugend-tagok-nemzetiszocialista-karlenditessel-szalutalnak-berlin-koezeleben-nemetorszagban-1932
nemet-ss-katonazenekar-koeszoenti-a-muencheni-konferenciara-erkezo-edouard-daladier-francia-miniszterelnoekoet-1938-szeptember-30
magyar-nyilaskeresztesek-vonulnak-egy-panzer-vi-tiger-ii-koenigstiger-nehezharckocsi-elott-a-budavari-szent-gyoergy-teren-1944-oktober-15