Kövess minket: TELEGRAMVKONTAKTE

Megosztás:

A magyar származású önkéntesekből felállítandó Waffen-SS hadosztályok ügyében a tárgyalások még a Lakatos-kormány idején megkezdődtek. Az írásbeli, előzetes megállapodást végül is Beregfy Károly, a Szálasi-kormány honvédelmi minisztere és Otto Winkelmann, a magyarországi német SS- és rendőri erők parancsnoka 1944. október 23-án írta alá Budapesten.

(Arcanum)

Az egyezmény főbb pontjai az alábbiak voltak:

– Az SS egy fegyveres-hadosztályát (Waffen-Division der SS) állítják fel, kizárólag magyar állampolgárokból, tekintet nélkül arra, hogy a jelentkezők valójában milyen nemzetiségűek.

– A felállítandó magyar SS-hadosztályt a német haderő szervezési elvei és előírásai alapján hozzák létre, vezényleti nyelve a magyar, s elnevezését is a magyar történelem valamely nagyságáról kapja.

– A hadosztály csakis Magyarország védelmében, ottani felállítását követően kerülhet bevetésre. Kivételt képeznek ez alól azok a szakirányú kiképzések, amelyek indokolják a hadosztály részeinek, katonáinak átmenetileg Németországba történő elszállítását.

– Az alakulatok felszereléséről, anyagi szükségleteiről – beleértve a málhaszükségleteket is – a németek gondoskodnak, ezzel szemben a vasúti szállítást és a fogatolt járműveket a magyar félnek kell biztosítania.

A megállapodás személyi rendelkezése szerint a hadosztályba jelentkezhet minden 17. életévét betöltött magyar állampolgár, akiknek azonban 21 év alatt továbbra is írásbeli szülői beleegyezést kellett felmutatniuk. Megmaradva az 1944. április 14-i államközi egyezmény irányelveinél, a Waffen-SS-be jelentkező önkéntesek – a háború időtartamára – továbbra sem veszítik el magyar állampolgárságukat, ugyanakkor német birodalmi állampolgárságot sem kapnak. A rendelkezések pontosították továbbá a jelentkezők jogállását is, amely szerint a magyar önkénteseket ugyanazok a jogok és juttatások illetik meg, mint a Waffen-SS minden más katonáját.

Ha az önkéntes jelentkezők létszáma nem érte volna el a hadosztály felállításához szükséges mennyiséget, akkor – az egyezmény vonatkozó pontjai – alapján, a hiányzó kontingens kiállításáról vezénylések útján a magyar Honvédelmi Minisztérium gondoskodott volna. Az SS-hadosztály létszámkiegészítése (illetőleg felállítása) érdekében az 1944 áprilisában megkezdett harmadik toborzóakció ezzel az egyezménnyel népi német és magyar vonalon egyaránt kiterjesztett formában folytatódott Magyarországon.

Az önkéntesek kiképzése – igazodva a korábbiakhoz – ugyanakkor továbbra is csak Magyarországon, a Honvédelmi Minisztérium által rendelkezésre bocsátott, de német anyaggal felszerelt kiképzőtáborokban történhetett. Az október 23-i magyar-német államközi egyezmény ezúttal rögzítette, hogy „sikeres jelentkezés esetében visszalépésnek helye nincs”, mivel a korábbi toborzóakciók során számos félreértés adódott abból, hogy a jelentkezők – időközben meggondolva magukat – nem akartak megjelenni az SS-sorozóbizottságok előtt. Végezetül az egyezmény záró sorai leszögezték, hogy a magyarokból felállítandó hadosztálytól nem lehet senkit sem a Waffen-SS egy másik alakulatához átirányítani.

Október 26-án a Waffen-SS magyar hadosztálya tárgyában kötött egyezmény szövegezését Veesenmayer, Németország teljhatalmú magyarországi megbízottja táviratilag ismertette az SS Vezetési Főhivatalával, amely így azt a hadosztály felállítási rendelkezésének megfogalmazásakor már figyelembe tudta venni.

November 2-án, csaknem egy héttel a megállapodás aláírását követően, az SS Vezetési Főhivatala magyar területen, a magyar hadköteles állományra támaszkodva, 25-ös hadrendi számmal elrendelte az SS 1. magyar fegyveres-gránátoshadosztályának felállítását (25. Waffen-Grenadier-Division der SS [ungarische Nr. 1]). Egyúttal német részről – átmenetileg – Thomas Müller SS-Standartenführert nevezték ki az első magyar hadosztály parancsnokának. Müller azonban ténylegesen nem foglalhatta el beosztását – már 1944. 428november 9-én visszavonták kinevezését–,594 mivel időközben a magyar Honvédelmi Minisztériumnál is meghozták a személyi döntéseket. Az SS 25. fegyveres-gránátoshadosztályának parancsnoka november 2-tól Grassy József, SS-Brigadeführer és a Waffen-SS vezérőrnagya, valamint a Honvédség altábornagya lett.

Mint minden felállítás alatt álló SS-kötelék, a „Hunyadi”, majd később a „Hungária” hadosztály is az alakulás ideje alatt az SS Vezetési Főhivatalának közvetlen alárendeltségébe tartozott. Mivel azonban formailag e hadosztályok még 1945 májusában is a felállítás stádiumában voltak, így alárendeltségi viszonyuk a háború végéig változatlan maradt. Ez a helyzet az SS Vezetési Főhivatala berlini épületének 1945. április 30-i elfoglalása után annyiban módosult, hogy a magyar hadosztályok az európai háború utolsó hetére, 1945. május 8-ig – előbb a bajorországi Tannban, később Hettenben székelő – Honvédelmi Minisztérium irányítása alá kerültek.

A felállítási parancs értelmében a magyar hadosztállyal kapcsolatos területi felügyeletet a Waffen-SS magyarországi parancsnoka, Georg Keppler SS-Obergruppenführer, a Waffen-SS vezérezredese látta el.

Az SS Vezetési Főhivatala a Waffen-SS első magyar hadosztályának felállítása után már nem csak a magyarországi önkéntes állománnyal számolt, hanem gondolva a magyar hadköteles állomány kihasználatlanságára, az SS 25. (1. magyar) fegyveres-gránátoshadosztály felállításával egyidejűleg elrendelte egy másik magyar hadosztály létrehozásának előkészítését is.

Eközben Magyarországon Beregfy Károly honvédelmi miniszter már öt nappal az egyezmény után, október 28-án közzétette a „Hunyadi páncélgránátos hadosztályba” való jelentkezés lehetőségét, s a jelentkezések határidejéül november 20-át jelölte meg, noha akkor – október 28-án – a hadosztály német részről formailag még nem is létezett. A rendelettel a hadosztály egyúttal elnevezését is megkapta, de Beregfy rendeletében az SS-ről egyetlen szó sem esett. Valójában a hivatalos német felállítási parancs közzététele előtt Beregfy nem tudhatta, hogy a későbbi „Hunyadi” hadosztályt, csak gránátos, s nem páncélgránátos mintára állítják fel. Másfelől viszont elképzelhető az is, hogy a magyar honvédelmi miniszter már ekkor tudatosan használta a páncélgránátos csapatnemi megjelölést, azt remélve, hogy e propagandisztikus fogás hatására több önkéntes jelentkezik a hadosztályhoz.

Amikor Beregfy tudomására jutott, hogy az SS Vezetési Főhivatala kibocsátotta az SS 25. fegyveres-gránátoshadosztályának hivatalos felállítási parancsát, 1944. november 4-én kiadott egy pontosított rendelkezést, amelyben módosította a magyar hadosztály elnevezését. A módosított rendelkezésben többek között az alábbiak olvashatóak:

„Miután […] a felállításra kerülő ’Hunyadi’ páncélgránátos hadosztály célkitűzései azonosak a német fegyveres SS. szervezeteivel [sic!] s a hadosztály legkorszerűbb felszerelését és fegyverzetét a német SS. szervezet [sic!] bocsájtja rendelkezésre, hozzájárultam ahhoz, hogy a német-magyar fegyverbarátságot külsőleg is kifejezésre juttatandó, az önkéntes ’Hunyadi’ páncélgránátos hadosztály elnevezése a következőképpen módosuljon: ’Hunyadi’ magyar fegyveres SS-gránátos-hadosztály.”

Az intézkedést a magyar Honvédelmi Minisztérium szűk körben hozta nyilvánosságra, s a későbbiek folyamán a polgári közvélemény számára kihirdetésre kerülő legtöbb hivatalos fórumon a „Hunyadi” hadosztály páncélgránátos alakulatként szerepelt. A közlönyökben és Budapest utcáinak plakátjain tehát továbbra is a német „páncélgránátos-mítoszra” építve, vélhetően tudatosan, pontatlanul közölték a Waffen-SS magyar hadosztályának elnevezését. Megjegyzendő, hogy a „Szent László” hadosztály esetében ugyanez a jelenség volt megfigyelhető, bár e hadosztálynak sem a Waffen-SS-hez, sem pedig a hungarista mozgalom fegyveres alakulataihoz nem volt semmi köze.

A magyar fél részéről kiadott újraszabályozási rendeletek mindegyike ugyanakkor hangsúlyozta részben a nemzet, de inkább a németek felé, hogy „a magyar SS is magyar csapat, csupán kiképzése és vezetése révén szorosabb a kötöttsége a német mintához.”

Szálasi Ferenc még pártvezetőként is ellenezte a magyar SS-alakulatok létrehozását. Amikor 1944. szeptember 18-án tudomására jutott, hogy Csatay és Winkelmann között a magyar SS-alakulatok létrehozása ügyében a tárgyalások a végéhez közelednek, Szálasi kijelentette, hogy „ezt a szerződést nem veszi tudomásul; a továbbiakban is meg fogja tiltani a párttagoknak, valamint a híveknek, hogy az SS-be belépjenek, mert határozottan és kimondottan a Hungarista Légió felállítását követeli minden körülmények között, mert ha a németek az SS-alakulatokat fel tudják szerelni, megtehetnék ugyanezt a Hungarista Légióval is.”

Az SS-toborzásokkal kapcsolatos tárgyalásokból a Nyilaskeresztes Párt-Hungarista Mozgalmat mellőzték. Szálasiék az SS-be lépő magyar önkénteseket kezdetben egy honi nemzetőrség felállításával akarták visszatartani, s ezzel Magyarországnak biztosítani azt az emberanyagot, amelyre ugyanakkor a német fél is igényt tartott. Ellenkező esetben – legalábbis Szálasiék véleménye szerint –, „ha a toborzással kivonják a 20% értékes önként jelentkező elemet, úgy a magyar hadsereg teljesen ki lesz herélve.”

A nyilas hatalomátvételt követően, aktuális politikai szerepének megfelelően Szálasi ugyan engedett a német nyomásnak, formailag azonban továbbra is ellenezte a magyar önkéntesek Waffen-SS-ben történő felhasználását, s helyette továbbra is inkább a hungarista honvéd hadosztályok felállítását szorgalmazta.

November közepén a Nyilaskeresztes Párt és a német fél törekvéseinek összehangolására egy újabb államközi egyezményre került sor, amelyet a honvédelmi miniszter helyettese, Feketehalmy-Czeydner Ferenc írt alá. A megállapodás értelmében magyarokból összesen nyolc hadosztályt állítanának fel, mindegyiket a népi-gránátos, illetve gránátos minta alapján. E hadosztályok közül négy hungarista hadosztályt a német szárazföldi haderő (Heer), míg az SS négy fegyveres-hadosztályát a Waffen-SS szerelné fel és képezné ki.

A német szárazföldi haderő által felállításra kerülő négy hungarista honvéd hadosztály elnevezése „Kossuth” (parancsnoka később Orbay István tüzér ezredes), „Petőfi” (Szávay vezérkari ezredes), „Klapka” (Kocsi László ezredes) és „Bem” (Tömöry Jenő vezérőrnagy).

A Waffen-SS támogatásával a már felállított „Hunyadi”, majd „Hungária” hadosztályokon kívül, a további hadosztályok a „Gömbös”, illetve a „Görgey” elnevezéseket kapták volna. (A szakirodalom egy része az SS 26. [2. magyar] fegyveres-gránátoshadosztályát tévesen „Gömbös” elnevezéssel említi.)

A magyar „páncélgránátos-hadosztályról” szóló propagandára számos önkéntes jelentkezett a megjelölt kiegészítő parancsnokságokon, de a felhívásokkal, s az önkéntesek fogadásával kapcsolatban adódtak problémák is. Beregfynek több alkalommal is meg kellett hosszabbítania a „Hunyadi” hadosztályba való jelentkezés határidejét.

Minderre első ízben – a hivatalos határidő letelte után egy nappal – november 21-én került sor, amikor a jelentkezések határidejét december 15-ig tolták ki. Beregfy honvédelmi miniszter ugyanakkor megjegyezte, hogy „egyes parancsnokságok rendeletemet nem, vagy csak egészen felületesen hajtották végre. Nagyon sok községben (városban) a felhívások egyáltalán nem voltak láthatók. Egyes parancsnokságok alárendeltjeikkel rendeletemet nem közölték és nem adták meg a jelentkezésre a lehetőséget, a jelentkezéseket nem továbbították hozzám. Egyes kieg. pságok (kiegészítő parancsnokságok) különféle nehézségeket támasztottak a jelentkezőkkel szemben, nem gondoskodtak azoknak a ’Hunyadi’ hadosztály állomáshelyére való elszállításáról. Ennek a következménye, hogy tömegesen keresnek fel közvetlenül jelentkezés végett. A ’Hunyadi’ hadosztályba való jelentkezés iránt tehát mindenütt nagy érdeklődés nyilvánul meg.”

A honvédelmi miniszter a korábbiakhoz képest módosította a jelentkezések szabályait, s immáron a hivatásos és tartalékos tiszteknek, illetőleg a tiszthelyetteseknek (német viszonylatban altiszteknek) is lehetővé tette, hogy közvetlenül – személyesen, vagy akár levélben – a HM 10. osztályánál kérjék felvételüket (akkor Budapest, I. kerület Szent György tér 3., II. em. 24.).

Beregfy rendelkezését indokolja, hogy az időközben Zalaszentgróton berendezkedett hadosztály-parancsnokságnak már november 17-én rendelkezésére állt az előírt legénységi állomány nagy része, viszont kiképzett tisztekkel, tiszthelyettesekkel (altisztekkel) és szakszolgálatosokkal kellő mértékben nem rendelkezett. Egy idő után ezért a zalaszentgróti táborban már nem fogadtak több legénységi állományú önkéntest, s azok a Honvédség különböző kiegészítő parancsnokságainál „lézengtek”, várva sorsuk további alakulását.

A helyzet konszolidálására a Honvédelmi Minisztérium 1944. december 1-én Rajkán gyűjtőtábort létesített, amely a tábor szovjetek általi elfoglalásáig üzemelt. A „Hunyadi” hadosztályba jelentkező önkéntes-felesleg első csoportját 1944. december 7-én szállították Budapest Keleti pályaudvarról Kisbény és Köny érintésével Rajkára.

A Honvédelmi Minisztérium függetlenül attól, hogy a hadosztályok részére már bőségesen rendelkezésére állott a szükséges legénységi állományú élőerő, a későbbiekben már létező honvéd és csendőr alakulatokat is az SS magyar fegyveres-gránátoshadosztályához irányított. E kötelékek általában fegyverzettel már nem, vagy alig rendelkező csapatok voltak, s túl azon, hogy a magyar katonai vezetés e vezénylések által német fegyverzetet és kiképzést remélt, az átirányítások célszerűek is voltak. A „Hunyadi” hadosztályhoz vezényelt tüzérek alkották például a hadosztály tüzérezredének gerincét. Ugyanígy a magyar 25. rohamtüzérosztály képezte volna az SS 25. fegyveres-páncélvadászosztályának magját. E folyamatok tehát arról árulkodnak, hogy a magyar fél kezdetben igyekezett mindent megtenni annak érdekében, hogy a magyarokból, a Waffen-SS keretén belül felállítandó hadosztály mihamarabb elérje a hadrafoghatóságot.

Tekintettel a jelentkezők továbbra is magas számára, Beregfy december 14-én – vagyis a 15-i határidő lejárta előtt egy nappal – újra kitolta a jelentkezések határidejét, ezúttal a rendelkezés visszavonásáig. A honvédelmi miniszter az összes elfogadott jelentkezőt a kerületi parancsnokságoktól immár a rajkai gyűjtőállomásra irányította.

Azzal, hogy a magyar kormány 1944. november 8-án Budapesten és annak vonzáskörzetében elrendelte a 17 és 60 év közötti férfiak általános katonai mozgósítását, s azt december 10-én a teljes – a még birtokában levő dunántúli területekre is kiterjesztette – érthetőbbé válik az önkéntesek nagy száma. Sokan azért jelentkeztek, mert sejtették, hogy egy-egy hadosztály felállítása hónapokat vehet igénybe, s a hátországi kiképzés alatt túlélési esélyeiket biztosabbnak látták. A jelentkezők személyes motivációjának feltárása ugyan nem tartozik szorosan a hadtörténelem tárgykörébe, de megjegyzendő, hogy számosan az előbbiekkel szemben azért vállalták a „Hunyadi” hadosztályban való szolgálatot, mert ténylegesen harcolni akartak a Magyarország területére behatoló Vörös Hadsereg ellen. Ők úgy gondolták, hogy a Waffen-SS erre jobb lehetőséget biztosíthat, mint a magyar Honvédség. Amikor december 10-én megjelent a magyar kormány teljes mozgósítást elrendelő felhívása, az összes gyűjtőhelyen (Nagycenk, Rajka, Kisbér stb.) megkérdezték a jelentkezőktől, hogy akarnak-e Németországba távozni, s a közös cél érdekében a német Wehrmacht, illetőleg a Waffen-SS keretében harcolni.

Beregfy honvédelmi miniszter 1945. január 19-én kelt 97.305./eln.1.o.– 1944. számú körrendeletével elrendelte a „Hunyadi fegyveres magyar SS pc. gr. [páncélgránátos-] ho. [hadosztály] eskümintájának helyesbítését”. Eszerint a csapatokat nem csak Hitlerre, hanem Szálasi Ferencre is – mint nemzetvezetőre – eskütételre kötelezték.

Szálasi Ferenc 1945. január 27-én levélben fordult Hitlerhez, amelyben tisztázni akarta, milyen jogok és kötelességek hárulnak rá, mivel a magyar hadosztályok állományának elvben mind Hitlerre, mind pedig saját személyére fel kellett esküdniük.

1945. február 4-én Beregfy és Veesenmayer között – az októberi megállapodást kiegészítendő – egy pótegyezmény jött létre abból a célból, hogy az időközben Németországba elszállított jelentkezők jogállását rendezzék, valamint a jelentkezések szabályait és feltételeit pontosítsák.

A pótegyezmény megerősítette, hogy a Honvédelmi Minisztérium által személyi állományát tekintve teljes létszámú önkéntes alakulatként kezelt „Hunyadi“ hadosztály mind a Waffen-SS-nek, mind pedig a Honvédségnek szerves része. A felszerelésről és kiképzésről továbbra is a német fél gondoskodott. A megállapodás a szükséges szálláshelyek (és a lehetőségekhez mérten eszközök, felszerelések) tekintetében úgy fogalmazott, hogy ilyet a magyar Honvédelmi Minisztérium is rendelkezésre bocsát.