Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

Kövess minket: TELEGRAM — VK — TWITTER

A német áttelepítési programmal, valamint az SS növekvő emberanyag-igényével párhuzamosan nőtt a népi német önkénteseknek katonai jelentősége, s e népesség egyre inkább az SS lehetséges emberanyag-tartaléka lett.

1940 tavaszán Gottlob Berger SS-Brigadeführer, az SS-Főhivatal (SS-Hauptamt), (VIII.) Kiegészítő Hivatalának (Ergängzungsamt) vezetője Heinrich Himmler utasítására meghatározott számú SS-önkéntes illegális toborzását irányozta elő: Romániából 1000, Magyarországról pedig 500 főt.

Magyarországon a helyi Volksbund vezetője, Franz Basch a Teleki-kormány rezisztens politikája miatt egyelőre nem tudott a jelentkezések előmozdítása érdekében eredményes propagandát kifejteni, s így Magyarországról az illegális jelentkezők száma viszonylag alacsony volt. A délkelet-európai népi németségből leginkább Romániában volt eredményes az SS illegális toborzása, ahol a helyi népcsoportszervezet (Volksbund) vezetője, Andreas Schmidt – egyben Berger veje – vendégmunkásnak álcázva, a Dunán szállította el a több mint 1000 fő romániai népi német önkéntest.

Röviddel a Wehrmacht nyugati hadjárata előtt, 1940. május 1-én az SS-ben a délkelet-európai országok közül 25 magyarországi, 110 romániai (a korábban elindított körülbelül 1000 fő önkéntest nem számítva), 83 szlovákiai és 49 jugoszláviai népi német (Volksdeutsche) teljesített illegális szolgálatot az SS-ben.

A második bécsi döntés eredményeképpen a magyarországi népi németek lélekszáma 551 211 főről – más adatok szerint 243 234 főről – 719 749 főre növekedett. Közülük 490 449 fő – más adatok szerint 658 928 fő – vallották magukat német anyanyelvűnek. Az SS bővítése szempontjából a magyarországi németség radikális növekedése nem volt figyelmen kívül hagyható.

A növekvő magyarországi német népcsoport identitásának megőrzése érdekében, a második bécsi döntés hátterében, 1940. augusztus 30-án mind Romániával, mind pedig Magyarországgal sor került az úgy nevezett népcsoport-egyezmények megkötésére. Lehetővé vált, hogy mindkét állam népi németjei immár fokozottabban tartozzanak kötelezettségekkel a német néphez, s ezáltal a Német Birodalomhoz, mint szülőhazájukhoz. Az állampolgárságukból fakadó kötelességek háttérbe szorultak, noha az egyezmény rögzítette, hogy a magyarországi és romániai népi németek kötelesek hűséggel tartozniuk szülőhazájuk iránt.

Felgyorsult tehát az a folyamat, amely elősegítette a toborzásokat: mind a romániai, mind pedig a magyarországi Volksbund népi (nemzetiségi) vonalon egyre inkább elkülönült csoportot alkotott az érintett országokon belül.

E törekvés legvilágosabb megnyilvánulása az volt, hogy a magyarországi népi német fiatalokat ki akarták vonni a leventeszervezetből, s – egy a Hitlerjugend mintájára létrehozott – Deutsche Jugendben szándékoztak őket összefogni. Ennek az ifjúsági szervezetnek az alapját az a korábban elvárt, németországi „sportoktatói tanfolyamra” jelentkező 500 fő képezte volna, akik szolgálattételük után visszatértek volna Magyarországra, s biztosították volna a magyarországi népi német ifjúság katonai előképzettségét. A Teleki-kormány – kihasználva a népcsoport-egyezmény joghézagait – egyelőre azonban megakadályozta a népi német fiatalok levente szervezetből történő kiválását. A kormányban egyébként kizárólag a második bécsi döntés egyezményeit aláíró gróf Csáky István külügyminiszter volt az, aki kész lett volna akár a magyar Honvédségben szolgálatot teljesítő népi németeket is átengedni az SS számára.

1941 tavaszán a Volksdeutsche Mittelstelle (VoMi), illetőleg a német Külügyi Hivatal (Auswärtiges Amt) kidolgozott egy újabb népcsoportegyezmény-tervezetet. Az egyezmény a népi németek katonai szolgálatát illetően úgy rendelkezett volna, hogy honvédségi szolgálatuk letöltését követően kizárólag népi német vezetésű csapattestben legyenek beosztva, amelyek Magyarország német lakta területein helyeztettek volna el. Ezen túlmenően a magyarországi népi németek saját kérésükre a Wehrmacht, illetőleg a Waffen-SS keretében kaphatták volna meg katonai kiképzésüket, s ott töltött szolgálatukat beszámították volna a magyar katonai szolgálat idejébe. A tervezet szerint továbbá a népi német fiatalok már nem a leventeszervezetben, hanem a magyarországi Volksbund saját ifjúsági testületeiben kaphatták volna meg katonai előképzettségüket.

Az egyezmény megkötésére Jugoszlávia 1941. áprilisi szétesése miatt nem került sor, mivel a Wehrmachtnak ott közvetlen lehetősége nyílott a népi németek toborzására. Az SS Kiegészítő Hivatala 20 000 fő toborzását irányozta elő Jugoszláviából, amelynek sikerességét mindenütt a helyi népcsoportvezetők felelősségévé tették: a Bánátban Sepp Janko, Horvátországban Branimir Altgayer, míg a magyar megszállás alatt álló bácskai részeken Josef Spreitzert Franz Baschnak, a magyarországi Volksbund vezetőjének rendelték alá. Míg Horvátországban az illegális SS-toborzások nagyobb részt a kormány támogatásával zajlottak, addig 46a magyar kormány ezeket a bácskai magyar részeken csak tudomásul vette. Az egészségügyi vizsgálatoknak álcázott sorozóbizottsági munkálatokat a Bácskában az SS Kiegészítő Hivatala által kirendelt Viktor Nageler SS-Obersturmbannführer irányította.

Az „egészségügyi vizsgálatokat” 1941 júniusától Magyarország egész területére kiterjesztették, hogy a már korábban tervezett 500 fő önkéntest „sport-tanfolyamra” irányítsák Németországba. Kiválogatásukat követően csak mintegy 100 főt sikerült szabályos útlevéllel kijuttatni Magyarországról, mert egyes magyar közhivatalok – Basch tiltakozása ellenére – csak az állampolgárságról lemondó nyilatkozatok ellenében adták meg a szükséges kiutazási papírokat. A többi jelentkezőt első lépcsőben egyénenként a magyarországi Volksbund székházába, a budapesti Német Házba (Deutsches Haus) irányították, majd az SS tehergépkocsijain 60 fős csoportokban csempészték ki őket az ország területéről. Az önkéntesek Bécs érintésével kerültek egy Brünn melletti kiképzőtáborba, ahol – rádöbbenve helyzetükre – többen meg akarták tagadni az SS-egyenruha felöltését és az Adolf Hitlerre való eskü letételét. Sohasem kerültek vissza Magyarországra, hogy majd ott a Deutsche Jugend nevelőivé váljanak. Többségük a „Nord” SS-hadosztály (1943. októberétől 6. „Nord” SS-hegyihadosztály) állományában, a „Barbarossa” hadművelet keretében a finnországi frontra került.

A Bácskában és Bánátban tovább folytatódott (a magyarországi részeken egyébként illegális) SS-toborzás. A Románián keresztül hazavonuló „Reich” SS-hadosztállyal már mintegy 600 fő romániai népi német tartott Bécs felé, majd a Bánátban további 2000 fő bácskai népi német csatlakozott az alakulathoz, akik a magyar megszállás alatt álló részekről lettek még korábban kiszöktetve. A magyarországi Volksbund vezetőinek sok kellemetlensége támadt az SS részére végzett embercsempészésből, de ettől függetlenül más és más formában tovább folytatták a németül tudó, nőtlen fiatalemberek toborzását németországi állások betöltésére, vagy szakmai tanfolyamokra.

1941. szeptember 16-án az SS Kiegészítő Hivatala a délkelet-európai térségben a népi németek toborzása tárgyában megkötötte első államközi egyezményét. Az Ante Pavelic vezette horvát állam a megállapodásban tíz százalékban maximálta hadköteles állományából az SS-be lépő önkéntesek számát. Az SS-ben szolgálatot vállalók ugyanakkor nem vesztették el állampolgárságukat. A horvát haderőben szolgálatot teljesítő népi németek külön, kizárólag népi németekből szervezett csapattestekbe kerültek beosztásra.

1941. november 18-i feljegyzésében Dietrich von Jagow, a Német Birodalom magyarországi követe a német Külügyi Hivatalnak (Auswärtiges Amt)85 küldött jelentésében – félve a magyar-német viszony megromlásától – kifogásolta az SS Magyarországon zajló, illegális toborzásait. Túl azon, hogy követelte a toborzások ilyen formában való beszüntetését, javasolta, hogy az SS-ben szolgálatot teljesítő magyarországi népi németeket küldjék haza. Amikor 1941. december 18-i rendelkezésében Himmler Magyarország, Románia és Szlovákia területéről előirányozta 60 000 népi német toborzását a Waffen-SS-be, végleg elkerülhetetlenné vált, hogy Magyarországon a toborzások – államközi egyezmények útján – ne öltsenek intézményes formát.

A Bácskában és a Bánátban zajló SS-toborzások sikeréből kiindulva Himmler és Berger egy teljes hadosztály felállítását tervezte, elsősorban a volt jugoszláviai németség önkénteseire alapozva. 1941. december 30-án Hitler – az elképzeléshez hozzájárulva – elrendelte egy SS-önkéntes-hadosztály (SS-Freiwilligen-Division) felállítását, amelyet alapvetően partizánvadász feladatokra állítottak fel, közvetlenül a magyar határ melletti bácskai részeken.

Többen a „Nord” SS-hadosztály illegális, magyarországi önkéntesei közül 1942. szeptemberében – első szabadságolásuk ideje alatt – hazalátogattak Magyarországra. Egyikük arról számolt be, „hogy 1941. év augusztus havában a V.D.U. vezetőinek bíztatására több társával Németországba ment abból a célból, hogy három hetes tanulmányúton vegyen részt. Egyheti ottartózkodás [sic!]után felszólították őket, hogy lépjenek be az SS. kötelékébe [sic!], mert már nem térhetnek haza. Előbb vonakodtak ennek eleget tenni, majd amikor többen megszöktek, akkor egyszerűen kényszeritették [sic!] őket. Besorozás után Finnországba a Karéliai frontra vitték őket és azóta ott teljesít[enek] szolgálatot. Felszerelésüktől számítva 7 hónapig nem engedtek nekik levelet írni. (…) A V.D.U. vezetői becsapták és eladták őket. Éppen ezért nincs más kívánsága, csupán az, hogy még egyszer visszatérhessenek Magyarországra, mint magyar állampolgár. Ez azonban nem valószínű, hogy sikerülni fog, mert a német tisztek úgy emlegetik, hogy a háború befejezése után nem fognak leszerelni, hanem mint rendfenntartók a megszállt területre lesznek vezényelve. Ott házat és földet is fognak kapni.”

A Honvédelmi Minisztérium és az Államvédelmi Központ adatai szerint, 1944. január 1. előtt 1247 magyar állampolgár (tehát magyar nemzetiségű és népi német egyaránt) állt be az egyezményeken kívül, illegálisan az SS-be. Ez az adat azonban csak a később, honosságuk elvesztésével ismertté vált esetek feldolgozásával készült, így ezt a számot csak az illegálisan beállók minimális számának meghatározásához vehetjük alapul.

Az első legális SS-önkéntesek Magyarországról

Az SS-toborzásokkal kapcsolatos első magyar-német diplomáciai tárgyalások a keleti frontra küldendő magyar kontingens, a későbbi 2. honvéd hadsereg árnyékában zajlottak. Amikor Bárdossy László miniszterelnök 1941. november végén ez ügyben Berlinben tárgyalásokat folytatott, Himmler kihasználva a lehetőséget már nyílt célzásokat tett a magyarországi népi németek „egészségügyi vizsgálatainak” szükségességéről.

Ribbentrop külügyminiszter 1942. január 6. és 9. közötti magyarországi látogatása alkalmával – röviddel azután, hogy a szovjet háborúban való fokozottabb magyar részvétel ténye eldőlt – nyíltan kérte Bárdossy miniszterelnököt, hogy tegye lehetővé 20 000 magyarországi népi német szolgálatvállalasát a Waffen-SS-ben.

A magyar kormány számára ekkor elfogadhatóbbnak tűnt néhány ezer németajkú átengedése a Waffen-SS számára, mint 200 000 honvéd kiküldése a keleti frontra. Az SS első hivatalos magyarországi toborzása gyakorlatilag akadályok nélkül vehette kezdetét. A kabineten belül, a magyar hadköteles állományt féltve csak Bartha Károly honvédelmi miniszter emelt kifogásokat katonai szempontból a német fél szándékaival szemben.

1942. január 14-én Jagow követ végül is kézhez kapta a magyar kormány feltételeit, amelyeket másnap továbbított is a német Külügyi Hivatal felé:

„1. Kizárólag ’volksdeutsch’ önkéntesek sorozhatók a Waffen-SS-be.

2. Minden egyes esetben be kell szerezni a szülők írásos beleegyező nyilatkozatát, mert a Waffen-SS-ben [illegálisan] szolgáló magyarországi népi
németek szülei részéről egyes esetekben már most súlyos szemrehányás éri a magyar kormányt, hogy az illetőket nem tartotta vissza.(…)

3. Német részről vállalni kell, hogy az illetőket azonnal honosítják Németországban, akik ezzel azután elvesztik magyar állampolgárságukat."

A magyar kormány hármas feltételeinek elfogadását követően, a további tárgyalásokat a felek katonai szerveire bízták. A részletek kidolgozása céljából az SS Kiegészítő Hivatala Magyarországra küldte Viktor Nageler SS-Obersturmbannführert, s a német követséghez (Budapest I. kerület, Úri utca 64-66.) beosztva a szükséges intézkedések végrehajtására utasították. A politikai egyeztetésekért továbbra is Jagow követ volt a felelős.

1942. február 12-én Dietrich von Jagow követ és Bartha Károly honvédelmi miniszter között létrejött a hivatalos SS-toborzások tárgyában kötött véglegesített, szóbeli megállapodás. A feltételek szóbeli jegyzékét a magyar külügyminisztérium február 19-én juttatta el a budapesti német követséghez. Az egyezmény főbb pontjai az alábbiak voltak:

–A magyar kormány hozzájárul a 18-30 éves magyar állampolgároknak önkéntes jelentkezés alapján a Waffen-SS-be történő toborzásához, függetlenül attól, hogy az illető a magyarországi Volksbund tagjai, vagy sem.

–A szakképzett katonák és hadiipari alkalmazottak csak abban az esetben toborozhatók, ha beosztásukból nélkülözhetőek. Ennek eldöntése a magyar hatóságok illetékessége.

–A toborzottak száma egyelőre 20 000 fő lehet.

–A toborzóakciót a lehető leggyorsabban kell lebonyolítani. A toborzást – a sajtó és a nyilvánosság teljes kizárása mellett – a magyarországi Volksbund szervezete végzi.

–Kiskorúaknak (1942-ben 24 éves kor alatt) alkalmasságuk eldöntése után az illetékes magyar közigazgatási hatóságoknál írásbeli, szülői (vagy törvényes gyámi) belegyezést kell benyújtaniuk, amelyben a szülők kifejezik, hogy támogatják belépésüket, s ezzel elbocsátásukat a magyar állam kötelékéből.

–Az SS sorozóbizottságai – amelyben helyet kell kapnia a magyar királyi Honvédség, illetőleg a helyhatóságok egy-egy képviselőjének – az összes személyi anyagot, a nyilatkozatokkal együtt továbbítják Viktor Nageler SS-Obersturmbannführernek, aki köteles az anyagokat eljuttatni a magyar királyi honvédelmi miniszterhez.

Annak ellenére, hogy formailag csak a német kormány február 24-i visszajelzésével vehette volna kezdetét maga a toborzás, az már korábban megindult. Február 5-én a budapesti Német Házban, a magyarországi Volksbund képviselői előtt ünnepélyesen bejelentették, hogy az SS sorozóbizottságai hamarosan megkezdhetik munkájukat. Sokan már jelképesen a Volksbund nagygyűlésén vállalták az SS-ben való szolgálatot, így maga a magyarországi németek helyettes népcsoportvezetője, Georg Goldschmidt is.

1942. február 8. és 9. folyamán Nageler SS-Obersturmbannführer megkezdte a sorozóbizottságok felállítását, s néhány nappal később az ország németek lakta vidékein hozzáfogtak a jelentkezők kiválogatásához.

Magyar részről a sorozóbizottságok, s az egyezmény betartásának figyelését a Csendőrség központi nyomozó parancsnokságára bízták, amely az őrsökön, szárnyakon és kerületeinek nyomozó-alosztályain keresztül – leszámítva a nagyobb városokat – pontos képet alkothatott a toborzás eseményeiről. Az eseményeket a nyomozóparancsnokság közvetlenül a honvédelmi és belügyminisztereknek, majd az Államvédelmi Központ (ÁvK) 1942. július 12-i felállításá követően az ÁvK-nak is jelentette. Az eredményeket a honvédelmi minisztériumban összevetették a sorozóbizottságok által – az egyezmény alapján kötelezően – átadott adatokkal.

A Csendőrség központi nyomozóparancsnokságának első összesített jelentése a Waffen-SS alakulatokhoz való toborzás tárgyában 1942. február 28-án készült el. Csaknem két hét alatt 15 329 fő jelentkezett az SS sorozóbizottságainál, zömük (10 585) fő a bácskai magyar részekről. A Volksbundhoz nem tartozó németajkú jelentkezők száma 48 fő, továbbá 19 magyar, nyolc horvát, egy bunyevác és egy rutén származású is jelentkezett. A jelentkezők területi eloszlása az alábbi volt:

 
I. csendőrkerület
Visegrád
20
Vecsés
27
Dunabogdány
36
Pomáz
18
Csobánka
20
Budakalász
19
Pilisborosjenő
10
Üröm
12
Pesthidegkút
4
Nagykovácsi
5
Békásmegyer
6
Szigetbecse
4
Szigetszentmárton
13
Szigetújfalu
16
Szigetcsép
4
Dunaharaszti
4
Taksony
16
Soroksár
22
Pilisvörösvár
67
Pilisszentiván
38
Solymár
21
52Piliscsaba
30
Budatétény
11
Budaörs
120
Törökbálint
14
Torbágy
14
Zsámbék
51
Perbál
4
Budajenő
3
Telki
1
Budakeszi
120
 
 
 
 
 
 
 
 
Összesen: 750 fő
 
 
II. csendőrkerület
Dorog
88
Leányvár
4
Tát
8
Nyergesújfalu
8
Bakonykuti
8
Isztimér
10
Guttamási
2
Balinka
4
Mór
kb. 300
Pusztavám
81
Bakonysárkány
15
Etyek
56
Szomor
10
Tarján
15
Vértestolna
7
Agostyán
2
Baj
25
Dunaszentmiklós
22
Környe
8
Kecskéd
28
Vértessomló
5
Vérteskozma
3
Felsőgalla
160
Várgesztes
2
Szár
4
Alsógalla
32
Vértesboglár
2
Vértesacsa
24
Nadap
4
Gánt
8
Máriakálnok
10
Mosonszolnok
30
Mosonszentjános
80
Mosonszentpéter
25
Győrsövényháza
14
Oroszvár
30
Rajka
131
Hegyeshalom
80
Levél
46
Magyarkimle
9
Bezenye
9
Újbarok
5
 
 
 
 
Összesen: 1414 fő
 
 
III. csendőrkerület
Fertőrákos
130
Ágfalva
78
Sopronbánfalva
135
Balf
80
Harka
64
Fertőboz
6
Kópháza
26
 
 
 
 
 
 
 
 
Összesen: 519 fő
 
 
IV. csendőrkerület
Mucsi
44
Kisbudmér
20
Vokány
48
Kurd
34
Barcs
5
Mohács környéke
130
Csibrák
kb. 35
Nagymányok
48
Almamellék
13
Szentlászló
9
Németboly
45
Pélmonostor
150
Máriakéménd
20
Nyomja
29
Kátoly
12
Hidas
30
Püspöknádasd
20
Óbánya
3
Ófalu
9
Horváthertelend
2
Somogyhárságy
14
Magyarlukafa
5
Vásárosbéc
2
Szulok
4
Szabadi
15
Bátaszék
3
Somogyszil
7
Gadács
6
Bőszénfa
6
Duzs
4
Hőgyész
4
Villány
30
Virágos
18
Németpalkonya
17
 
 
 
 
 
 
 
 
Összesen: 841 fő
 
 
V. csendőrkerület
Cservenka
600
Veprőd
400
Katymár
99
Palánka
300
Csávoly
73
Rém
26
Bezdán
31
Küllőd
80
Gádor
104
Bácsbokod
23
Vaskút
57
Torzsa
242
Kucora
42
Sajkásszentiván
94
Vekerlefalva
70
Bulkeszi
173
Szépliget
161
Petrőc
8
Kölpény
5
Úrszentiván
25
Tiszakálmánfalva
160
Alsókabol
4
Temerin
83
Pincéd
22
Paripás
200
Őrszállás
266
Körtés
62
Bácstóváros
88
Boróc
115
Kunbaja
45
Bajmok
190
Újszentiván
24
Béreg
33
Szilberek
523
Kula
146
Monostorszeg
52
Hódság
400
Militics
260
Szentfülöp
250
Apatin
673
Bácsszentiván
374
Bácsalmás
180
Kübekháza
34
Szond
71
Csátalja
130
Újszivác
395
Doroszló
63
Bácsfeketehegy
240
Szeghegy
287
Gara
50
Regőcs
105
Titel
53
Nemesnádudvar
53
Csurog
14
Nádalja
31
Bács
103
Dernye
33
Ókér
192
Újsóvé
183
Ósóvé
30
Csikéria
4
Vajszka
53
Bácsordas
340
Bogyán
4
Ófutak
90
Újfutak
130
Kerény
334
Csonoplya
157
Káty
67
Piros
12
Harta
28
Ószivác
395
Újverbász
360
Óverbász
90
Kiskér
270
Dunacséb
60
Bácsgyulafalva
14
Tavankut
10
Hajós
29
Dunabökény
138
Bácsújlak
107
Palona
64
Császártöltés
9
 
 
 
 
 
 
Összesen: 10 585 fő
 
 
VII. csendőrkerület
Nagybörzsöny
11
Nagymaros
4
 
 
 
 
 
 
Összesen: 15 fő
 
 
VIII. csendőrkerület
Rátka
5
Alsóschönborn
11
Pósaháza
25
Felsőkerepec
14
Németkucsova
4
Kendereske
3
Újtövisfalva
10
Szolyva
20
Szidorfalva
10
Puznyákfalva
7
Beregleányfalva
6
Berezinka
6
Zsófiafalva
6
Beregnagyalmás
3
Bártháza
21
Dubi
15
Gálfalva
3
Martinka
1
Alsóhrabonica
16
Kékesfüred
15
Szuszkóújfalu
23
Rahó
20
Dolha
8
Németmokra
39
54Oroszmokra
37
Felsőkerepec
11
Németkucsova
4
Királymező
96
Brusztura
3
Szentmiklós
7
Nagytarna
12
Bataros
12
 
 
 
 
 
 
Összesen: 473 fő
 
 
IX. csendőrkerület
Krasznabéltek
39
Hadad
20
Nántü
1
Szakasz
6
Krasznasándorfalva
13
Nagyszokond
19
Erdőd
5
Aranyosmóric
17
Sajómagyaros
4
Árokalja
4
Kerlés
27
Szászszentjakab
14
Mezőterem
8
Kálmánd
6
Alsóhomoród
27
Színfalu
44
Kisdengeleg
11
 
 
 
 
 
 
Összesen: 265 fő
 
 
X. csendőrkerület
Bátos
113
Vajola
37
Dedrád
147
Alsóidecs
78
Teke
57
Paszmos
15
Kolozsnagyida
20
 
 
 
 
 
 
 
 
Összesen: 467 fő
 

 

Február végén, két héttel az SS-toborzóakciójának kezdete után „a V.D.U. tagok hangulata – a pillanatnyi lelkesedés után – országszerte nyomott. A lelkesedésre rosszul hatott, hogy a Volksbund vezetősége – miután a nagygyűlésen jelképesen szolgálatot vállaltak – az ifjúsági és felnőtt vezetők nagy részének megtiltotta, hogy beálljanak az SS-be, nehogy a szervezet a későbbiekben megbénuljon. 

A Volksbunddal és az SS-toborzásokkal szembenálló németek később a „Hűségmozgalomban” intézményesültek. A mozgalmat a Sztójay-kormány rendelete szüntette be, hogy ne hátráltassa az SS harmadik magyarországi toborzóakcióját.

A magyarországi Volksbund e törekvések ellen természetesen éles ellenpropagandát fejtett ki. „Mi kivívtuk magunknak, hogy ezután már nem leszünk a magyar hadseregben büdös svábok és nem leszünk kitéve annak, hogy a harctéren az első vonalba tegyenek csak azért, mert németek vagyunk! A katonai szolgálatra az embereket serkenteni kell, nehogy a Führer előtt szégyent valljunk. Ha sok lesz a jelentkező, a Führer tudni fogja, hogy annak idején mekkorát kell lekanyarítani! (…) Ha az önként jelentkező a napokban magyar behívót kapna, azt nem köteles elfogadni. Ha ebből hatósági, vagy csendőri beavatkozásra kerülne sor, ezt a helyicsoportvezető [sic!] azonnal telefonon jelentse hozzám. Mi majd érintkezésbe lépünk az illetékesekkel és aki a hibát elkövette, annak akkorát koppantunk a fejére, hogy megemlegeti.” - agitált Binder Ottó budaörsi területvezető a budapesti Német Házban. A Volksbund ezen kívül leginkább az SS-ben kapott juttatások túlhangsúlyozásával próbálkozott, de híresztelték azt is, hogy az önkéntesek családtagjai kiutazhatnak a Német Birodalomba.

Néhány kisebb rendbontást leszámítva a Csendőrség jelentései békésnek minősítették a sorozások lefolyását. A magyarországi Volksbund visszafogásáért, valamint az akció során tanúsított mérsékelt magatartásukért később Csatay honvédelmi miniszter Viktor Nageler SS-Obersturmbannführert a Magyar Érdemkereszt Középkeresztjére, míg két altisztjét – Maximillian Allinger és Eduard Wellner SS-Rottenführereket – a Magyar Ezüst Érdemérem adományozására terjesztette fel.

Az SS sorozóbizottságainak munkája rendben folyt le, néhány kivételes esetben azonban a német fél a magyar hatóságok nélkül végezte munkáját. A bizottságok az orvosok, tanítók és bányamunkások jelentkezését nem fogadták el, de általában a jelentkezők 65-70 százalékát ítélték SS-szolgálatra alkalmasnak. Bácskában és Erdélyben a módosabbak jelentkeztek, míg az ország más vidékein inkább a szegényebbek.

Egy hónappal a toborzások megkezdése után, 1942. március 19-re a jelentkezések intenzitása alábbhagyott. Újabb két hét alatt mindössze 564 fővel emelkedett az önkéntesek száma, így csendőrségi területen a toborzások kezdetétől 1942. március 19-ig 19 321 fő jelentkezett a német Waffen-SS-be. Területi eloszlásuk az alábbi volt:

I. csendőrkerület
Budaörs
60
Budakeszi
40
Békásmegyer
20
Törökbálint
7
Piliscsaba
7
Szigetújfalu
4
Nagykovácsi
8
Pesthidegkút
4
 
 
 
 
 
 
Összesen: 150 fő
 
II. csendőrkerület
Németdiószeg
11
Dág
11
Diósd
14
Csolnok
45
Máriahalom
9
 
 
 
 
 
 
Összesen: 90 fő
 
 
III. csendőrkerület
Bakonyjákó
36
Farkasgyepü
7
Németbánya
5
Iharkút
3
Nagyganna
2
Döbrönte
8
Városlőd
44
Csehbánya
11
Herend
9
Bánd
77
Harságypuszta
4
Lókut
14
Gyertyánpuszta
17
Nagytevel
9
Béb
4
Bakonykoppány
2
Fenyőfő
8
Bakonyoszlop
19
Hidegkút
4
Márkó
3
Nagyesztergár
41
Zirc
6
Bakonynána
18
Olaszfalu
14
Porva
20
Ajkarendek
23
Kislőd
12
Bakonyszentiván
16
Bakonyszombathely
10
Ácsteszér
7
Aka
13
Csatka
8
Bakonypölöske
3
Szentgotthárd
10
Rábafüzes
25
 
 
 
 
 
 
Összesen: 870 fő
 
 
IV. csendőrkerület
Sérszekszöllős
6
Németkér
11
Pogány
17
Mike
11
Szőkéd
5
Zomba
15
Tevel
15
Kakasd
25
Bonyhád
20
Gyönk és környéke
222
Mágocs és környéke
215
Bonyhád
671
Pécsvárad környéke
203
Nagyszékely
5
Györköny
11
Mikács
2
 
 
 
 
 
 
 
 
Összesen: 1454 fő
 
 
V. csendőrkerület
57Zsablya
70
Boldogasszonyfalva
19
Sztapár
3
 
 
 
 
Összesen: 92 fő
 
 
VI. csendőrkerület
Almáskamarás
97
Mezőberény
63
Elek
98
 
 
 
 
Összesen: 258 fő
 
 
VII. csendőrkerület
Felsővisó és környékén körülbelül 280 fő
 
IX. csendőrkerület
Nántü
4
Újpalota
2
Erdőd
31
Mezőpetri
42
Csomaköz
6
Mezőfény
9
Mérk
8
Vállaj
31
Csanálos
16
Nagymajtény
9
Gilvács
4
Szinfalu
4
Barlafalu
16
 
 
 
 
 
 
 
 
Összesen: 182 fő
 
 
X. csendőrkerület
Dipse
24
Ludvég
5
Kisfehéregyháza
16
Harona
18
Felsőidecs
91
Jád
62
Nagysajó
40
Petele
80
Tancs
1
Kiszsolna
21
Malomárka
20
Szászbudak
14
Vinda
12
Petres
77
Felsőszászújfalu
31
Kisdemeter
30
Óvárhely
23
Kusna
6
Szászszentgyörgy
53
Pinták
35
Aszubeszterce
46
Aldorf
40
Borgóprund
3
Besenyő
40
Szépnyir
24
Királynémeti
39
Szászlekence
64
Vermes
33
Tacs
6
Nagydemeter
87
Szásztörpény
28
Naszód
6
Kisilva
3
Alsóbalázsfalva
29
Homoróddaróc
47
 
 
 
 
 
 
Összesen: 1154 fő
 

 

Az SS első magyarországi toborzóakciója 1942. április 3-ig tartott. Német adatok szerint Magyarországon a toborzások 52 napja alatt összesen 25 709 fő népi német jelentkezett a Waffen-SS önkéntes szolgálatára, akik közül az SS követelményei szerint 7566 főt találtak alkalmasnak. Karl Werkmeister, a budapesti német követség tanácsosa a magyarországi toborzások eredményeiről az alábbi kimutatást küldte a német Külügyi Hivatalnak:

Terület
Jelentkezők
száma
Elutasítva
Alkalmas
összesen
SS
Wehrmacht
követelményei
szerint alkalmas
Bácska
12 868
3452
9416
4173
5243
Bakony vidéke
1145
521
624
311
313
Közép-Szatmár
2312
827
1485
439
1046
Kárpátalja
1414
475
939
406
533
Erdély
2386
674
1712
508
1204
Dél-Dunántúl
3540
977
2563
1475
1088
Ny.-Magyarország
2044
923
1121
254
867
Összesen:
25 709
7849
17 860
7566
10 294

 

A magyarországi népi német SS-önkéntesek elszállítása 1942. március 22-én vette kezdetét, s vasúton az utolsó önkéntesek a 12. szállítmánnyal, május 3-án hagyták el az országot. Gottlob Berger SS-Gruppenführer az SS Vezetési Főhivatalának főnökeként minderről az alábbi kimutatást készíttette Himmler számára:

Nr.
Időpont
Honnan
Létszám
1.
1942. március 22.
Zombor
2038 fő
2.
1942. március 28.
Hódság
1438 fő
3.
1942. március 29.
Hódság
1351 fő
4.
1942. április 4.
Palánka
1074 fő
5.
1942. április 7.
Újverbász
1700 fő
6.
1942. április 9.
Újvidék
1721 fő
7.
1942. április 17.
Beszterce
1510 fő
8.
1942. április 22.
Sopron
937 fő
9.
1942. április 25.
Nagykároly
1758 fő
10.
1942. április 28.
Pécs
1200 fő
11.
1942. április 30.
Bonyhád
800 fő
12.
1942. május 3.
Komárom
1000 fő
 
 
 
Összesen: 16 527 fő

 

Ezeket az önkénteseket kiképzésüket követően főleg a Waffen-SS partizánvadászatra szánt alakulataiba osztották be. Egy részük a magyar határ szomszédságában, a Bácskában felállítás alatt álló SS-önkéntes-hegyihadosztályhoz (a későbbi 7. „Prinz Eugen” SS-önkéntes-hegyihadosztályhoz) került, míg más részük – a dandárból éppen a hadosztállyá bővítés állapotában levő – SS-lovashadosztálynál (a későbbi 8. „Florian Geyer” SS-lovashadosztálynál) nyert beosztást a keleti fronton.

Miközben zajlott az önkéntesek kiszállítása Himmler a toborzottak 20 000 fős létszámhatárát – annak ellenére, hogy a meghatározott keretet az eddig sorozottak sem merítették ki – 30 000 főre akarta emelni. Berger ezzel szemben 1942 őszére csak további 4000 fő magyarországi önkéntest tudott ígérni, mivel úgy vélte, hogy a jelentések alapján a népi németek sorozható korosztályának zöme már bevonult. Mivel Magyarországon időközben kormányváltás következett be, bizonytalan volt, hogy Kállay miniszterelnök hozzájárul-e az egyezmény kiegészítéséhez.

Az új miniszterelnök 1942. június 6-12. közötti németországi látogatásán megnyugvással tapasztalhatta, hogy a németek egyelőre nem tartanak igényt újabb, a keleti frontra küldendő magyar „expedíciós” erőkre. A Ribbentrop külügyminiszterrel folytatott tárgyalások során azonban kiderült, hogy az SS újabb németajkú önkéntesekre szeretne szert tenni az ország területéről. Abban a reményben, hogy ha az SS-toborzás maximált létszámát felemeli, akkor a németek esetleg nem tartanak igényt újabb magyar csapatokra, Kállay miniszterelnök beleegyezett abba, hogy a korábbi egyezmény alapján a Waffen-SS-hez besorozásra engedélyezett 20 000 fős létszámot 30 000 főre emeljék.

A német kormányt hivatalosan csaknem egy hónap múlva, július 12-én értesítették a magyar kabinet döntéséről, amely támogatta az SS-toborzások, rögzített keretek közötti kiszélesítését. A magyar kormány döntése elvezetett az SS magyarországi toborzásainak csaknem egy évvel későbbi második hullámához.

Másnap, 1942. július 13-án Himmler rendeletileg intézkedett – az elveiben már régebben létező – népiségi hadkötelezettségről, amely szerint minden, vérségi alapon a német néphez tartozó férfi – 17-50 éves korig – 60köteles a német haderő, azon belül is a Waffen-SS szolgálatába állni még akkor is, ha belépésével megsérti szülőhazája törvényeit.107 Himmler intézkedését egyelőre – félve a külpolitikai bonyodalmaktól – hivatalosan nem hozták nyilvánosságra, de bizalmasan tudatták az egyes országok népcsoportvezetőivel. Az SS Biztonsági Főhivatala egy évvel később, 1943. június 19-én a „népiségi hadkötelezettséget” fogalmilag úgy definiálta, hogy hatálya alá csak a német megszállás alatt álló területek lakossága tartozik. A pontosítás hozzátette, hogy e tekintetben – nemzetközi jogi önállóságuk ellenére – megszállt területnek tekintendő: Magyarország, Románia, Horvátország és Szlovákia is (!).

Az SS-toborzások tárgyában kötött, 1942. februári német-magyar szóbeli egyezmény nem rendelkezett a magyarországi SS-önkéntesek családtagjainak állampolgári jogállásáról, így szükségessé vált, hogy egy további, kiegészítő rendelkezést hozzanak. E tárgyban Martin Luther, a német Külügyi Hivatal Deutschland osztályának vezetője (helyettes államtitkári címmel) és Sztójay Döme, Magyarország berlini követe folytatott tárgyalásokat. Végül is a magyar kormány hozzájárult ahhoz, hogy az önkéntesek családtagjai a háború befejezéséig – vagy a kérdés végleges rendezéséig – teljes jogállású magyar állampolgárok maradhassanak. A rendelkezés a budapesti közlöny június 28-i számában jelent meg, s mindezzel párhuzamosan fokozatosan közzétették azok névsorát is, akik beállásukkal elvesztették magyar állampolgárságukat.

A februári szóbeli megállapodás ugyancsak hiányosan rendelkezett a magyarországi SS-önkéntesek családtagjainak segélyezéséről is, amiért a Volksbundot éles kritikák érték az itthon maradottak részéről. A családtagok segélyezéséről szóló, 1942. március 7-i kiegészítő egyezmény értelmében a Birodalmi Pénzügyminisztérium évi 5 millió pengőt utalhatott át, amely családonként elosztva csak a jóval alacsonyabb magyarországi életszínvonal elérését tette lehetővé. A németek az összeget augusztusban hatszorosára, 30 millió pengőre akarták felemelni, amely szándék elől azonban a magyar kormány egyelőre elzárkózott. „Megbocsáthatatlan lenne – mondotta a miniszterelnök -, ha a honvédek hozzátartozói havi 18 pengő, az SS-önkéntesek viszont havi 60 vagy 100 pengő támogatást kapnának.”

Szeptember 24-én Berger budapesti látogatása során Reményi-Schneller pénzügyminiszternél elérte, hogy a német kormány további 2 millió pengőt utalhasson a magyarországi Volksbund, s rajta keresztül az SS-önkéntesek családtagjai segélyezésére. Kállay miniszterelnök azonban a radikális emelésektől továbbra is elzárkózott, ezért az SS-Segélyező- és Gondozóhivatalának (SS-Fürsorge und Versorgungsamt) a budapesti német követség épületében működő magyarországi irodája (SS-Fürsorgestelle in Ungarn) kénytelen volt a családok vagyoni helyzetét felmérve szelektálni, s csak a leginkább rászorulókat havi 40 pengővel segélyezni. A magyarországi népi német SS-önkéntesek segélyezésének kérdését csaknem egy év múlva rendezték: 1943. február 1-jétől a magyar kormány lehetővé tette évi 15 millió pengő átutalását, s ezzel egyidejűleg engedélyezte az önkéntesek számára, hogy hazalátogatásuk ideje alatt viselhessék SS-egyenruhájukat.

Eközben olyan információk terjedtek el, amely szerint az engedélyezett további 10 000 népi német toborzása 1942. októberében fog megkezdődni. Az SS vezetése azonban tisztában volt azzal, hogy a kellő mennyiséget egyelőre nem tudják elérni, s egyre inkább hangoztatták, hogy egy következő toborzóakció során már igényt tartanak a Honvédségnél (és a hadiiparban) szolgálatot teljesítő német származásúakra is. A kellő mennyiségű létszámkiegészítés érdekében felmerült annak gondolata is, hogy a jelentkezések alsó korhatárát Magyarországon 17 évre szállítják le.

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

      

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE