valhalla-var-rad-norveg-waffen-ss-tobororzoplakat-polo
waffen-ss-charlemagne-ss-fegyveres-granatos-hadosztaly-polo
thor-mit-uns-viking-runa-ferfi-triko
odin-foisten-polo
ver-es-becsulet-blood-and-honour-white-aryan-resistance-kapucnis-pulover
white-pride-worldwide-kapucnis-pulover
white-pride-world-white-polo
wewelsburg-schwarze-sonne-fekete-nap-himzett-galleros-waffen-ss-polo
white-power-noi-triko
norseman-polo

Kövess minket: TELEGRAMVK — HUNDUB

Rádióból hallgattuk a tárgyalást Salzburgban. Élénk figyelemmel kísértük a készülék minden budapesti adását ebben az időben.

Megfigyeltük a vásári zajt, amit a Nemzetvezető tárgyalására a tárgyalóterembe vezényelt utcai felelőtlen és hatalmi tébolyban tajtékzó tömeg rendezett egy-két mondatánál. Az utolsó szó jogán elmondottaknál azonban mély csend ülte meg a termet. Az elhangzottak megdöbbentették még ezt a szánalmas, lélektelen tömeget is. Ebben a mély csöndben elhangzott szavak kitörölhetetlen betűkkel belevésődtek lelkünkbe.

Osztrák házigazdánk, aki kevéssel azelőtt jött meg norvég hadifogságból, szintén ott ült feleségével kis szomorú körünkben.


Egyetlen szót sem értett a beszédből, csak hangját hallotta Szálasi Ferencnek. Az egyént hallotta, aki fölé tudott emelkedni minden emberi gyengeségnek, s aki a halálos ítélet tudatával olyan méltóságteljesen ember tudott maradni, és ez az idegen, megértve, mit mondhatott az utolsó magyar államfő – fejét tenyerébe hajtotta és zokogva leborult az asztalra...

Évek múltak el azóta, hogy Szálasi Ferenc utolsó szavai elhangzottak és az ítéletet végrehajtották. A test megszűnt élni, de a nemzetét halálosan szerető nagy lélek közöttünk maradt. Emigrációs életünk egyegy nehéz percében sokszor látni véljükmessze néző, barátságos, tiszta szemeit, és mintha hallanánk bátorító szavait: „Csak kitartás... kitartás..., mert mindaz, ami ma van, nem az egyén, hanem a nemzet tragédiája, s ha az egyének nem bírják, elvész a nemzet, amelynek örökkévalósága a mi kezünkben van.”

Fájó..., rettentően fájó az emlékezés, azonban mindazt, amit alább közlünk, el kell mondanunk – mert erre megbízást kaptunk a salzburgi börtönben Szálasi Ferenctől, és azoktól, akikkel módunkban volt egy-egy látogatás alkalmával szót váltani.

Most pedig Isten és saját lelkiismeretünk előtt, a magyar történelemmel szemben érzett felelősségünk teljes tudatában rögzítjük azokat az eseményeket, amelyek a második világháború befejezése után, a magyar „háborús bűnösök” hazaszállításáig, velük kapcsolatban feljegyzéseink között vannak.


good-night-left-side-skinhead-triko
del-afrikai-bur-ellenallas-himzett-galleros-polo
wewelsburg-schwarze-sonne-fekete-nap-noi-triko
wewelsburg-schwarze-sonne-fekete-nap-himzett-galleros-waffen-ss-polo
invisible-empire-ku-klux-klan-polo
skinhead-rac-skrewdriver-isd-polo
waffen-ss-maria-theresia-ss-onkentes-lovashadosztaly-polo
horst-wessel-nsdap-rohamosztagos-polo

Szombathelyről hosszú bolyongás után 1945 áprilisában érkezett hivatalunk az ausztriai Salzburgba. Az „Österreichischer Hof” nevű szállodát jelölték ki a németek a magyar kormány ideiglenes székhelyéül.

A kormány tagjai azonban nem ebben a szállodában laktak, hanem a várost övező falvakban nyertek elhelyezést. A tanácskozások a szállodában folytak, kezdetben csaknem naponta. Szolgálati főnököm, Kassai miniszter révén tájékoztattak a tanácskozások anyagáról és eredményeiről.

Megérkezett az amerikai haderő, hatását azonban még nem éreztette semmilyen formában. Ebben az időben tartotta a Magyar Királyi Kormány az utolsó koronatanácsot, amelyet minisztertanács követett. A két tanácsülés között egy nap szünet volt.

A koronatanácson elhangzottakból csak részleteket közölt velem Kassai miniszter, annyit, amennyit szükségesnek, vagy jónak látott tudomásomra hozni. A fő kérdés a Szent Korona megmentése és biztonságba helyezése volt. Ezt egész biztosan tudom.


A koronatanács után Kassai miniszter értem küldött; magához kéretett engem, dr. Kerekes államtitkárt és dr. Kemény Zoltán miniszteri osztályfőnököt. Kérte, hogy másnap várjuk meg a minisztertanács végét, mert Veesenmayertől fontos előterjesztést várnak, amit azonnal közölni akar velünk.

Veesenmayert ugyanis a magyar kormány felkérte az előző napon, hogy tudakolja meg saját kormányától – azt nem tudom, akkor hol volt, – hogy milyen álláspontra helyezkedjék a magyar kormány az amerikai megszállókkal szemben.

Másnap, az utolsó minisztertanács végét az Österreichischer Hof Salzach felőli oldalánál, a vízparton tátongó bombatölcsérek és romok között vártuk. Amíg vártuk a minisztert, hozzánk csatlakozott negyediknek hivatalunk egyik osztályvezetője is, aki akkor államtitkár-jelölt volt. Nevét nem említjük a mártírokkal egy lapon. Jót nem írhatunk róla. ő volt az, aki ezen találkozás emlékét úgy jegyezte fel magának naplójába, hogy azért a Bécsi Napló 1947 áprilisában Júdás-pénzt fizetett, s amit az illető úgy alkalmazott és adott át, mintha a közölt jegyzetek legnagyobb részét Kassai Ferenctől személyesen hallotta volna, holott vele nem is beszélhetett, mert erről tudomásunk lett volna. Egyébként a hatásos cikk címe ez volt: „A Szálasi bábkormány utolsó tragikomikus napjai Salzburgban.”

Megérkezett Kassai miniszter, befejezték az utolsó magyar minisztertanácsot. Arca ónszínű volt, s torokhangon annyit mondott csak: – A magyar királyi kormány megszűnt.

Társaimra néztem, majd újra Kassai arcára. Színtelenre vált arcok, s üres, léleknélküli szemek néztek reám vissza, éreztem, hogy magam is így nézek. Mindannyian tudtuk, hogy itt nagyobb történt, sokkal jelentősebb, mint az, hogy megszűnt egy kormány. Itt nemcsak egy kormány szűnt meg, nemcsak egy rendszer tűnt el, hanem elbukott egy nemzet, amelyet nemcsak külső ellenség, de belső árulás is taszított a katasztrófa felé. Hiába volt a tengernyi véráldozat.

Kassai miniszter hosszú szünet után azt mondta a jelenlévő osztályvezetőnek, hogy hagyjon magunkra bennünket, mert velünk van valami közölnivalója. Így is történt. Ezért hangsúlyozom, hogy a Bécsi Naplóban 1947 áprilisában megjelent szánalmas riport nem egyéb, egy nyomorult szellemi törpe elmeállapotának bizonyítványánál.

Amikor az osztályvezető eltávozott, Kassai közölte velünk azt az álláspontot, amelyet úgy terjesztett elő Veesenmayer, hogy az a németek álláspontja és amely szerint az egyetlen és leghelyesebb megoldás, ha a magyar kormány tagjai, valamint a hadsereg vezetői azonnal jelentkeznek az amerikai megszállók katonai parancsnokságán. Más megoldás nincs, de nem is lehet, a háborút elvesztettük, a harc megszűnt, tehát többé nem vagyunk ellenfelek, hanem legyőzöttek. Ez nem kellemes állapot, de tudomásul kell venni – ismételte Kassai a német követ megállapítását. Mint Kassai mondta, a német követ külön hangsúlyozta, hogy a német vezetőség szerint maximum hat heti internálás következik majd, mialatt a dolgok rendeződnek, s azután mindenki hazamehet.

Amikor Kassai miniszter a német követ előterjesztését velünk közölte, valami kimondhatatlan mosoly ült az arcán, hangja nagyon mélyről jött és igen fáradt volt. Szemét végigjáratta a rettentő romokon, amelyek szélén ültünk. Lábunk előtt futott a Salzach; vizét nem lehetett látni a beledobált katonakönyvektől, amelyektől gazdáik így akartak szabadulni. Szegény osztrák hősi halottakat így tagadták meg élő bajtársaik.


Mi néztük, néztük némán a vizet és az elkövetkezhetőket latolgattuk magunkban.

Kassai tompán, akadozva tovább beszélt: Veesenmayer azt is mondta, hogy mi magyarok, mindig hősök, bátrak és vitézek voltunk, tudja, hogy most sem futamodunk meg, hanem kiállunk nyíltan, jelentkezünk az amerikai katonai parancsnokságon, hiszen minden háború végén így szokott ez lenni, a legyőzött jelentkezik a győztesnél.

– Hát mondjátok, nézett ránk Kassai – olyan háború volt ez, mint a többi? Nem! Mert egy rendes háború után nem szokták a katonakönyveket eldobálni... Itt valami sokkal több történt... Ez nem nemzetek harca volt, hanem világnézeteké... Itt nincs vége azzal, hogy a harc megszűnt.

– Mit akar tenni ezek után a kormány és a Nemzetvezető – kérdeztem én.


nagy-magyarorszag-polo
white-pride-worldwide-kapucnis-pulover
14-szo-polo
white-power-polo
wewelsburg-schwarze-sonne-fekete-nap-triko
waffen-grenadier-division-der-ss-hungaria-polo
white-pride-world-wide-triko
heinz-guderian-wehrmacht-tabornok-polo

– A Magyar Királyi Kormány és a Nemzetvezető magáévá tette a német követ előterjesztését, mondta Kassai, a kormány tagjai mindannyian jelentkeznek a megszállók katonai parancsnokságán. Én és Kovarc Emil azonban úgy érezzük, hogy nem egészen világos az út, amelyet Veesenmayer elénk mutatott, ezért mi, Kovarc Emil és én, gondolkodási időt kértünk a Nemzetvezetőtől holnapig.

Mindannyiunk előtt ismeretes, hogy Kovarc Emil útját más formában írta elő a Sors a mártírhalál felé, Kassai Ferenc azonban követte Szálasi Ferencet azon az úton, amelyen eddig is együtt jöttek, abban a reményben, hogy az út elvezet a halálosan szeretett Nemzet minden dolgozójának felemeléséhez, boldog és megelégedett néptömegek tiszta, krisztusi erkölcsön nyugvó, a Szentkorona tanát kiteljesítő, a magyar alkotmányt szentesítő Nagy-Magyarországig.


Másnapra Kassai Ferenc újra találkozni kívánt velem, hangsúlyozván, hogy szükségesnek véli néhány jegyzet készítését, az államtitkárt és a miniszteri osztály-főnököt szintén kérte, hogy legyenek ezen a helyen.

(E másnapi esemény leírása Kassai Ferencről szóló emlékezéseim anyagát képezi.)

Szálasi Ferenccel nem találkoztam Salzburgban egyetlen alkalommal sem, – amíg szabad volt. Kassaitól tudom, hogy többször jelentkezni akartak együttesen a megszálló katonai parancsnokságnál, majd külön-külön is. A katonai parancsnokság előtt olyan hosszú sorok álltak jelentkezésre – magam is több ízben láttam szemeimmel, amikor odakísértem Kassait –, hogy napok múltak el, amíg a kapun bejuthattak.

Himler Márton OSS-vezető, aki mikor visszatért a „nagy munka” után Amerikába és a New York-i Magyar Népszavában színes riportban emlékezett a magyar háborús bűnösök összeszedésének „rettentő nagy munkájáról”, többek között azt is írta: „...mint a patkányok, úgy pislogtak a magyar háborús bűnösök, mikor ő előszedte azokat nagy nehezen a jól elkészített búvóhelyről”. Úgy hazudott, hogy annak meghatározásához kicsi a mi véges elménk.


schwarze-sonne-himzett-galleros-polo-fekete-nap-himzett-galleros-polo
vicces-ss-totenkopf-polo
waffen-ss-leibstandarte-ss-adolf-hitler-panceloshadosztaly-lssah-triko
white-pride-worldwide-himzett-galleros-polo
waffen-ss-nederland-onkentes-ss-pancelgranatos-hadosztaly-polo
odin-foisten-polo
a-deutsche-afrika-korps-wehmarcht-tabornagya-a-sivatagi-roka-erwin-rommel-polo
waffen-ss-leibstandarte-ss-adolf-hitler-panceloshadosztaly-lssah-polo

Mert nem előszedték őket, hanem ők maguk mentek jelentkezni, ugyanúgy, mint a horvátok, románok, szlovákok, ukránok és más nemzetek ott lévő vezetői, még Vlassow is!

Amikor végre sor került a magyar jelentkezőkre, a parancsnokságon felvették adataikat, pontos címüket, és azt mondták a jelentkezőknek, menjenek csak haza nyugodtan, majd ha szükség lesz rájuk, felkeresik őket. Ilyen előzmények után mindenki hazatért ideiglenes lakásába.

Kb. két hét telt el. Én közben a salzburgi „Europa Hotel” lágerlakója lettem. A város képe nem változott lényegében semmit, csak az mutatta az amerikaiak jelenlétét, hogy este tíztől reggel ötig nem volt szabad az utcán járni.

Szálasi Ferenc Mattsee-ben lakott, vele volt legszűkebb köre, édesanyja és húga Bajorban rekedtek. Kassai Ferenc felesége és öccse családjával Elixhausenben, egy szénapajtában lakott és ezen a környéken tartózkodott valahol dr. Kemény Zoltán miniszteri osztályfőnök is, a hűséges bajtárs és hűséges barát, hogy mindig kéznél legyen, ha Kassai valamit akar. Dr. Kerekes Béla Aigenben ugyancsak szénapajtában lakott feleségével és leányával.


Miután az Európa-lágerben cirka 3000 magyar volt együtt, szinte naponta meglátogatott bennünket dr. Vajna Gábor miniszter, Kassai Ferenc, Endre László és többen a kormány tagjai közül.

Egy napon ide a lágerbe kérte találkozóra Kassai Ferenc Kerekes államtitkárt. A találkozóra Kerekes Béla megérkezett, de Kassait hiába vártuk. Egyre izgatottabban vártunk. Nem jött. Amint az utat kémleltem, ahonnan érkeznie kellett volna, egy kisírt szemű, ólomszín arcú asszony jött felém.

Mikor hozzám ért, és kérdezte, itt van-e az ura? Mondottam, nincs, mostanában nem is láttam. Rám nézett vértelen arccal, s hangtalanul a vállamra borult...

– Ha te nem tudsz róla, ha ti nem tudtok róla, akkor igaz a hír, mondta fuldokolva, megérkezett az a hatóság, amely összeszedi és letartóztatja a magyar kormány és a hadsereg vezetőit.


odin-szleipnir-es-fenrir-polo
barnainges-nsdap-rohamosztagos-sturmabteilung-sa-polo
wehmarcht-polo
wewelsburg-schwarze-sonne-fekete-nap-ferfi-triko
thor-mit-uns-viking-runa-polo
odinista-pogany-polo
barnainges-rohamosztag-sturmabteilung-sa-himzett-polo
waffen-ss-kartsjager-onkentes-ss-hegyihadosztaly-polo

Feketehalmi Czeidlerné volt. Férjét ezen az éjszakán valóban elvitték Himler Márton legényei, azon hatóság tagjai, amelyről azóta kiderült, hogy félrevezette még a katonai parancsnokságot is. ők nem voltak egyebek, mint a magyarországi kommunista kormánnyal adásvételi szerződést kötő, hitvány pénzért emberi életet szállító hiéna-társaság, Himler Márton és bandája!

Mindannyiunkat megdöbbentett Feketehalminé közlése. Már éreztük az összefüggést Kassai késése és e közlés között. Pár perc múlva Kassai Ferencné közeledett az úton, dr. Kemény Zoltánnal. Szomorúak, letörtek voltak.

– Elvitték az uramat az éjjel, – mondta Kassainé.

– Szálasi Ferencet, a Nemzetvezetőt az éjjel szintén elvitték, ismeretlen helyre – közölte velünk dr. Kemény.

Dermesztő csend lett, s a rettentő csendben innen is, onnan is síró asszonyok vánszorogtak elő, némelyik gyermekeket vezetve kézen, senki nem kérdezett tőlük semmit, mindannyian tudtuk, mi is, ők is, hogy mindenki tudja a döbbenetes fejleményt...

Azt az időt, ami a nagy tragédiától idáig vezetett, bátran a magyar nemzet Nagypéntekének nevezhetjük, Pilátusaival, Júdásaival együtt, akiknek közreműködésével reánk zuhant a Nagyszombat fájdalmas és reménytelen sötétsége, mély gyásza. Ebben a mély, gyászos sötétségben még ma is bűnös árnyak ólálkodnak, és továbbkötözik azokat a szálakat, amelyek a nemzeti újjáéledést megakadályozzák, s a Magyar Igazság győzelmét késleltetik.

Az aléltságot bennem a gyors cselekvési vágy váltotta fel. Tenni, cselekedni valamit érdekükben, amíg lehet, hiszen talán soron következem én is. – Később sorra is kerültem, de szabadon bocsátottak ez alkalommal. – Felszaladtam az amerikai katonai parancsnokságra érdeklődni, mi van a mi fiainkkal, mindegy ki az, mi a neve, csak adjanak felvilágosítást minden magyarról, akiről tudnak. Elutasítottak mondván, hogy ez az ügy nem tartozik a katonai parancsnokság hatáskörébe. Külön szerv intézi a dolgokat, neve: OSS. Címét nem tudják. Nem baj, ha nincs cím, gyerünk gyorsan utána érdeklődni. Meg kell találni.

Utunk során dr. Kemény Zoltánnal találkoztunk, akit eddig még nem fogtak el.

– Maga hová rohan?- kérdezte dr. Kemény.

A magyar foglyokat keresem – feleltem –, nem találom őket sehol; és maga mit keres, kit keres? – kérdeztem viszont.

Én is őket – felelte Kemény Zoltán – velük akarok lenni, nem tudok nélkülük bolyongani. Én megtalálom őket egészen bizonyos, és velük is maradok, együtt üljük le az internálást, azután együtt megyünk haza... no, Isten áldja, a viszontlátásra – búcsúzott dr. Kemény Zoltán és mosolyogva otthagyott. Nem tudom, hol sikerült megtalálnia a magyarokat, nekem akkor nem sikerült nyomukra akadnom, csak jóval később. Kemény Zoltán azonban valóban bekerült a bajtársaihoz a börtönbe. S azt a dr. Kemény Zoltánt, aki végigharcolta a keleti arcvonalat Sztálingrádig, aki túlélte a kiütéses tífuszokat, aki nem bírta a szabadságot bajtársai nélkül, agyonverték Salzburg és Augsburg között Himler Márton hóhéri parancsára a végrehajtói – mint később Szálasi Ferenc ezt velem közölte.

Zoltán, mielőttünk te is együtt menetelsz a Hadak útján a mártírokkal. Pihenj, te drága, jó fiú!

Pár hét múlva derült ki, hogy amikor Himlerék befejezték munkájukat, összeszedték mindazokat, akiknek nevét és címét a katonai parancsnokság által felvett jegyzőkönyvekből megtudták. A magyar, német, osztrák és más nemzetiségű foglyokat átvitték Augsburgba. Itt voltak kb. három hétig, amely idő alatt több ízben kihallgatták őket, majd kiválogatták a németeket, a más nemzetiségűeket pedig visszahozták Salzburgba, a Landesgericht börtönébe.

Én akkor már dolgozni jártam este 6.30-tól éjjel 12.30-ig egy amerikai katonai klubba, ahol négyen voltunk alkalmazva magyarok. Véletlenül ugyanis felfedezte lágerünket egy amerikai magyar katona, akit, bár már Amerikában született, szülei magyarnak, magyar érzéssel telve neveltek. Ez a magyar fiú harminc embert vitt be közülünk a kompániához dolgozni. Szerencsések voltunk, mert a láger ama lakóit, akik nem kaptak munkát, kiszállították Glasenbachba, ahonnan vagonokba terelve, útnak indították őket haza, anélkül, hogy megkérdezték volna tőlük, akarnak-e hazamenni, avagy sem. Mint később hallottuk, ezt a szerelvényt orosz sortűz fogadta a magyar határon. A láger megszűnt, s mi, akik lakói voltunk, és dolgozni jártunk, mindannyian elhelyezkedtünk osztrák családoknál. Én másodmagammal kaptam egy szobát annál a családnál, akiről emlékezésem elején írtam. A foglyok sorsáról ebben az időben semmit sem tudtunk.

Egy napon megkeresett egy férfi, akit sem azelőtt, sem azóta nem láttam. Levelet adott át, amely nevemre szólt cím nélkül.

Megismertem az írást, Omelka Ferenctől jött a levél, arról értesített, hogy mindannyian itt vannak a salzburgi Landesgericht börtönében, éheznek rettentően, és fáznak... „A többit te már tudod”, fejezte be rövid üzenetét Omelka. Az illetőt, aki a levelet hozta, szó nélkül faképnél hagytam a szobában, s rohantam a börtön irodájába.

Itt közölték velem, hogy csak hétfőn, szerdán és pénteken van látogatás, reggel kilenctől tizenegyig, és délután háromtól négyig. A látogatás ábécé sorrendben történik, így akit keresek, a kezdőbetűjének sorrendi napján látogathatom.

Magyarok Istene! Nekem minden látogatási napra jutott az ábécé szerint is nem is egy látogatás.

Szálasi Ferenc látogatása pénteki napra esett. Csak rokon kaphatott engedélyt a három perces beszélgetéshez. A körülmények kényszerítettek hazudni, Szálasi Ferenc tehát a nagybátyám lett.

Volt néhány unokabátyám, keresztapám, bérmaapám, mostohaapám, stb.

Végül is a tisztviselő fejét csóválva kijelentette: „Milyen szerencse, hogy ilyen népes család, amelynek nagy része a börtönben ül, nem sok van a világon.” Az illető talán mosolyt várt a megjegyzésre, azonban nekünk, akik együtt voltunk a szobában hozzátartozók, mindannyiunknak kicsordult a könny a szemünkből.

Végre megkaptam a beszélgetési engedélyt Szálasi Ferenchez. Három perc, semmi több. A vasajtónál, amely a fogadószobába vezető kis folyosóra nyílt, egy erélyes, durva alkalmazott állt. Beengedett, becsapta mögöttem az ajtót. A kis folyosón egy foglár jött velem szembe. Megkérdezte, van-e nálam élelem, mert tilos bevinni, annyit vihetek csak be, amit három perces beszélgetés alatt elfogyaszt a rab. Mutattam neki, hogy milyen csomag van nálam, összesen két és fél kiló, és az ő számára cigaretta. A foglár szétnézett, nem látja-e valaki, s azután elvette tőlem a csomagot mondván, hogy ezt ő majd beadja a cellába.

Mint később megtudtam, az utolsó grammig mindent pontosan beadott mindenkinek, hacsak a vasajtónál álló durva tisztviselő már a bejövetelkor el nem kobozta.

A fogadószobában, a börtön folyosója felől három vasrosta-szerű ablak volt. Egyszerre három személlyel lehetett beszélni. Nyílt az ajtó a börtön folyosója felől, és a rács mögött előttem állt Szálasi Ferenc. Olyan természetesen, olyan nyugodtan állt a vasrács mögött, Isten tudja, milyen jövő előtt, mintha nem is rács mögött volna, hanem odahaza fogadna engem vendégül a házában.

– Hol van az édesanyám, és a szeretteim? – kérdezte első pillanatban.

– A nagyasszony Bajorországban rekedt, mondtam, a család Mattseeben maradt részét pedig hazaszállították kényszerrel – feleltem.

Megköszönte a felvilágosítást, s arra kért, hogy ezek után, amennyiben módomban van, gondoskodjam róla hetenként, tisztasági csomag stb. formájában. S azt kérte, hogy ha innen ismét elvinnék valahová, ameddig módomban van követni, törődjem vele.

– Három perc igen rövid, mondta, ezért a jövőben összesűrített mondatokat közlök és lehetőleg ilyen válaszokat várok. Amit magával közlök, kedves, az mind üzenet lesz, de nemcsak az én híveimnek, hanem minden magyarnak, kérem tehát, jegyezzen meg minden szót! Azt üzenem, hogy az eljövendő nagy időkben mindenki kímélje magát minden bajtól, egymást megérteni igyekezzenek, kerüljenek minden olyan megnyilvánulást, amely nemzetünket egy taggal is szegényíthetné.

Követőim vegyék le a zöld inget, a jelvényt, ha ezek viselése bajt okozhat számukra, ha kell, tagadjanak meg engem is, csak nekik bántódásuk ne legyen, meneküljenek minden bajtól!

Milyen aggódó féltéssel kísérte követőinek sorsát és milyen szeretettel helyezte maga fölé minden magyar érdekét Szálasi Ferenc!

Azután arra kért, tőlem telhetően gondoskodjak azokról a foglyokról, akiknek szintén távol van hozzátartozójuk.

A szomszéd ablaknál egy szánalmas külsejű zsidó fiú beszélgetett egy kívülálló, ugyanolyan szánalmas alakkal. Szálasi Ferenc utolsó szavainál ért oda, átnézett hozzánk, látta, tudta, hogy zöld ingben, egyenruhában Szálasi Ferenc áll mellette, s arra kérte Szálasi Ferencet, szóljon nekem, hogy a következő alkalommal vigyek be neki is valami élelmet. Szálasi Ferenc megértően bólintott reá s kért, hogy legközelebb gondoljak erre a szerencsétlenre is, mert éhes és elhagyott ez is. Ezt a jelenetet is el kellett mondanom, mert ha kihagytam volna, elhallgattam volna Szálasi emberi nagyságának egy parányi részét.

A salzburgi börtönben a napi élelem: reggel 2 deci barna víz volt és délben tíz deka kenyér, semmi egyéb! A foglyok súlya lassan a rendes súly alá esett 10, 15, 20 kilogrammal. A városban élelmiszerhiány volt.

Néha feketén lehetett venni kenyérjegyet, vagy kenyeret, kilogrammonként 100 márkáért. A foglyoknál található minden értéket elvittek a Himler-legények, összefogva a Schweinitzer-KeresztesKircher régi megbízható detektívjeivel, akik sportszerűen űzték a hozzátartozók kifosztását is. A város és környéke tele volt a különböző nemzetiségek menekültjeivel, az ellátás megszervezése még rendezetlen volt. Akik valahol dolgoztak már, kaptak élelmiszerjegyet ugyan, de amit abból kiadtak, ami élelem azon volt, alig volt több a semminél. Amíg tartott a szervezetben az otthonról hozott kalória- és vitaminmennyiség, tűrhetőbb volt a rabok helyzete is a börtönben, nem szenvedtek annyit az éhségtől, de amint ez fogyott, egyre kínosabb lett a fogság. Napi két deci barna víz és 10 deka kenyér hónapokon át... lassan emésztette a szervezet önmagát.

Sorra jártam az elérhető távolságban lévő magyarokat, kértem, sírva könyörögtem, hogy az Isten szent nevében csak egyetlen kocka kenyérjegyet adjanak egy héten egyszer és csak egyetlen cigarettáról mondjanak le egy héten egyetlen alkalommal... azok részére, akik a börtönben szenvednek. A börtönben nincsenek pártvezérek, már csak szenvedő magyarok vannak... tehetetlen emberek, s mindegy, kinek a számára adnak, ígérem, eljuttatom neki.

A visszaemlékezés hatása alatt alig bírjuk folytatni ezt az írást, még ebből a távlatból is annyira hatása alatt vagyunk annak a közönynek, amely bennünket fogadott.

Nemrégiben az egyik ilyen közönyös ember, aki akkoriban úgy került, mint ahogy a bélpoklost szokás, viselkedését úgy akarta megmagyarázni, hogy engem a jobboldali emigráció egyik markáns egyénisége előtt azzal rágalmazott, hogy részt vettem a foglyok hazaszállításában. Nem haragszunk reá ezért, mert kicsinyes gyengeségből indult ki úgy az akkori, mint a velünk szembeni későbbi magatartása. – Az elmúlt évek, teletűzdelve az eseményekkel, még élénkebben állítják elénk azokat az arcokat a rács mögött, akik olyan elhagyatva, egyedül maradtak... A barátok, ha nem voltak osztályrésesek, nemcsak a börtön tájékát, de még a város környékét is kerülték. Úgy elhagyták vezéreiket a különböző pártok tagjai, mint amilyen készséggel igyekeztek közülük néhányan feljelenteni azokat, akikről valamit megtudtak... Hogyan segítették volna, hogyan adtak volna tehát a rabok részére valamit? Tudjuk, hogy sokan börtönökben, sokan hadifogoly táborokban, vagy másképpen voltak akadályozva abban, hogy együttérzésüket a foglyokkal valahogy kifejezésre juttathatták volna, de azt is tudjuk, milyen nagy volt a száma azoknak, akiket emberi gyöngeségük tartott vissza ettől. Azonban az évek múltával mennyien akadnak, akik a mártírok politikai örökségén marakodnak. – Szegény Imrédy Béla... szegény Endre László és sokan mások... de igazán egyedül voltak.

Telt az idő. Egy alkalommal azzal fogadott Szálasi Ferenc, hogy közölték velük, kiadják őket a magyar kormánynak, mint háborús bűnösöket.

Ezt mi, akik kint voltunk, mindannyian jóval előbb tudtuk már, hiszen a rádió több alkalommal és többféle nyelven bemondta, én azonban elhallgattam odabenn előttük.

Most is azt feleltem Szálasi Ferenc szavaira, hogy ez nem valószínű, én majd felmegyek az amerikai Military Gouvernmentre és megérdeklődöm, hogy igaz-e. Helyeselte, azzal a megjegyzéssel, hogy ő tudja, hogy ez így lesz, minden körülmények között előbb vagy utóbb.

Valóban megkérdeztem a Military Goevernmenten, hogy mi lesz a sorsa a magyar foglyoknak, mert hallottuk, hogy kiadni készülnek őket a magyar kormánynak. Illetékes tisztviselő azt mondta nekem, hogy az amerikai hatóságok nem akarják kiadni sem a magyarokat, sem a többieket, de a magyar kormány és a többi kormány követelik őket, s a Land Salzburg osztrák katonai parancsnoka is kéri a foglyok eltávolítását. Amerikai állítás szerint Bárdossyt, Szálasit, Imrédyt, Ruszkayt és másokat is, kihallgatásra kérik Nürnbergbe, ahol tanúként lesznek előállítva, s azután majd döntenek, mi legyen velük. Közölte velem a tisztviselő, hogy a magyar kormány részéről e pillanatban is két miniszter, valamint a magyar honvédelmi miniszter tartózkodik Salzburgban és napok óta követeli a tárgyalások alkalmával a magyar foglyokat.

Amikor később egy rendkívüli engedély alapján folytatott beszélgetés során közöltem Szálasi Ferenccel, hogy esetleg kihallgatásra ugyan hazaviszik őket, de azután Nürnbergbe kerülnek ugyancsak kihallgatásra, s utána nem valószínű, hogy ismét kiadják a magyar kormánynak – keserű mosoly suhant át az arcán. Az éhségtől kifehéredett, kicserepesedett száj, a lélek tűzétől égő szem látszott csak a rács mögött.

A szomszéd ablaknál Endre László beszélt a feleségével, a harmadik ablaknál pedig Imrédy Béla.

Kérem, figyeljen – szólt Szálasi Ferenc –, minden szót figyeljen, amit most mondok és el ne feledje!

Figyeltem, annyira figyeltem, hogy nem is éreztem magam körül a világot, csak őket láttam a három ablaknál. És beszélt Szálasi Ferenc.

Mi, akik itt vagyunk, mind tudjuk, mi vár reánk. Kivégeznek bennünket otthon, mert a mai magyar kormány, ha egyszer bennünket megkap, többé el nem ereszt, csak a halál árán – mondta egyszerűen. Mi, akik itt vagyunk, krisztusi erkölcsökre emelkedettebb és nemzeti életet élő, becsületes társadalmat akartunk építeni. Az igazság elbukott, természetes következmény, hogy hordozóinak el kell tűnniük.

Maga azonban túléli ezt az eseményt, ezért magára bízom üzenetem s tudom, átadja azt.

Üzenem minden magyarnak, hogy legyen erős lélekben, bármit hozzon az idő, össze ne roppanjon, mert végül is mi győzünk... Az igazság a mi nevünkben, ha már mi nem is leszünk. Délkelet-Európában győz a magyarok igazsága. Ebben a tudatban vagyunk mi erősek itt bent és várjuk a további sorsunkat.

Endre László nézett át hozzánk, az utolsó szavakat meghallva, s odaszólt hozzám.

Igen, kérem, így van, ezt üzenem én is, követőimnek adja át mindazt, amit Szálasi Ferenc mondott. Az én nevemben is.

A harmadik ablaknál Imrédy Béla hallotta meg Endre László üzenetét, s ő is átszólt hozzánk.

– Üzenem minden magyarnak – mondta Imrédy Béla –, hogy minden párt fölött áll a nemzet, ezt tartsa szem előtt minden igaz magyar.

Szegény Imrédy Béla falhoz támaszkodva beszélt, a lábán már alig tudott vánszorogni, 40 kg volt akkor a sok éhezéstől. Szálasi Ferenc folytatta.

– Örömmel vettem tudomásul, amit tegnap az angolszászok itt közöltek velem, egy kihallgatás után, hogy Budapest védelme, a mi harcunk tette lehetővé, hogy az orosz haderő a mai helyén áll, s az angolszászok kedvezőbb pozíciót foglalhattak el Európában. Elégtétel ez nekem a sok kiömlött magyar vérért.

Itt még valamit közölt velem az előző kihallgatásról, amelynek feljegyzése ma még korai volna.

Aztán azt kérem közölni majd, ha ennek az ideje elérkezik, hogy az új honfoglalás után olyan államformát alkossanak, ahol a dolgozó rétegek egymás mellett lesznek, egymást kölcsönösen megértik és támogatják, megbecsülik.

A szavak alatt éreztem, hogy csendesen csordul a könny szemeimből, s folyik végig arcomon, be a ruhám gallérjába. Amit éreztem, leírni nem tudom. 1945. szeptember 15-e volt ezen a napon. Emlékeztem 1940. szeptember 17-re, amikor a szegedi börtönből szabadult. Azon reményemnek adtam kifejezést, hogy innen is olyan szerencsés körülmények között szabadul az összes magyarral.

– Nem, kedves – mondta Szálasi Ferenc –, nem szabadulunk akkor sem, ha egyszer kiadnak bennünket. A mai magyar kormány börtönéből a mi utunk az Úristen trónusa elé visz majd, ahol leborulva kérjük magyar népünk szabadságát és boldogságát.

Valamit még akart mondani, de elvitték őrei. Nem tudom, meddig álltam ott, nézve az irányt, amerre elment, és szememből egyre folyt a könny. Arra ébredtem, hogy egy börtönőr durván arrébb rántott a rácstól, mondván, hogy másnak is kell a hely.

Legközelebbi alkalommal, amikor kerestem őt, már nem volt a salzburgi börtönben, többedmagával kivitték a várostól pár kilométerre fekvő Glasenbachba, a Camp Marcusba.

Itt már nem lehetett szó a rabok látogatásáról, vagy gondoskodásukról. Magas szögesdrótkerítés, villanyárammal töltve vette körül a büntetőtábort lőtornyokkal, amelyekből az őrség cél nélkül és ész nélkül nem egyszer lövöldözött arra is, aki véletlenül került közelükbe.

Kis idő múlva hazavitték a magyar „háborús bűnösöket”. A többi eseményről már csak rádióból értesültünk, készüléken keresztül hallottuk utoljára a Legigazabb Magyar szavait. Alig ismertünk hangjára.

Ma már az egész világ előtt ismeretes az a módszer, ahogy a kommunista börtönben Mindszenty hercegprímást is megkínozták. Úgy a Mindszenty-perből, mint az azóta otthonról kiszökött magyaroktól tudjuk, hogy Szálasi Ferenc, Bárdossy László, Imrédy Béla, Kassai Ferenc és mind, akiket hazavittek – az összes magyar mártír – átesett a szörnyű kínzások sokaságán. S történt mindez a „magyar nép nevében”!

Szálasi Ferenc az utolsó szó jogán elmondott beszédében megkövette a magyar nemzetet azok nevében, akik megbántották – és Szálasi Ferenc nevében tette ezt. Akik felette bíráskodtak, azok közül sok ma már közöttünk él az emigrációban és félve vigyáz arra, hogy a neve tisztán ne ragyoghasson az utókor előtt, nehogy szörnyű bűnükre fény derüljön.

Szálasi Ferenc porai ma még jeltelen sírban nyugszanak, de az elnyomott nemzet kegyelettel veszi körül, emléke pedig minden becsületes magyar lelkében kitörölhetetlenül és örökké él.

Magyarok Istene, adj csöndes pihenést testének, poraiból – a hősök és mártírok poraiból – pedig adj új ezer évet nemzetünknek!

1951 április

szleipnir-odin-lova-viking-polo
waffen-ss-nord-onkentes-ss-hegyihadosztaly-polo
white-pride-worldwide-kapucnis-pulover
leibstandarte-ss-adolf-hitler-sportjelveny-galleros-polo
otto-von-skorzeny-ss-obersturmbannfuhrer-polo
sons-of-vikings-polo
schwarze-sonne-himzett-galleros-polo-fekete-nap-himzett-galleros-polo
odinista-pogany-polo

Fotóarchívum

pzkpfw-vi-ausf-e-tiger-i-nehezharckocsi-es-szemelyzete-uton-olaszorszagban-1944
elfeledett-tortenelem-a-iii-birodalom-emlekezetes-pillanatai-szinesben-123
a-ii-vilaghaboru-feledesbe-merult-pillanatai-budapest-ostroma
hermann-goring-es-adolf-hitler-a-frissen-megnyilt-nemet-muveszetek-haza-muzeumban-munchenben-1937-julius-18
wehrmacht-harckocsizok-egy-kiralytigris-lovegtornyaban-budapesten-1944-oktober
hugo-jaeger-archiv-a-reich-ritka-fotoi-szinesben-1938
a-wiking-hadosztaly-felderitoje-kemleli-az-ellenseges-teruletet-valahol-a-keleti-fronton-1941
pz-kpfw-vi-tiger-az-502-nehezpancelos-osztalybol-nevelben-pszkov-regio-1944-januar
panzerkampfwagen-vi-b-kiralytigris-nehezharckocsi-budavarban-budapesten-1944-oktober
panzer-iv-ausf-h-bevetesen-a-keleti-fronton-szovjetunio-1943-december-22
elfeledett-tortenelem-a-iii-birodalom-emlekezetes-pillanatai-szinesben-5
amerikai-hadifoglyok-haladnak-el-egy-tiger-ii-kiralytigris-nehezharckocsi-elott-az-ardennekben-1944
nemet-pak-36-a-breszt-litovszki-csataban-1941
ritter-von-leeb-nemet-tuezersegi-tabornok-adolf-hitler-kancellart-tajekoztatja-egy-hadgyakorlaton-nemetorszagban-1936
a-2-vilaghaboru-ritkan-latott-pillanatai
az-1933-januarjanak-vegen-letrejoett-hitler-kormany-goering-hitler-papen-krosigk-frick-blomberg-hugenberg
nyilaskeresztes-katonak-egy-m1940-40mm-es-mawag-manfred-weisz-ag-tankelharito-agyuval-budapesten-1944-oktober-15
hitler-kancellar-es-vendegei-az-olimpiai-faluban-koeszoentik-az-atletakat-a-iv-teli-olimpiai-jatekok-megnyitojan-garmisch-partenkirchenben-bajororszagban-1936-februar-6
panzerkampfwagen-vi-b-koenigstiger-kiralytigris-nehezharckocsi-vimoutiers-orne-koezeleben-normandiaban-1944-junius-julius-koernyeke
a-hitlerjugend-tagjai-a-leibstandarte-ss-adolf-hitler-hadosztaly-berlin-lichterfelde-barakkjai-elott-sorakoznak-berlinben-1942
a-leibstandarte-stug-iii-rohamloevege-manstein-offenzivajanak-vegen-harkov-tersegeben-1943-marcius
szalasi-ferenc-a-nemzeti-szocialista-magyar-part-hungarista-mozgalom-nszmp-hm-tagjai-koeztuek-dado-istvan-es-grof-szechenyi-lajos-talalkozojan-1938
elfeledett-pillanatok-a-tortenelemben-a-iii-birodalom-ritkan-latott-szines-fotoi
a-iv-panceloshadtest-granatosai-egy-stug-iv-esen-a-balaton-felvideken-1945
hitlerjugend-tagok-zaszlofelvonasi-ceremoniara-gyuelekeznek-a-szervezet-zaszlaja-alatt-1930-as-evek
panzerkampfwagen-vi-b-tiger-ii-avagy-koenigstiger-kiralytigris-nehezharckocsi-budapesten-a-panzerfaust-hadmuvelet-idejen-1944-oktober
nemet-tiger-i-es-panther-harckocsik-vonulnak-a-kurszki-csataban-1943-julius
az-nsdap-tagjainak-gyulese-nurnberg-kulteruleten-eloterben-hitler-mogotte-az-ifju-himmler-he-strasser-es-fraz-pfeffer-von-salomon-1927
a-muveszettoertenesz-ernst-gall-adolf-hitler-es-albert-speer-tarsasagaban-muenchenben-1936-marcius-21
adolf-hitler-es-erwin-rommel-valamint-kiseretuek-a-diszsorfal-elott-goslarban-nemetorszagban-1934-szeptember-30